18 hely, ahova érdemes elutazni 2018-ban - 3. rész

2018. április 16. 00:05 - GReni

A Frommer's Travel Guide szerkesztői által összeállított 18 csodás helyből álló lista végére érkeztünk. Az első két részben (1. és 2. részért kattints, ha lemaradtál) tizenkét helyet ismerhettetek meg, jöjjön most a fennmaradó hatos lista, melyek elkalauzolnak Ázsia néhány gyönyörű országába, Afrikába és a mesés Karib-térségbe.

frommer_3.jpg

Jordánia

A Közel-Kelet nem örvend túl nagy népszerűségnek, de ezen változtathat a tavalyi évben megnyitott Jordan Trail (Jordán Ösvény), melynek végigutazása az ország megismerésének legjobb módja. 36 nap alatt végigjárható ez a 650 kilométeres túra, mely során keresztbe kasul bejárva az országot számos csodát tekinthetünk meg. A túra Um Qaistól halad egészen a Vörös-tenger partjáig. Gyönyörű régészeti kincseket láthatunk, többek között megcsodálhatjuk az egyik legnagyobb keresztes várat, a Kerak erődöt Al Karakban, vagy Petra ősi sziklákból faragott romvárosát, és keresztül szelhetjük az ország legszebb sivatagi táját, a "Hold völgyét", Wadi Rumot. Mindezt tehetjük úgy, hogy helyi családoknál és beduin sátortáborokban szállunk meg, ráadásul az ország biztonságos vidékein. 

jordan_1.jpg

Madurai (Maduráj), Tamil Nadu, India

A következő célpont is Ázsiában található. India egyik gyöngyszeme, Dél-India legrégebbi városa: Madurai. A városban számos templom és palota ejti ámulatba az ide érkezőket. Azok közül is kiemelném az ikonikus Meenakshi-templomot. A hindu zarándoklat egyik legfontosabb helyszíne, melyet Parvati istennő földi megtestesítőjének, Siva hitvesének, Meenakshi istennőnek szenteltek. A világ minden pontjáról érkeznek ide turisták is, hogy megcsodálják ezt a templomkomplexumot, mely 45 hektáron terül el, legmagasabb tornya, a híres déli torony 52 méterre magasodik az ég felé, és itt található az Ezer Oszlop Csarnoka is, számos szentély, és a 12 gopuram (kapubejáró). A gopuramok többemeletes, meredek piramis alakú építmények, melyeket több ezer isteneket, istennőket, démonokat és állatokat mintázó színpompás kőszobor díszít. Építészete, művészete Madurai aranykorszakát idézi, mesés színkavalkádja pedig pillanatok alatt magával ragadja az embert.

m333.jpg

Mekong folyó, Vietnám

A folyami túrák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Tökéletes célpont a vízi kiránduláshoz a Mekong-folyó, mely 4350 km hosszan szel át hat országot, Kínát, Mianmart, Laoszt, Thaiföldet, Kambodzsát és Vietnámot. A Mekong deltája Vietnámban ideális, hogy megismerjük a térség természeti szépségeit. Ráadásul a hajókirándulások közben érdekes megállókat ejthetünk kis falvakban, izgalmas piacokon, megnézhetjük hogyan készítenek kókuszdióból cukrot. Felejthetetlen élmény a dzsungelben hajózni. Ráadásul a legtöbb folyami túra Saigonból (Ho Si Minh-város) indul. Ha pedig már ilyen messzire elutazunk, érdemes más látnivalókkal is bővíteni a vakációt. Például ellátogathatunk Kambodzsába, hogy megcsodáljuk a világ legnagyobb vallásos épületkomplexumát, Angor Watot, vagy elámulhatunk Hạ Long-öbölben a vízből kiemelkedő közel kétezer mészkőszikla nyújtotta páratlan látványon

the-mekong-delta.jpg

Mauritius

Ez az apró Indiai-óceánon megbújó sziget egy igazi trópusi paradicsom, ahol számos kultúrát ismerhetünk meg. Komoly nyomot hagytak itt az évek során az angolok, de építészete kontinentális, míg gasztronómiája afrikai, kínai, francia és indiai nyomokat hordoz. Ráadásul az egyetlen afrikai állam, ahol a hinduizmus a leggyakoribb vallás. Gyönyörű mecseteket, pagodákat, templomokat látogathatunk az országban. A pihenésre vágyók pedig a sziget északi részén élvezhetik a napozást a fehér homokos tengerparton, vagy hűsölhetnek a helyi szépséges lagúnákban. Ez a gyönyörű szigetállam idén ünnepli függetlenségének 50. évfordulóját. Eme neves alkalomból kiállításokkal és fesztiválokkal örvendeztetik meg a sziget lakóit és az ide érkező turistákat.mauritius.jpg

