Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ördögűzés Anneliese Michel üdvéért

2018. április 09. 00:03 - Arthur Arthurus

Van egy ördögűzési ügy, ami a mai napig érzékenyen érinti az egyházat, és amibe végül a fiatal lány bele is halt. Anneliese Michel története ihlette a 2005-ös Ördögűzés Emily Rose üdvéért (The Exorcism of Emily Rose) című filmet is. De mi történt a lánnyal valójában?

Anneliese 1952-ben született a németországi Leibfingben, fanatikus vallásos családban. Három testvére volt, és egészen a lány 16 éves koráig minden rendben volt. Aztán egyszer csak, röviddel 16. születésnapja után, 1968 őszén Anneliese fájdalmakkal küszködött, végül reggel moccanni sem bírt. Neurológiai vizsgálatot végeztek, de az semmit nem mutatott ki, ennek ellenére a lány a lelki betegek szanatóriumába került. Rendbe jött, de nem százszázalékosan, és nem tudták kideríteni, mi baja van. Egy évvel később a lány arra panaszkodott, hogy a szobájában furcsa zajokat hall, aztán már az egész család hallott kopogást, kaparászást a falakon, a szekrények mögött, a plafonon. Az istenfélő család biztos volt abban, hogy a gonosz szállta meg a házat - és a lányukat is talán -, ezért papot hívtak, aki megszentelte az egész házat. Anneliese állapota pedig egyre drasztikusabb: állítólag a falakon ugrált, vizeletet ivott, a wc-be dugta a fejét, a falat kaparta, kiverte a saját fogait. A Michel házaspár felkérte ezért a római katolikus egyház püspökét, hogy tisztítsa meg a lányuk lelkét.

A würzburgi érsek, Josef Stangl Arnold Renzt bízta meg az ördögűzéssel, a művelet során pedig Ernst Alt volt a segítségére. 1975. december 30-án, némi huzavona után sor került az ördögűzésre. Fontos, hogy az egyház szabályai szerint exorcizmust csak magas rangú egyházi méltóság (pl. érsek vagy püspök) rendelhet el, és csakis erre képzett, feddhetetlen papot jelölhet ki. Miután megtalálták a kellő képzettségű személyt, végre kezdetét vehette az ördögűzés.

"Anneliese a szenteltvízre reagált a legerősebben. Vinnyog és sikoltozik. Maga körül harapdál, rugdal."

Ernst Alt, Arnold Renz, és a Michel szülők

Arnold Renz jegyezte fel a fenti szavakat, aztán elmondása szerint a házat egy hatalmas visítás rengette meg, Anneliese kiabált:

"Nem megyünk el, mert Ő nem engedi!"

A lány ezután elájult. 1975 decemberétől 1976 július 1-jéig, Anneliese haláláig, vagyis fél év alatt 67 ördögűzési szertartást végeztek el rajta. A halála előtti estén Renz elmondása alapján feloldozást kért Anneliese, majd a pap megparancsolta az őt sanyargató démonoknak, hogy hagyják elaludni a lányt. Másnap reggel holtan találták, a kiérkező orvos egyértelműen megállapította, hogy alultápláltság és dehidratáció okozta a halálát. Szörnyű állapotban találták: teste összekaszabolva, fogai kiverve, csontsoványra fogyott.

1978 márciusában vette kezdetét a per, amely során a két papot és a szülőket gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták. A szülőket Erich Schmidt-Leichner védte, aki a második világháború után a náci háborús bűnösök védőügyvédje is volt. A vádlottakat hat hónap letöltendő börtönbüntetésre és három év felfüggesztettre ítélték végül.

De mi volt a valódi baja Anneliese-nek? Theo Weber-Arma svájci orvos tüzetesen átvizsgálta az orvosi jelentéseket, már a tárgyalás során is felmerült az epilepszia vagy skizofrénia gyanúja, ám a lányon három EEG-vizsgálat zárta ki az epilepsziát, mégis erre való gyógyszert kapott. Tudni kell az epilepszia elleni gyógyszerekről, hogy ezeket ma már csak a legvégső esetben használják, mivel rendkívül erősek, és az agyban több kárt okozhatnak. Ulrich Niemann, jezsuita pap és pszichiáter szerint egyértelmű, hogy Anneliese esetében szó sem lehetett megszállásról, egyszerű betegség, idegi probléma állt a háttérben. Az epilepsziát kizárták a műszeres vizsgálatok, és sajnos a vallásos család nem járult hozzá, hogy elhunyt lányuk agyát tanulmányozzák, de a skizofrénia nagy súllyal esik a latba. Főleg, hogy a skizofrénia első jelei 12-18 éves kor között mutatkoznak, Anneliese-nek pedig 16 éves koráig semmi baja nem volt. Ehhez hozzájárul az is, hogy kezdetben olyan rövid, gyors rohamok gyötörték, ami során hangokat hallott, úgy érezte, hogy nem ura a saját testének.

