"– Ám előre szólok, ifjú Nona: egy könyv éppoly veszélyes lehet, mint bármely utazás. Az a személy, aki lecsukja a hátsó fedelet, nem biztos, hogy ugyanaz, mint aki felütötte a kötetet. Bánj tisztelettel a könyvekkel! 
– Egyszerűen… elolvashatom őket? – érdeklődött Nona. 
– Amikor csak kedved támad hozzá. Viszont mindig rakd vissza őket a helyükre! És ne tégy bennük kárt! Ők az én gyermekeim. Az én bőrbe bugyolált gyermekeim. És egy roppant kellemetlen mérget kaptam Alma nővértől azok számára, akik akár egyetlen szamárfület hagynak valamelyik oldalon. "

Mark Lawrence és Anthony Ryan vetekszenek korunk legnagyobb fantasy-szerzőjének címéért. Nálam Ryan nyerőbb egyelőre, de a Vörös nővérrel Lawrence igencsak megközelítette Ryan pozícióját az elmémben vívott Legjobb Új Fantasyvilág Megalkotója címért folytatott képzeletbeli versengésben. A Vörös nővér egy sötét és komor világot fest elénk, ami mégis szerethetőbb, mint amit Jorg enyhén (oké, nagyon) szociopata hajlamai vetítenek elénk. Ja, és haragszom ám Lawrence-re. Se a Széthullott Birodalomról (ami már egy kötetben is kapható a Fumaxtól!), se a legújabb trilógiájának (ami szerintem nem lesz egy kötetben kapható a Fumaxnál sem, mivel csak az első kötete 544 oldal), Az Ős Könyve címre hallgatónak az első részéről, a Vörös nővérről nem lehet értelmes spoilermentes ajánlót írni. Spoilermentesen érdektelen. Spolieresen meg... nos, spoileres. (Amivel nekem semmi bajom egyébként, de az emberek nagy része számomra tökre érthetetlen okból hajlamos lincselni érte.)

A történet egy fagyos bolygón játszódik, ahol a haldokló Nap miatt kilométer vastagságú jég uralmát egyedül a fókuszhold koncentrált fénye töri meg egy keskeny, Folyosónak nevezett szakaszon. Ezen a fagyos földön kénytelenek élni emberek és állatok, sok ezer évvel korunk után. 
Négyféle vér csörgedezik az emberek ereiben:

Minden ember ettől a négy... mondjuk úgy, fajtól származik, persze vérük erőteljesen keveredett az évek során, de azért az erősebb vér még sok emberen kiütközik. Főszereplőnk, Nona Grey a történet kezdetén 9 éves, egy szakadt, szerencsétlen kislány, akinek igen különös képességei vannak, ám rájött már, hogy jobban jár, ha ezeket elrejti. Sajnos megpróbálja megölni egy igen vagyonos úriember kegyetlen fiát, és ugye ezért akasztás jár... de a Kegyes Irgalom Kolostor apátnője megmenti az ifjú Nonát, és kolostorába viszi, ahol Vörös Nővér - az Ős igen jól kiképzett, harcos apácája válhat belőle. De a gazdag Thuran Tacsis keze messzire ér, és sok követ hajlandó megmozgatni, hogy megölhesse fia merénylőjét... vajon megmenekül Nona?

"– …a fény időleges kedvesség. (…) A gyertya lángjában és a nap forró szemében újul meg. Mielőtt eljőne, sötétség uralkodik. Miután távozik, újra beköszönt a sötétség. Az éjszaka türelme végtelen. Az árny pedig… az árny a háború, a seb, ahol a kettő összecsap, ahol a fény elvérzik."

Még szép, elvégre ő e különös fantasy főszereplője, egy trilógia elején pedig nem szokás egy különleges főszereplőt megölni. Ráadásul kiderül, hogy ő a próféciákban emlegetett Pajzs, akinek a Kiválasztottat kell védelmeznie... intrikák, harci gyakorlatok, mágia, útkeresés, barátságok, hamis próféták, hamis istenek, fókuszholdak, hajószívek... van itt minden, mi szem-szájnak ingere, egy mesterien felépített de kevésbé bemutatott világot látunk. Lawrence rögtön a mélyvízbe dob, semmi előtörténet, semmi utalás semmire, azonnal a 9 éves Nona szemén át látjuk ezt a számunkra tökéletesen ismeretlen világot. Megismerjük-e a végére? Nem. Sejtéseink és bizonyosságaink lesznek, de semmi nincs kimondva, leírva. A mágia rendszere egyedi és különleges, de nem tolakszik a cselekmény elé, majdhogynem másodlagosnak mondanám a világ mágiáját. Nona egy nagyon kemény, de mégis szerethető főhős, sokkal inkább, mint Jorg volt, aki igencsak megosztó személyiség, mivel kifejezetten kegyetlen, pszichopata, szociopata. Nona nem kegyetlen, de foggal-körömmel védi magát és a barátait, és nem bocsát meg. De nem szeret feleslegesen kegyetlenkedni. 

Mark Lawrence, gyilkolásra készen :)

"A legrövidebb életek vetik a leghosszabb árnyékokat."

A világ felépítése, az információk csepegtetése, az egyedi rendszerek sokkal jobbak itt, mint a Széthullott Birodalomban, de ha Anthony Ryan Hollóárnyék-trilógiájának első kötetével, A vér énekével vetem össze, Ryan valahol még mindig jobb, legalábbis számomra. (Most fejeztem be Ryan másik trilógiájának, a Draconis Memoriának a második kötetét... zseniális!) Az összehasonlítás pedig nem véletlen: mindkettő egy egyedi fantasy-világban játszódik, és mindkettőben egy ifjú főhős szemén át mutatja be a világot, egy olyan világot, amelyet minden bizonnyal alaposan megváltoztat majd e különleges, ám még gyerek főhős. De kétségkívül ennek a kötetnek is ott a helye a polcaim fantasy-szektorában, közvetlenül Ryan kötetei mellett. Ha így folytatja, az eddigi hetesfogatot, ami a kedvenc szerzőket illeti, nyolcassá kell bővíteni, ami már egy igen kezelhetetlen mennyiség. Főleg, hogy már van egy fantasy-szerző köztük, és műfajonként egyet szeretek megjelölni kedvencnek... micsoda problémák. :)

Köszönöm a lehetőséget a Fumax Kiadónak! Az alábbi borítóra kattintva elérhetitek a könyvet kedvezményes áron a kiadó honlapján (és az összes többi itt említettet is, érdemes bízni a Fumax fantasy szekciójában, rosszat még nem olvastam tőlük :))

Érdekel egy szuper sárkányos fantasy? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!