Kisközösségi átok: bezár és elárul

2018. április 12. 06:14 - Carbonari

Könyvajánló - Jim Crace: Az utolsó aratás

fust.jpg

Megható történet egy zárt világról és annak egyszerű lakóiról, ahogy a tragikus és elkerülhetetlen összeomlás felé tartanak. – Wall Street Journal

Éltél már kis faluban? 
Még picikébb közösségben? 
Ahol mindenki tud mindenkiről mindent. 
Ahol hagyományok és szokások kötnek és tartanak félelemben.  
Ahol az idegen élből gyanús. 
A tanult ember szintén. 
Ahol az élet előre keresi a mentségeket. 
Ahol nem mozdulhatsz meg anélkül, hogy valaki ne tudna róla. 
Ez egyrészt jó, másrészt rettenetesen fárasztó.

A 21. Század Kiadó ismét meghökkent bennünket egy KULT könyvvel, amellyel kapcsolatban már tudjuk, milyen: felkavar, gondolkodásra késztet, megérint és vitára sarkall. Jelen művet Jim Crace írta Az utolsó aratás címmel. A kötet április 16-án kerül a boltok polcaira, a Könyvfesztivál előtt pár nappal.

Aki élt valaha is kicsi, összetartó és hagyományok által félt közösségben, annak a kötet minden mondata ismerős lesz. A történet egy eldugott kis angol faluban játszódik, de mondanivalója időtlen és egyetemleges, játszódhatna abban a szabolcsi faluban is, ahonnan én jöttem. Ahol fehérneműt nem lehetett úgy szárítani a szabad levegőn, hogy bárki akár véletlenül is megláthatta volna (bárki: szomszéd, utcában járókelő, férfiember meg aztán női bugyit semmi szín alatt!). Ahol Szatmári Mariska bármikor megszólhatta anyámat, ha napszemüveget vett fel: nézd, a kódissa' urizál! Ahol ha férfi beszélt, nő nem szólhatott bele. Ahol megszólás nélkül nem próbálkozhattál újjal. Ahol húsvétkor szenteltetni kellett, ha akartál, ha nem. Ahol nem mehetett végig az utcán egy fiatal felnőtt férfi és lány kézen fogva anélkül, hogy a nő ne lett volna egyértelműen kurvának elkönyvelve. Ahol a tanult ember isten volt, akit nem csak félni kellett, hanem lehetőleg kerülni is. Ahol úgy burjánzott a pletyka, hogy egyetlen városi bulvár sem tudta utolérni. Ahol az idegen 20 év múlva is gyanús volt, hiába lakott velük egy utcában, és akinek bármikor azt lehetett mondani vitát lezáró utolsó érv gyanánt: ez az én falum, te csak egy jött-ment vagy, ezért nekem van igazam. Amikor pedig valamiről túl sokáig hallgattak, amiről pedig beszélni kellett volna, elkerülhetetlenné vált a robbanás.

Hogy mi volt jó benne mégis? Hogy ugyanezek a hagyományok védtek is, őriztek és megtartottak. Igaz, sokan elmentek ebből a védelemből, mert fárasztónak, fölöslegesnek és gyakran károsnak tartották mentális egészségükre. Nem tudom kárhoztatni őket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokan először csak a kenyerük miatt távoztak ezekből a közösségekből, jobb élet reményében, hogy aztán egy darabig fellélegezzenek a városi szabad levegőn. Vagy inkább szabadosabb levegőn. Mindenesetre, aki egyszer elment, soha többé nem volt képes huzamosabb ideig elviselni a falu kötöttségeit.jim.jpg

A szerző, Jim Crace az angol nyelvű kiadással

A műben egy ilyen kis faluban aratás után két füst lángol fel, az egyik sötét, hírt ad arról, hogy közösség határában idegen emberek kívánnak megtelepedni és a hagyomány jegyében ezt füsttel jelzik. A másik füst a helyi nagygazda telke felől száll, ahol kigyulladt az istálló és a szénapadlás, menteni kell. Akik pedig hanyatt-homlok rohannak oltani, máris mentségeket keresnek, hogy miért csak most vették észre a tüzet. Mert számonkérés, az tuti nem marad el. 

Aratás után vagyunk, mindenki kidögölve, rettenetes fáradtan alszik, amikor felcsapnak a lángok. Egy özvegyember meséli egyes szám első személyben a faluban megtörténteket, ahol az élet egyszerű, nyílt és javarészt örömteli - minden mogorvasága és fáradalma ellenére. Riadalmat legfeljebb csak Kent gazda, a helyi földesúr állapota jelent, karöltésben a tanult emberrel, akinek földmérő mestersége nyugtalanságot kelt az ott lakókban. Miért kell kiméretni és feltérképeztetni a birtokot? Minek verné ilyen költségbe magát a tulajdonos, ha nem lenne szándéka vele a továbbiakban? De az nem lehet, gondolja mindenki a közösségben, az nem lehet. Mi lenne azokkal az emberekkel, akik itt élnek, és csak híradásokból ismerik azt a létet, ahol lemérve, kiadagolva, pénzért lehet beszerezni a mindennapi kenyeret? A közösség egyenlőre csak figyel és nem hisz, nem akar és nem tud hinni abban, hogy a földmérő jelenléte bajt hozna rájuk. Mindig lehet más válasz, mint a legrosszabb félelem, bizakodnak a jövőben. Hiszen mindig is Kent gazda gondoskodott róluk, és cserében ők is, ami csak tőlük tellett, megtették a gazdáért. Nem létezik, hogy cserben hagyná őket, tanakodnak egymás között az emberek. Ebben a lelkiállapotban van a kis majorság, amikor fellobban a tűz itt is, ott is.

A könyv díjai és díjra jelölései: 

A 2015-ös IMPAC Dublin Irodalmi díj nyertese 
A 2014-es Tate Black-díj nyertese 
A 2013-as Man Booker-díj jelöltje 
A 2013-as Goldsmith-díj jelöltje 
A 2014-es Walter Scott történelmi regénydíj jelöltje

A könyvben mesélő özvegyember sejteni véli, kik a ludasak a gazda telkén fellobbanó tűz keletkezésében, de hallgat. Hallgat, sőt, hallgat mindenki, mert mások is sejtik a valót, de sokkal kényelmesebb az idegenekre hárítani minden felelősséget, mint megvádolni sajátjaikat, akik valószínűleg balgaságból, akarattalanul okoztak ekkora bajt. Felelősnek már pedig lennie kell, és a szomszéd fia kedvesebb nekik, mint a birtok szélén tegnap megtelepedő idegenek, akikkel a jövőben - ráadásul! - a közösség szemében ostoba és értelmetlen törvény szerint meg kell osztani szűkös készleteiket.

Mi fog történni? "A felgyorsult és megállíthatatlan események hatására a falu élete napok alatt szétesik, az aratás örömét félelem keseríti meg, súlyos büntetés és halál. 
A történet időtlen és felkavaró, a gyönyörűen megidézett világ pedig jóval azután is velünk marad, hogy elolvastuk könyvet."

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kedvezménnyel előrendelhető a kiadónál, kattints a képre!

utolso.jpg

 

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

 

Itt egy másik KULT könyv: béke svájci módra. Érdekel? Kattints!

 

Szereted a könyvújdonságokat? Hogy mit olvass vagy mit ne és miért? Ne maradj le róluk, kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6013813288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.