Egy kép a 2005-ös filmből

A 20. századra Európában és Amerikában szinte megszűnt az ördögűzés gyakorlata, nagyon ritkán került elő, ám aztán elkészült, és hatalmas károkat okozott az 1973-as Az ördögűző c. film. Utána mind Európában, mind Amerikában megnőtt a "kereslet" és az igény az ördögűzésekre, és ezt a keresztény egyházak boldogan vállalták. Látható, hogy hová vezet az elvakultság: Anneliese esetében skizofréniára epilepszia elleni gyógyszer, ami valószínűleg súlyosbította a tüneteket, mély vallásosság, tudatlanság... az ördögűzések 99%-át epilepsziás vagy skizofrén betegek (vagy epilepsziás és skizofrén, esetleg autista betegek) szenvedik el, épp ezért rendkívül szomorú, hogy néhány évvel ezelőtt a Vatikán több tucat papot rendelt be, hogy megtanítsák az ördögűzésre, és ezért szomorú, hogy 2017-ben egy magyar országgyűlési képviselő arról beszélhetett, hogy a sátán ellen keresztényi kötelesség küzdeni, és a gonosz által megszálltaknak merte nevezni azokat, akik nem értenek vele egyet. 

Érdekel, mi a skizofrénia? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon is!

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8613818296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quincy Belushi 2018.04.10. 10:18:54

Tök jó, hogy az egyház felelős a haláláért, de a nem megfelelő gyógyszert ki adta neki? A püspök?

gigabursch 2018.04.10. 10:19:04

Felettébb érdekes téma.
Az persze örök kérdés, hogy a hit-szó és a tudomány hogyan tud együtt vagy egymás ellen dolgozni.

S legalább ennyire érdekes témák lehetnek, csak nem kapnak sosem ekkora médialehetőséget (most nem erre a cikkre, hanem a filmre gondolok) azok az esetek, amikor meg emberek jönnek vissza az elfekvőből, pusztán csak azzal, hogy pappal, papokkal beszélgetnek, megtérnek, megerősödnek lelkükben, stb.

Érdemes lenne erről is írni.

Anna Kiraly 2018.04.10. 10:19:12

de mit takar valójában az ördögűzés? rettenetesen sajnálom a lányt és minden hasonló szerencsétlent akinek orvos kellett volna, ehelyett kínozták, de valójában nem tudom, hogy mit csináltak vele.

Kelly és a szexi dög 2018.04.10. 10:52:42

Akkor végül az derült ki, hogy a papok nem adtak neki enni-inni hosszú távon keresztül?
Merthogy ugye nem a szertartásba halt bele....

Süsüke 2018.04.10. 10:52:45

@Quincy Belushi: persze hogy nem. De talan akkor masik orvoshoz vagy alaposabb kivizsgalasra kellett volna vinni, es nem ordoguzohoz szaladni, nem igaz? Te egesz eletedben elsore kaptal 100%-os diagnozist minden dokitol?

Raketta25 2018.04.10. 10:52:56

Az egyház kizárólag olyan esetekben végzi az ördögűzési szertartások valamelyikét, amennyiben orvosi vélemény igazolja, hogy az orvostudomány akkori állása szerint nincs tudományosan magyarázható oka az adott személy állapotának. Az utolsó bekezdés hazugság.

2018.04.10. 11:31:09

@Raketta25: LOL

Mert ha a tudományos orvoslás azt mondja, hogy jelen módszerekkel és tudásunkkal nem tudunk segíteni a betegen, akkor az ördögűzés a tuti megoldás? A katolikus emberkínzás a Jolly Joker?
Pár száz éve egy szimpla agyvérzés vagy epilepszia miatt is ördögűzést (kínzást) végeztek. Most már csak akkor kínozzák halálra a katolikusok a hozzátartozóikat papi segédlettel, ha az orvosok nem tudják diagnosztizálni a betegséget. Ami jóval kisebb arányban fordul elő, mint pár száz éve. Tehát kizárólag a tudomány előretörésének köszönhetően szorult vissza a katolikus emberkínzás egy nagyon szűk körbe. Amúgy a katolikusok nagyon lelkesen kínoznának több embert is, csak hát ez a fránya orvostudomány túl gyorsan fejlődött.

Azt hiszem Európának már nincs szüksége az iszlámra, hogy sötétségbe boruljon.

Egy kis video · https://www.youtube.com/channel/UCVbB2UafP2iCT-YdSE0XpZw 2018.04.10. 11:31:13

Pár éve készült erről a témáról egy jóval átfogóbb írás is:

legendavadasz.blog.hu/2012/05/11/anneliese_michel_ordoguzese_elemzes_1

Ebben az eredeti hangfelvételeket is bemutatják, kimondottan rossz hallgatni...

