Auschwitz - mindhalálig

2018. március 27. 00:14 - Carbonari

Könyvajánló - Marceline Loridan-Ivens: És te nem jöttél vissza

auschwitz.jpg

Vékony kis könyv a holokausztról, 
abszolút szubjektív szemszögből, 
egyaránt kíméletlenül önmaga és mások iránt. 
Csak dőlnek a szavak, ömlenek az olvasóra. 
Szívesen nem olvasná az ember. 
Boldogan letenné. 
Pech, hogy nem lehet.

A 21. Század Kiadó ismét felbolydította a könyvpiacot Marceline Loridan-Ivens: És te nem jöttél vissza című kötetével. Általában elolvasom a moly.hu-n az adott könyvvel kapcsolatos olvasói értékeléseket, és döbbenettel láttam, hogy értetlenséggel vegyes viszolygással álltak hozzá a műhöz. Pedig nem az a szabványos holokauszt regény!

Persze, nem szerencsés egy ilyen rövidke történetet ekkora betűmérettel, vastag papírra nyomtatva kitenni, de ezen túl lehet lépni: egyszerűen el kell kezdeni olvasni.
Gyorsan fogsz vele haladni.
Többször fel fogsz háborodni olvasás közben, mert az idős hölgy 86 év zanzásított történetét cibálja eléd, amelyben csak (csak) egy év körüli időszak volt a haláltábor, a többi pedig saját élete, világtörténelmi események értékelése, megélt évtizedek a birkenau-i láger árnyékában, túlélőként. 

Az ürügy, amely miatt a könyv keletkezett: az apa Auschwitz-ban  írt egy levelet a 16 éves lányának, amelyet száz veszély dacára sikerült átadatni neki. Az iromány tartalmára az író már nem is emlékszik pontosan (elvesztette), csak egy mondatra: "neked talán sikerül, mert fiatal vagy, én nem fogok visszatérni". Belemerülhetsz különleges mondatokba a táborbeli eseményekről, a túlélésért folytatott küzdelembe, és döbbenhetsz meg azon, hogy ez a túlélő, aki megtiltotta magának, hogy kegyetlenkedések, embertelenségek kifogjanak rajta, erkölcsi tartásán, ez a túlélő többször is öngyilkosságot kísérelt meg a béke éveiben. Hogy a számot, amit dicsőségként és a túlélés első számú relikviájaként viselt a táborban, utána mennyire kényszeresen rejtegette.marcelina.jpg

Ellentmondás, sziszeged?
Ja, az.

Ismerni kell az embert és természetét, hogy el tudd fogadni a leírtakat. Az ellentéteknek, következetlenségeknek látszó cselekedetek, tényeknek ható vélemények igazságmagvát neked kell kihámozni a történtekből. Bármennyire is nem tetszik, ő élte meg és élte túl azokat az eseményeket, ő sérült meg testileg, lelkileg egy életre, és nem tud mást tenni, mint élni aszerint, ami szerint jónak látja. És ha úgy látja jónak, akkor egy életen át szívósnak, erősnek kell maradni, mert úgy van nagyobb esélye az életben maradásra, ha újra elviszik Birkenau-ba. Ha úgy tetszik, sosem vállalni utódot. Ha úgy tetszik, társadalmi elvárásokkal szemben haladni, kíméletlenül kiköpni igazunkat. Ezt kevés ember nézi jó szemmel, hiszen sorból kilógni mindig kicsit kényelmetlen, kicsit snassz, kicsit nem jó. Igazodni, az igen, az kényelmes, az komfortos, arra nem figyel fel senki, azon nem gondolkodik el senki, arra nem szól rá senki.

Ami egyszer megtörténik valakivel, annak a személynek utána hiába mondod, hogy ez nem fordulhat elő még egyszer.
Nem? - hörrennél fel, - ki mondja, hogy nem? Ki vagy te, hogy garantálni tudjad énnekem, hogy tényleg nem?

Csak egyszer élj át valami traumát, onnantól mondhat neked bárki bármit, oda minden illúzió, ha egyszer megtörtént, megtörténhet az még egyszer, és ebből a sziklaszilárd hitedből senki ki nem mozdíthat.
Szép szavak, írott malaszt, nem hiszel többé istent, nem bízol többé emberben.

Az író igazságai gyöngyökként gurulnak bele a sárba, majd bepiszkolva, szennyesen bukkannak elő a napvilágra. Sosem ismerte meg igazán az apját. 16 éves volt, amikor a táborba került, mit tudhatott ő még az életről, és az apja életéről? Semmit. Csak sejtései vannak arról, hogy az a fene nagy szabadság, amelyet habzsolt a táborból való kiszabadulása után, valószínűleg nem tetszett volna neki. Élete végén összegzi életét az apjának, egyrészt restelkedve, másrészt pimaszul ellenszegülve mindennek, ami zsidó: hagyománynak, hitnek, életérzésnek. Egyrészt vágyik a szülő elismerésére, másrészt kategórikusan exkatedra kijelentéseket tesz, amellyel felmenti és  magyarázza tetteit. A szerelmet találta Birkenau és apja hiányának ellenszeréül, a társfüggést, az együtt lélegzést a világgal. Élete végefelé nehéz eldöntenie, kik jártak jobban: ők, a túlélők, vagy azok, akik ott maradtak...? 

Nem, ez nem szerelmes levél, ahogy a The Times írta róla.
Egyszerű, földhöz ragadt, elfogult, szubjektív valóság.
De annak nagyon az.
És aki ki akarja belőle hámozni saját igazságait: megteheti.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel szerezheted be!

estenem.jpg

 

 

Köszönjük, 21. Század kiadó!

 

A cikkben a kép a szerzőt ábrázolja.

 

Béke svájci módra, érdekel? Kattints!

 

Ha érdekelnek a könyvújdonságok, hogy mit olvass és mit ne, kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2113711064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.