Az idei Oscar-gálán végül egy szobrocskát tudott begyűjteni a film, méghozzá a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. De milyen is a könyv, ami két fiatal szerelmét mutatja be?
A filmről itt írtam már, és őszintén szólva szerintem a főszereplő, Timothée Chalamet jobban megérdemelte volna azt a díjat, mint Gary Oldman - de ez csak egyéni vélemény. A legsötétebb óra főszereplőjén túlságosan is látszott, az egész filmen, hogy ezt bizony az Oscarra pályázva csinálták, és bár nagyon szeretem a történelmi témákat - a könyv nagyon tetszett is, és a film sem volt rossz egyébként, még ha kicsit gyengébbnek is éreztem, mint vártam - ez a film, a Szólíts a neveden sokkal inkább... megszólított.
Féltem is ám a könyvtől a film után. Pedig általában úgy szoktam könyvből készült filmet nézni, hogy előtte - hacsak még nem olvastam jóval a film elkészülte előtte - direkt nem olvasom el a könyvet. Moziból kifelé jövet meg megveszem, és elolvasom. De itt féltem. Azért, mert nagyon tetszett a film, és féltem, hogy ez azon kevés történetek egyike lesz, ami jobban működik a vásznon, mint a lapokon. Mint végül kiderült, a félelmem alaptalan volt, de ez a könyv akkor sem lett jobb, mint a belőle készült film. Ugyanolyan jó.
Hogy miről is szól a könyv? Nem tudnám pontosabban és szebben megfogalmazni, mint a fülszöveg teszi:
André Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.
Ez a történet az időtlen szerelmet meséli el. Mivel a fiatalokat a szerző "kimenti" a durva, erőszakos és ítélkező társadalom karmaiból, és egy szerető, elfogadó, idilli környezetbe helyezi őket, a történetük időtlen. Éppúgy játszódhat ezer éve egy elzárt szigeten, mint ötszáz év múlva, vagy akár ma. Ez a könyv az érzelmekről szól, az erős, fellobbanó érzelmekről, amely nincs tekintettel a szokásokra, az aktuális erkölcsi normákra, az identitásra, semmire. Ez a szerelem, ha létezik is, rendkívül ritka. Én hajlok arra, hogy nem is létezik. Inkább csak a vágy létezik rá, de az erősen, ebből a vágyból születnek a dalok, a versek, a regények, a festmények, ebből a vágyból születnek a hangzatos szólamok, ebből a vágyból hívjuk életre a szerelem illúzióját - de maga ez az elsöprő érzelem csupán... csupán egy pillanat talán. Talán valaki olyan iránt, akivel nem lehetnénk. Talán valaki olyan iránt, aki nem is létezik. Szeretjük ráhúzni a párunkra az ideálképünket, de idővel már nem lehet becsapni magunkat. Szeretjük ráhúzni a kapcsolatainkra az elsöprő és örökké és mindig és minden pillanatban szerelmet. Ilyen nincs. Csak áltatjuk magunkat. Elio és Oliver szerelme is ilyen. Egy kicsit áltatták magukat. Aztán Oliver továbblépett. Érzésem szerint Elio soha. Ez a szerelem meggyötörte és örökké átformálta őt - akárcsak az apja, egyszerre nem irigylem tőle azt a fájdalmat, amit érzett, ugyanakkor irigylem. Mert igaz, elveszített valamit - de megismerkedhetett vele. 
André Aciman, a szerző
Nagyon köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! Ha te is szeretnél megismerkedni ezzel az elsöprő érzelemmel, a borítóra kattintva elérheted a kiadó oldaláról kedvezményesen!
Ide kattintva olvashatsz a filmről
Kövess minket Facebookon!