Vájett Törp 2018.04.10. 11:31:18

És mi van a titokzatos zörejekkel? Kollektív hallucináció, vagy azt a család csak hozzáfüllentette, hogy mindenképp kibumlizzák maguknak az ördögűzést?

makacsfolt 2018.04.10. 11:31:55

@Anna Kiraly: Démon vagy démonok megszállják a testet és átveszik az irányítást felette, kihány minden ételt, kárt tesz magában, a végső cél a megszállt halála. A Sátánnak 2 célja van: Az emberiség elpusztítása, A katolikus egyház elpusztítása, ezért általában mindig hívő emberek a célpontok. Hiába etetik vagy itatják a démonok kihánytatnak mindent a megszállt testből.

2018.04.10. 11:31:58

@Quincy Belushi: a katolikus egyház kínozta meg és a valláskárosult szülők nyomták ezt a vonalat.
Nyilvan a diagnosztikai hiba se szerencsés, de a babonás vallásosság okozta a halálát.

Sajnos a valláskárosultaktól ilyesmi simán kitelik. Nem jobbak a keresztények se a muzulmánoknál és a fényevőknél se.

Süsüke 2018.04.10. 11:32:02

@Raketta25: ez igaz. Es az egyhaz nem ismeri a ""visszaeles" szot.

Süsüke 2018.04.10. 11:32:04

@Kelly és a szexi dög: vagy lehet hogy a szertartasoknak es kinzasoknak koszonhetoen nem volt mar olyan allapotban, hogy tudjon enni-inni. A papok meg a csalad pedig szartak bele. Nezd meg a szerencsetlen fotoit.

Süsüke 2018.04.10. 11:40:38

@Raketta25: Vicces vagy. Orvosi velemenytol fuggetlenul egyaltalan hogy vegezhetnek ilyet? Kozepkornak reg vege lett nem?

Süsüke 2018.04.10. 11:40:44

@makacsfolt: bolygonk nepesseget tekintve jo sok demon kell a kipusztitasunkhoz. Nem halad szegeny Satan sehogy....

Arthur Arthurus 2018.04.10. 11:48:08

@gigabursch: Sok érdekesség van a világban, és a legtöbbre létezik racionális magyarázat, amire pedig nem, arra jó eséllyel még nem. Nyitott vagyok a dolgokra, de ezen hírek nagy része: szándékos átverés, hazugság, vagy pedig jószándékú félrevezetés. Számtalan dolog kiderült már az agyról, agyi funkciókról, területek stimulálásáról, arról, hogy hogyan ver át minket a saját agyunk életünk minden napján... született erről már pár poszt, és azt hiszem, némelyikkel találkoztál is, mert emlékszem a nevedre :)
De egyébként tényleg nyitott vagyok, most éppen esténként egy "Misztikus történetek gyűjteménye" c. könyvet forgatok, sajnos, már több mint 20 éves kiadvány, és rengeteg benne az olyan történet, ami vagy csak szóbeszéd, vagy kiderült azóta, hogy átverés volt, vagy pedig létezik rá valós magyarázat a szellemeken meg bármi természetfelettin túl. Mindig is érdekelt ez az egész, és bevallom, részemről a tudomány felé hajlok, bár ez gondolom látszik. Lesznek még hasonló posztok, az biztos :)

Arthur Arthurus 2018.04.10. 11:50:35

@Anna Kiraly: Az ördögűzés során kántálnak, imádkoznak, szentelvízzel locsolnak, lefognak-lekötöznek, kereszteket mutogatnak, és sokszor bizony megvonják az ételt-italt a "megszállottól". Abszolút valid tudományos megoldása egy betegségnek.....

kvp 2018.04.10. 12:02:33

en.wikipedia.org/wiki/Anneliese_Michel

A leiras alapjan kapott gyogyszert skizofreniara, de nem igazan mukodott es a lany is meg volt gyozodve rola, hogy meg van szallva. Mindezek melle ha jol ertem manias depresszios is volt.

A tenyleges halalanak oka tudogyulladas, amit a kronikus alultaplaltsag es a sok fekves okozott. Ha jol ertem a katolikus egyhaz nagyon nem akart belefolyni az egeszbe, mint ahogy az egesz ordoguzes sem a szulok otlete volt. Valamiert megis belement mindenki, meg abba is hogy az elotte 5 evig szedett gyogyszereit abbahagyja.

