Újrajátszás

2018. február 27. 07:51 - GReni

Könyvajánló - P. C. Harris: Újrajátszás

"P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek."

tumblr_mvabyzizwc1rze4i1o1_500.jpg

A történetet a két főszereplő váltakozó narrálásával ismerhetjük meg. Melanie, a visszafogott, zárkózott leányzó, akit a suliban gyakran gúnyolnak a bolond lányának. Minden idejét két kedvenc tevékenységének szenteli: tanul és hokizik. Álma, hogy egyszer gyógyíthasson, és bár imád hokizni, ez csak hobbi számára, amelyben egyébként kiemelkedően teljesít.

Végzős évében szemet vet rá másik főhősünk, Zack, a suli népszerű élsportolója. A szintén hokis, vagány, nagyszájú srác, aki előtt leborulnak a lányok. Még ő sem érti, hogy mi fogta meg a furcsa leányzóban, mert bár odáig van idomaiért, nem az esete Mel, mégis minden porcikájával meg akarja szerezni a lányt.

Mel élete fenekestől felfordul, amikor kiderül, hogy anyja rákja súlyosabb, mint remélte. Ráadásul ezzel egyidőben azt hiszi, hogy bimbozó kis románca Zack-el majd egy kis boldogságot csempész az ijesztő jövőbe, de persze az túl könnyű lenne.

Egy buli utáni vad, Mel számára is váratlan csókolózást követően Zack elhívja őt a végzős bálra, ám még el sem jutnak a bálig, máris vad szexbe torkollik az első randijuk az autó hátsó ülésén. Lehetne ez egy mindent elsöprő szerelem is, de ehelyett egy hülye fogadás rögtön az elején derékba is töri kettejük alakuló kapcsolatát.

Itt akár véget is érhetne a történetük, mivel a lány Kanadából az Egyesült Államokba megy egyetemre, Zack pedig leigazol egy profi hokicsapathoz. Ám a sors másként rendelkezett felőlük. Több mint tíz évvel később mindketten visszatérnek szülővárosukba, így útjaik újra keresztezik egymást. 

Amikor kiderült, hogy New Yorkból visszaköltözik, Mel titkon remélte, hogy újra találkozhat Zack-kel, és a kívánsága ugyan valóra vált, de ez a találkozás nem egészen úgy alakul, ahogy szerette volna. Az ember könnyen bonyolódik bele a saját hazugságainak hálójába...

Őszintén szólva nem is értem miért nem volt őszinte a csaj... Oké, vannak pánikrohamai időnként, de ettől függetlenül egy okos, New York-i sebész tért haza, és mégis úgy viselkedik, mintha még mindig az a 18 éves kis naiva lenne, aki itt élt. A folyamatos vívódása idegesít, hogy "biztos nincs esélyem nála, miért akarna engem, nálam jobbat is találna, de akkor miért flörtöl velem", nem bírom ezt a csajt. :)

Az NHL sztárja és a menő New Yorki-i sebész, az álompár. Vagy mégsem? Mi történik a szerelmesekkel, amikor a titkok felszínre törnek? 

Tudom, hogy nehéz igazán egyedi könyvet írni, hiszen mindent megírtak már valamilyen formában. De miközben ezt a könyvet olvastam, az volt az érzésem, hogy kicsit sok lett a klisé. Ráadásul néhol a szereplők egyenesen furcsák voltak. Mintha több személyiség lakna bennük. Mel egyik pillanatban a pirulós, szűz csajszi, a következőben két percnyi randi után már ráveti magát a pasira és már szexelnek is a hátsó ülésen. Zack pedig már attól felizgul, hogy maga elé képzeli a lány melleit, közben meg azon mélázik milyen édes, amikor elpirul. És persze ott van a gyerekkori jóbarát, Tim, aki "meglepő módon" titokban fülig szerelmes Mel-be.

Engem zavartak ezek a fura kettősségek és a kliséhalom, de mikor ecseteltem a történetet egy barátnőmnek, ő hatalmas mosoly kíséretében közölte, hogy ez neki való könyv. Szóval akadnak, aki szeretik ezt a fajta évődést. A sztori aztán egész jól összeállt a végére, bár kicsit több volt a felesleges hiszti, mint szükséges lett volna. De azok számára, akik szeretik a drámával átitatott romantikus sztorikat, azok ebben a könyvben is biztosan örömüket lelik majd. :)

139464524.jpgA könyvet az Álomgyár Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Ha elolvasnád a könyvet, a borítóra kattintva kedvezményes áron megrendelheted a Kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

Kíváncsi vagy egy velencei romantikus kalandra? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3113666100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.