Európa legsötétebb órája

2018. március 06. 07:51 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Anthony McCarten: A legsötétebb óra

Még a mozikban a film, mely a minap két Oscar-díjjal gazdagodott. Gary Oldman elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot, Kazuhiro Tsuji, David Malinowski és Lucy Sibbick munkájáért pedig bezsebelték a legjobb smink és frizura díját. A legsötétebb óra című történelmi eseményeket feldolgozó mű, amely 1940, Európa egyik legsötétebb és legkilátástalanabb időszakának három hetét meséli el. Azt a három hetet, ami fordulatot hozott végül a háborúban, azt a három hetet, amikor Nagy Britannia a békekötés szélén egyensúlyozott...

A film nem lett rossz, bár közel sem okozta azt, amit vártam tőle. A Dunkirk tavaly sokkal hatásosabb volt, de szerintem idén egy másik film jobban megérdemli az Oscart. Amikor ezt írom, még nem tudjuk, ki kapta végül az Oscart, de mire olvassátok, már tudni fogjátok :)

"Egy jó beszédnek olyannak kell lennie, mint egy nő szoknyájának: elég hosszúnak, hogy elfedje a tárgyat, de ahhoz elég rövidnek, hogy felkeltse az érdeklődést."

Winston Churchill

A könyv, ahogyan az várható volt, még a rövidsége ellenére is sokkal részletesebb volt, részletesen mesélt a történet kulcsszereplőjének, Winston Churchillnek az életéről, a gyerekkoráról, arról, hogy mennyire istenítette a szüleit - és azok mennyire nem foglalkoztak vele. Mesél a tanárairól, akik nagy hatással voltak rá, mesél a fiatal éveiről, a katonáskodásáról, a politikai pályafutásáról, amit végig kudarcok kísértek. Ez nem véletlen, Churchill csapnivaló döntéseket hozott, sokszor azért, mert a lehető legtöbb embernek meg akart felelni, azért, mert ő egy olyan kor gyermeke volt, ami addigra letűnt. De abban a vészterhes időszakban, amikor a németek elfoglalták Belgiumot, Hollandiát, és nyomultak Párizs felé, amikor Dunkerque-höz szorítják a francia-brit csapatokat, Nagy-Britannia döntés előtt áll. Folytatja Chamberlain engedékeny, békülékeny politikáját, vagy felveszi a kesztyűt, és a nyugdíjas korú Churchill kezébe adja a stafétát?

"Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet."

Winston Churchill

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy szerencsénkre Churchill kapja meg a lehetőséget. És maradéktalanul is él vele. Megmutatja, mennyit számít a retorika, a beszédkészség. Erőt és hitet ad az embereknek. 1940 májusában Churchill három világot megrengető beszédet tartott. Három olyan beszédet, ami megfordította az emberek lelkületét, és kitartásra, harcra ösztönözte őket. Akkor erre volt szükség, és ezt Churchill tudta a legjobban. Ha Chamberlain és Lord Halifax győz, akkor mára Európa képe egészen más lenne.

"A legnagyobb dolgok mindig egyszerűek és egyetlen szóval ki lehet fejezni őket. Szabadság. Igazság. Becsület. Kötelesség. Irgalom. Remény."

Winston Churchill

Gary Oldman Churchill szerepében A legsötétebb óra c. filmben

Nagyon tetszett a könyv tárgyilagossága, kiemelte Winston Churchill hibáit éppúgy, mint erényeit, úgy mutatta be ezt a történelmi tényezőt, mint egy egyszerű, vágyaktól, gondolatoktól, hibáktól is hemzsegő emberi lényt. És ez a könyv legnagyobb erénye. Nem emeli isteni magasságokba, és nem okolja minden későbbi rosszért. Egyszerűen elmeséli azt az utat, ahogyan egy ember eljutott oda, ahová ő. Nagyon ajánlom a könyvet annak is, aki behatóan ismeri a történelem ezen szeletét, és annak is, aki csak ismerkedik vele. 

Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyveknek! A borítóra kattintva elérhetitek a könyvet a kiadó oldaláról, kedvezményesen:

Hallottál már a vörös herceg és az ukrán szabadság történetéről? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5013702080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.