Ott kovettek el a hibat, hogy se az orvosok, se az egyhaz, se a szulok nem vettek eszre, hogy a lany pszihiatriai problemaja miatt lett az a rogeszmeje hogy meg van szallva. Raadasul a vallasos szulok meg erre ra is erositettek, mig az orvosok eloszor felre aztan meg nem nagyon kezeltek. Egy pszihiatriai beteg eseten nem biztos, hogy a betegnek joga van visszautasitani a kezelest vagy az etelt.

ps: Az amerikai ordoguzesi szolgaltatasok tenyleg elterjedtek a film utan, de nem a valodi egyhazak reszerol, hanem az amerikaban elterjest kisegyhazak, foleg a vallalkozaskent mukodtetett egyhazak reszerol. Ez olyan mint nallunk manapsag samant hivni hogy levegye a rontast es a vizeret a teverol, mert rossz a kep. (Ahogy ilyenkor sokszor eleg lenne a macskat levenni az antennarol, de azt pont nem teszik meg, ugy szerintem szegeny lany eseten is eleg lett volna zartosztalyra vinni, ami ugyan nem gyogyitja meg, de legalabb nem igy hal meg.)

makacsfolt 2018.04.10. 12:04:09

@Süsüke: Na ne mond, pedig elég jól halad, egyébként meg csak egyszer meghallanád azt a hangot, nem kételkednél többet semmiben sem, hidd el nekem.

Raketta25 2018.04.10. 12:04:21

@Arthur Arthurus: bizony megvonják az ételt-italt a "megszállottól"
Aha, persze. Biztos így van. :)

Raketta25 2018.04.10. 12:04:30

@Süsüke: Te is vicces vagy. :) Fogadd el, hogy léteznek emberek, akik hisznek valamiben. Van néhány eset, amire nem létezik tudományos magyarázat. Ez nem a középkor, de ettől függetlenül ma is így van.

Raketta25 2018.04.10. 12:04:46

@karandash: Ez után a teljesen világos (és kicsit sem demagóg) okfejtés után azt is elárulod, hogy az egyházi ördögűzés procedúrájának mely része pontosan a kínzás? Vagy a szenteltvízzel meghintés, vallásos szövegek felolvasása, a betegre való "ráolvasás" az kínzás? Fizikai kontaktus tulajdonképpen a kézrátételen túl nem is történik, max annyi, hogy lefogják az "alanyt" a szertartás idejére.

@Süsüke: ld. fenti kérdés? Milyen kínzás történt, ami miatt nem tudott enni, inni?

erol 2018.04.10. 12:23:21

@makacsfolt: Jelenleg több mint 7 milliárd ember él a földön és ez a szám gyorsan növekszik. Hány ilyen megszállós eset lehet évente 10? 100? Aha, tényleg jól halad. Ügyelj inkább a hangokra.

2018.04.10. 12:24:04

@Raketta25: a lány bemehalt ebbe a procedúraba. 67 szeánszot hajtottak végre rajta fél év alatt. Már maga az alvásmegvonás is halált okozhat pár nap alatt. Plusz étel és víz megvonása. A bíróság pedig bűnösnek találta a valláskárosult papokat, és a szülőket, akik kinyírták a gyereküket.

@makacsfolt: te vagy az élő bizonyíték arra, hogy minden keresztény egyben sátánista is. Hisztek a Sátán létezésében és az erejében.
Miközben Istent mindenhatónak tartjátok, a mindenható nem képes elbánni a saját teremtményével, a Sátánnal se.
Az egész koncepció ezer sebből vérzik.

A Sátán célja a katolikus egyház elpusztítása lenne? De hisz a katolikus egyház csak a korai középkorban alakult meg, míg a Sátán ugye egy nagyon régi arc, akit Isten teremtett. Mit csinált a Sátán, mielőtt a katolikusok megalakultak?
Pusztította az emberiséget?
Elég rosszul végezte a dolgát, mert az emberiség létszáma durván növekszik a kezdetek óta.

"A Sátánnak 2 célja van: Az emberiség elpusztítása, A katolikus egyház elpusztítása, ezért általában mindig hívő emberek a célpontok."

Vagy azért hívők a "célpontok", mert ők eleve elmebetegek? Egy Isten-pszichózis után egy Sátán-pszichózis is könnyen becsúszik.

Arthur Arthurus 2018.04.10. 12:25:26

@erol: "Egy szicíliai pap, bizonyos Benigno Palilla a Vatikán rádiónak adott interjújában hozta nyilvánosságra a számokat. Elmondta, hogy évente már több mint 500 ezer megszállást dokumentálnak Olaszországban, így jelentősen megnőtt a szentséges emberek iránti kereslet. Ennek következményeképp az ördögűzés hamar hiányszakmává lépett elő az országban, de mivel a piaci igényt ettől még ki kell elégíteni, a Vatikán az eddigi ördögűzőképzéseken túl továbbiakat is indít. "

Nem tudom, mennyire valid információ, de ha csak a tizede igaz, az is elkeserítő.

Raketta25 2018.04.10. 12:42:10

@karandash: Aha, tehát 67 "szeánsz" fél év alatt, azaz 3 naponta volt egy "szeánsz". Konditerembe többször járok... :D Az ítélet ellenére erősen gyanítom, hogy nem a "szeánszok" miatt halt meg szerencsétlen lány. Azt látom, hogy kicsit sem nyitsz a tiédtől eltérő megközelítés felé, egész egyszerűen elmebetegnek nevezel mindenkit, aki nem azt gondolja, mint Te. Kár. :(

Zanphagras 2018.04.10. 12:56:02

@Arthur Arthurus: Tárgyi tévedés. A nyugati, római katolikus ördögűző rítus (aka római rítus) nem tartalmazza, sőt, tiltja a fizikai tortúra minden formáját, nincs étel-ital és/vagy alvásmegvonás. Bátran merem ajánlani Gabriele Amorth magyarul is elérhető köteteit, ezekben szépen elmeséli, pontosan mi és hogyan is történik ilyenkor, meg elmondja, milyen is pontosan egy megszállott ember. Mondjuk a stílusból, ahogy ezt a kommented megírtad, lejön, mit gondolsz az egészről, de azért ha alapvetően tájékozott akarsz lenni a kérdésben, még így is érdemes elolvasnod azoknak a véleményét, akik konkrétan foglalkoznak is ördögűzéssel, nem csak szexi horrorfilmeket láttak róla.

Arthur Arthurus 2018.04.10. 13:00:00

@Zanphagras: Azt gondolom, hogy az ördögűzés egy megveszekedett butaság, amit már réges régen be kellett volna tiltani, mert megszállás nem létezik. De ez a szubjektív véleményem. Ettől függetlenül köszönöm, utána fogok nézni. Mindenesetre sok olyan eset van, ahol ezeket nem tartják be, talán azért, mert a szülők, rokonok, egyebek így akarják, így gondolják.

Szemtanúja voltam, ahogyan egy vonatvezető és kalauz a nagymellényű utasokkal dobatja le a vonatról az egyik utast (aki egyébként pszichikai problémákkal küzd, futólag ismerem). Ők maguk nem értek hozzá, mert ugye azt veszi az új vonatok kamerája, hangsáv azonban nincs. Na, ez rögtön eszembe jutott, ahogy leírtad, hogy mit szabad és mit nem hivatalosan. Az nem mindig egyezik a gyakorlattal.

Raketta25 2018.04.10. 13:54:09

@Arthur Arthurus: vagy éppen nem a római katolikus egyház ördögűzési rítusát láttad bemutatni. Ahogy fentebb írta egy komment az Egyesült Államokban sok kvázi magán egyház létezik, ahol nincs
"ördögűzési eljárás rend", azaz nincsenek szabályos keretek. A gond az, hogy a posztban a Vatikánt ekézed, miközben feltételezhető, hogy az önjelölt ördögűzők okoznak több kárt, és nem a hivatalosan, a r.k. egyház által erre felkért/felkent személyek.
Az, hogy a szubjektív véleményed szerint butaság, elfogadom, bár szerintem nem így van. :)

Arthur Arthurus 2018.04.10. 14:00:04

@Raketta25: Szíved joga hinni benne :)
Pár éve, illetve most év elején is szó volt róla, hogy a Vatikánban indítanak újabb képzéseket ördögűző-ügyben, mert nagyon kevés pap "ért hozzá".
Az lehetséges, hogy az "önjelölt" ördögűzők okozzák a károkat, bár szerintem az egyház által kijelölt ördögűző sem különb, ugyanúgy önjelölt, mert az egész egyház az, de z megintcsak szubjektív vélemény. Semmi nem lesz jobb vagy másabb attól, hogy szenteltnek mondott vizet löttyintenek bárkire, és a keresztet mutogatják. Szerintem.

Raketta25 2018.04.10. 14:09:22

@Arthur Arthurus: onnan indultunk, hogy az egyház által kijelölt ördögűző kínozta, éheztette a lányt. Ez nem lehet igaz, vagy ha mégis megtörtént, akkor az egyes ember hibája, ugyanis az egyházi szabályok ilyet nem engedélyeznek. Az eredeti kommentem is arról szólt, hogy az ördögűzési rítusnak nem része a kínzás.
Most meg ott tartunk, hogy tökmindegy, úgysem lesz tőle jobb.
Eltértünk az általam felvetett tárgytól. Ha nem hiszel benne, jól van, nekem mindegy, de az egyértelműen nem igaz, hogy az egyházi ördögűző az egyház engedélyével alkalmazna kínzást a rítus során.

Arthur Arthurus 2018.04.10. 14:12:12

@Raketta25: Ilyet nem is állítottam, és nem az egész egyházat ítélték el, hanem a szóban forgó két papot illetve a szülőket. Azt sem állítottam, hogy a papok maguk éheztették ténylegesen a lányt - vagy az állapota, vagy a szülei miatt éhezett, ez már sosem derül ki. De azt állítom, hogy ez az egész igenis káros. Ennek a lánynak normális orvosi kezelés kellett volna, és nem ördögűzés. Igen, volt orvosnál, igen, kapott (rossz) gyógyszert és kezelést is, igen, az orvosok rengeteget tévednek - de erre akkor sem ez a válasz.

Raketta25 2018.04.10. 14:25:54

@Arthur Arthurus: Pedig állítottál.
Arthur Arthurus
2018.04.10. 11:50:35
@Anna Kiraly: Az ördögűzés során kántálnak, imádkoznak, szentelvízzel locsolnak, lefognak-lekötöznek, kereszteket mutogatnak, és sokszor bizony megvonják az ételt-italt a "megszállottól". Abszolút valid tudományos megoldása egy betegségnek.....
Karandash és Süsüke pedig egyértelműen kínzásról beszélt.

A többire nem reagálok, mert rághatnánk még a gittet, de úgysem tudjuk egymást meggyőzni. :)

Arthur Arthurus 2018.04.10. 14:29:10

@Raketta25: Igen, és ez hol mutatja, hogy kifejezetten a római katolikus egyház által végzett ördögűzéseken maguk a papok teszik ezt, és nem a segítőik, a család, stb? Attól, hogy maga a pap nem nyúl hozzá, más még igen. Ugyanakkor egy szicíliai római katolikus pap szerint csak Olaszországban évente 50-100 ezer megszállással kapcsolatos eset van, és az is tény, hogy a Vatikán újabb képzéseket indított ezért a papoknak - most, a 21. században. Ezért igenis hibáztatom a római katolikus egyházat is.

Raketta25 2018.04.10. 15:07:33

@Arthur Arthurus: oké, hagyjuk. :))) Ha pontosan, egyértelműen fogalmaznál, akkor nem lenne vele problémám. Egy 40 éve történt tragédia, egyszeri eset kapcsán tünteted fel negatívan és egyoldalúan a katolikus egyház mai gyakorlatát, elveit, hittételeit. Mert ne legyenek kétségeink: az ördögűzési rítus az egyház teljes tanításával összefüggésben van.

2018.04.10. 15:08:03

@Raketta25: aki pszichózis tüneteit mutatja, az elmebeteg jelzőt kap.
A posztban szereplő lány valóban elmebeteg volt. A szüleinek is volt egy pszichózisa, az Isten-pszichózis. A papok, akik megkínozták és megölték, nagy valószínűséggel csak gazemberek voltak, akik élősködtek a vallásos tömegpszichózisnak áldozatul esett szülőkön.
Ez általában a felállás: kevés, többnyire valójában nem is hívő, csak a hatalomtól megrészegült, manipulálni imádó pap megvezet és lelkileg, anyagilag, szexuálisan kihasznál egy csomó olyan embert, akik vagy valóban hisznek (pszichózis), vagy nem hisznek, de a családjuk, környezetük és a társadalom nyomása miatt az egyházhoz tartoznak és alávetik magukat a tömegpszichózis hatásának.

Aki ma, a 21. században vallásos, hívő lesz, az vagy hideg számító, haszonleső szociopata (ez a többség) vagy valóban elmebeteg, Isten-pszichózistól szenvedő alak.

Arthur Arthurus 2018.04.10. 15:09:01

@Raketta25: Ó, hidd el, ez a legkisebb bajom az egyházzal, de ebbe már tényleg ne menjünk bele :) Nem hiszem, hogy nem lett volna egyértelmű, amit írtam - az érti félre, aki félre is akarja :)

EU zászlót mindenhova! 2018.04.10. 18:53:10

@Anna Kiraly: Orvoshoz is vitték évekig, amikor nem állt be javulás, akkor fordultak a szülők az egyházhoz..

EU zászlót mindenhova! 2018.04.10. 18:53:12

@Arthur Arthurus: Nem kell tőle megvonni. Ha netán sikerül belediktálni valamit, nemsokára sugárban okádja ki..

EU zászlót mindenhova! 2018.04.10. 18:53:14

@erdé: Persze, nagyon kevés katolikus egyház általi ördögúzés van. Nemrég olvastam egy 80 közeli vatikáni ördögűző papról, aki mindössze 9 eseten van túl, és 50 éve csinálja..

élhetetlen 2018.04.10. 19:52:17

@Vájett Törp: Nem nehéz „misztikus” jeleségeket találni egy lakásban. Nappalim, mellette az étkező, az étkező távolabbi sarka kb 7 méter. Ülök a nappaliban, az étkező távoli sarkában dübörgés a falban lefelé. Persze, frászt kap az ember, aztán rájön, hogy a kémény egy darabja indult el lefelé, de nem számít, mert egyébként távfűtés van. Ugyanabban a sarokban egy valami, pár fix polccal, és két csapokon álló polccal. Senki nem mozdul, az egyik polc ledobja magát. A kedvenc, és pótolhatatlan vázám nem tört el. Biztonságba helyezem, fix polcra, visszarakom a mobil polcot, 15 perc múlva leugrik az alatta levő. Nem a rossz szellemek piszkálták le, 15 évig bírta rezgést, aztán megadta magát. (Mert a forgalom. Ha leteszem a padlóra a vizes flakont, akkor látszik, hogy picit rezeg a víz). Az meg, hogy itt, a nyolcadikon, ahol semmi nem takarja a házat, erősebb szél esetén miket lehet hallani, arról már ne is beszéljünk. (Megpróbáltam megnézni a bejegyzésed feletti videót, de ott csak emberi hörgést, szöveget hallottam, a titokzatos zörejekig nem jutottam el, nem bírtam). Gyerekkoromban viszont volt olyan, hogy több éjszakán keresztül motoszkálás a plafonon. Falusi ház, le volt betonozva a padlás, valami hülye egér bejutott a beton alá, fölfele nem lehet, három napig tartott, míg lerágra magát, és beesett a hálószobába. De fel sem merült bennünk, hogy szellemek matatnak a fejünk felett.

Mikrobi 2018.04.10. 20:52:30

A szerzőn látszik, hogy ateista és mindenáron be akarja bizonyítani, hogy nincs ördög sem. A cikke is hemzseg a pontatlanságoktól. A konkrét helyzetet nem ismerem, általánosságban viszont tudok valós információkat:
- Ördögűzést nem "magas rangú egyházi méltóság" rendelhet el, hanem az egyházmegye vezetője (püspök) kinevez egy ördögűzőt, aki saját belátása szerint végez ördögűzéseket (meg sok más dolga is van, ami nem ennyire látványos). Ördögűző csak teológiailag jól képzett, pszichésen stabil és az átlag papnál imádságosabb életű ember lehet, és igen, Rómában külön képzést kap.
- Éppen ebből fakad, hogy nagyon gondosan igyekeznek elkülöníteni a pszichés bántalmakat a valódi megszállottságtól, zaklatástól. Erre megvannak a jó módszerek, a képzett ördögűzőt nem lehet átverni (vannak feltűnési viszketeg emberek, akik nagyon jól játsszák, mégse).
- Hogy a '70-es években mennyire voltak veszélyesek az agyra az epilepsziagyógyszerek, nem tudom, a mai pszichiátriai gyógyszerek egyike se veszélyes. Ha skizofréniára adnának epilepsziagyógyszert, az se okozna kárt a betegben.
- Végül a legfontosabb: nem az ördögűzésről szóló filmek miatt nőtt meg az ördögűzések száma, hanem az okkultizmus terjedése miatt. Olaszországban ma százezrek hisznek a boszorkányokban, járnak jóshoz, rontást levetetni, táncoltatnak asztalt, idéznek szellemet, ezzel saját maguk engedik be az életükbe az ördögöt. Ha ez nem lenne, alig lenne megszállottság. Azt viszont készséggel elhiszem, hogy rengetegen gondolják tévesen magukról, hogy az ördög zaklatja őket. Az esztergomi egyházmegye ördögűzője pl. alig győzi energiával kiszűrni az ilyeneket a nagy ritkán előforduló valós esetek közül rendes napi feladatai között.

Mikrobi 2018.04.10. 20:52:36

Látom, az értelmes és a katolikus hitet, egyházat védő kommentek nem mehetnek ki:-) Lényeg, hogy az Index kirakhatott egy durván torzító, egyházellenes postot. Az ördög neked is hálás, ne aggódj!:-)

Arthur Arthurus 2018.04.10. 20:57:58

@Mikrobi: Ne haragudj, de a szememben semmi különbség nincs az asztaltáncoltatás, a jóslás, a boszorkányság, a rituális gyilkosságok és öngyilkosságok és a misék, istentiszteletek között, ahogy semmi különbség nincs Zeusz, Thor, Allah, Jahve, Ré, Tenochtitlan között, abban a tekintetben, hogy léteznek-e vagy sem. Max annyiban, hogy némelyiknek érdekesebb a története. És ne aggódj, minden hozzászólás ki lett engedve, amint láttam, hogy érkezett :)

2018.04.11. 07:39:57

@Mikrobi: a katolikus egyház az emberek hiszékenységéből csinált világraszóló üzletet.
Az ördög nem tud hálás lenni a posztolónak, mert ördög nem létezik.
A katolikusok a történelem során nem egyszer szaladtak tátott szájjal a farokerdőbe. Búcsúcédulák árusítása? Szentek ereklyéivel üzletelés? Aztán kiderült, hogy
Gyermekek keresztes hadjárta?
Manapság is tárnak fel halomra gyilkolt gyerekek tömegsírjait akár Írországban is, apácakolostorok udvarában.
Tömeges pedofília a katolikus papok körében?

Ha valaki ma akarná megalapítani a katolikus egyházat, ilyen programmal, ami a katolikusok történelme (feudális ambíciók, emberiség sötétségben tartása, a római császárság kultuszának lenyúlása, vallásháborúk, pedofília, gyónás és feloldozás, apácák és szerzetesek perverziói, ördögűzés, háttérhatalmi manipulációk, pápai tévedhetetlenség stb.), akkor az emberek a fejüket fognák a szörnyülködéstől.
Az meg hogy a 20. század masodik felében Németországban a papok képesek voltak halálra kínozni egy valószínűleg elmebeteg lányt, az mindennek a teteje. Ebből is látszik, hogy a katolicizmusnak nem csak a múltja, hanem a jelene is borzasztóan emberellenes. Az ő fejükben a középkor még nem múlt el.

karandash (törölt) 2018.04.11. 07:40:03

@Arthur Arthurus: Tenochtitlan mondjuk tényleg létezett. Az azték birodalom fővárosa volt.

Arthur Arthurus 2018.04.11. 10:19:50

@karandash: :D Valóban, már én is hülyeséget beszéltem ennyi után :D Quetzalcóatl-ra gondoltam, a tollaskígyóra :D (Pedig valamiért nem tetszett nekem Tenochtitlan, de hirtelen a "furcsanevek" közül csak ez jutott eszembe.) Köszi :)

EU zászlót mindenhova! 2018.04.11. 11:25:22

@karandash: Igen, és az aztékok a saját vallásuk nevében elég durva dolgokat műveltek. Gyakorlatilag ipari szintre pörgették az emberáldozatokat..

EU zászlót mindenhova! 2018.04.11. 11:25:24

@karandash: Az orvostudomány nem tudott rájönni, hogy mi a lány baja, és nem tudták meggyógyítani..

EU zászlót mindenhova! 2018.04.11. 12:32:32

A xoutube egyébként tele van hangfelvételekkel, talán érdemes lenne kiegészíteni velük a posztot..

karandash (törölt) 2018.04.11. 22:17:52

@EU zászlót mindenhova!: Az orvostudomány valóban tehetetlennek mutatkozott, de ez nem ok arra, hogy embertelen és babonás rítusoknak, kínzásnak vessék alá a beteget.
Végstádiumos rákos betegek, demenciában szenvedők vagy autisták esetén is tehetetlen a tudományoa orvoslás, mégse engedjük őket megkínozni és józan ésszel elutasítjuk a tudománytalan, hókuszpókusz álkezeléseket is.

karandash (törölt) 2018.04.11. 22:29:12

@EU zászlót mindenhova!: Igen, az aztékok se voltak jobbak Amerikában, mint a katolikusok Európában vagy a muzulmánok Indiában.
Minden vallás a babonák túlhajtásából született. Csak míg egy kártyajós esetleg csak lehúz pár ezer forintra, a vallások egész társadalmakat mérgeznek meg. Szemétre velük!

EU zászlót mindenhova! 2018.04.12. 10:05:20

@karandash: Az aztékok voltak a legrosszabbak, hisz esetükben nem egy vallás elfajulásáról volt szó, hanem egész hitviláguk a tömeges emberáldozatokon alapult. A leggonoszabb kultúra, mióta ember él..

EU zászlót mindenhova! 2018.04.12. 10:05:23

@karandash: Hogy lehetne megkínozni azt, aki amúgy is kínok között éli az életét?Hidd el, ha semmi hagyományos, kanonizált módszer nem segítene, te is más megoldás után néznél..

Tralfamador75 2018.04.24. 09:46:34

Amúgy készült egy jó német film Anneliese Michel esetéről, Requiem a címe (nálunk a tévé Requiem egy lányért címmel adta), talán inkább azt lenne érdemes linkelni az Emily Rose helyett, mert ugyan az amerikai film "valós eseményeken alapul", de mégis hatásvadászati célból készült, és persze nagyon fel van turbózva a történet. A Requiem Annelise életét dolgozza fel (Sandra Hüller játssza), tehát az előzményeket is bemutatja, az orvosi vizsgálatokat is, a szülők felelősségét is érinti. Az ördögűzés maga a film végén érintőlegesen szerepel, szóval aki azért nézné meg, hogy láthasson sugárhányós, kicsavartvégtagos, plafononmászós, obszcénmódonviselkedős, sátános jeleneteket, sajnos csalódnia kell, a film inkább egy erős dráma, mint bármi más, és ugyan nem direktben és nem erőszakosan, de azért állást foglal abban a kérdésben is, hogy vajon Anneliese (aki a filmben Michaela) megszállott volt-e, vagy esetleg valamilyen pszichiátriai betegsége (zavar?) volt.