St Helena (Szent Ilona-sziget)

A világ egyik legeldugottabb szigete, a Szent Ilona-sziget az Atlanti-óceán déli részén található, mely földrajzilag Afrikához sorolható. Ez a kicsiny sziget 122 négyzetkilométer (viszonyításul Veszprém 126 km²)  és egészen a tavalyi évig csak több órás hajóúttal volt megközelíthető. Tavaly év végén szerencsére átadták a repteret, így ha valaki kíváncsi erre a paradicsomra, mely konstantinápolyi Helena után kapta a nevét, annak ma már sokkal könnyebb dolga van. Egy gyönyörű, buja, hegyvidéki paradicsom, melynek legmagasabb pontja a maga 823 méterével a Diana-csúcs, melyet páfrányok tarkítanak. Aki pedig napfürdőzésre és kikapcsolódásra vágyik, nem fog csalódni a páratlan látványt nyújtó Sandy-öbölben. Ráadásul megismerkedhetünk a világ legöregebb teknősével, a 186 éves Jonathan-nal is. Ódon épületei és érintetlen természeti környezete igazán különlegessé teszi, ráadásul remek klímája is ideális úti céllá teszi, ugyanis egész évben kellemes 20-27 fok várja az ide látogatókat.

activities-hiking-mobile.jpg

Karib-térség

Bár az elmúlt évek hurrikánjai néhány szigeten súlyos károkat okoztak, a turisták által kedvelt szigetek érintetlenek maradtak. Három fő része a Bahamák, a Kis-Antillák és a Nagy-Antillák. Ez a paradicsomi környezet színes és buja, azúrkék tenger, meseszép tengerpartok és öblök várják a pihenésre vágyókat. Emellett izgalmas ételeken, fesztiválokon, szórakozóhelyeken ismerkedhetünk meg az itteni országok lassan csorgadozó világával. Legismertebb országai Kuba, Jamaica és Dominika, de egyre több európai választja úticéljául St. Martint, Antiguát vagy Grenadát. A Karib-térség tökéletes célpont, ha év végi pihenésünk alkalmával télből nyárba vágyódunk. Többek között ellátogathatunk Barbadosra, az egyik legszikrázóbb és legkevésbé csapadékos szigetre. Antigua-ra, mely vakítóan fehér homokos partjaival csábít. Bermudára, melynek 150 szigetéből csupán húsz lakott, melyeket 10 híd köt össze. Grenadán, a fűszerszigeten ültetvényeket járhatunk be, míg St. Martinon pedig a fejünket szinte súroló Jumbokat és Airbus-okat csodálhatunk meg a Maho Beach-en.

around-the-caribbean-sea_702x468.jpg

Tetszett az összeállítás? Kövess minket Facebookon is! :)

Lemaradtál a második részről? Kattints!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5313619982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Void Bunkoid 2018.04.17. 11:13:15

Tényleg szép.

Kár, hogy ezeket a helyszíneket általában az ilyen Vajna Tímea-kaliberű emberek engedhetik meg csak maguknak.

roli101 2018.04.17. 14:42:10

@Void Bunkoid: A valóságnak nem sok köze van ezekhez a képekhez.
Némelyik pedig egyáltalán nem drága. India, Vietnám 3-400 ezerből simán megjárható.

Punxsutawney Mormota 2018.04.17. 20:21:22

@roli101: No, azért ez nem teljesen így van... De az tény, hogy a Mekong egyes helyeken egy bűzölgő pöcegödör, és az embernek ingere volna belehányni egyet.

Punxsutawney Mormota 2018.04.17. 20:21:34

@Void Bunkoid: A legtöbb helyre viszonylag olcsó eljutni. Izléstől és pénztárcától függően 150 ezer forint körül már vannak repjegyek, mondjuk éppen Mauritiusra nem, de pl Vietnámba igen. Ha meg ott vagy, akkor tényleg rajtad múlik, hogy hol laksz, mert az étel nagyon olcsó. Ugyanez vonatkozik Indiára is.

Void Bunkoid 2018.04.25. 17:25:07

@Punxsutawney Mormota: @roli101: igen, a legtöbb helyre tényleg ilyen 150-200-300 ezerből el lehet jutni, ami végső soron nem is olyan rettentő sok pénz.

De vedd figyelembe, hogy hiába a hírek az emelkedő átlagfizetésekről, azért az ország lakosságának bőven a fele kb olyan anyagi helyzetben van/elkölthető megtakarításokkal vagy likvid tőkével rendelkezik, hogy konkrétan egy autó teletankolása vagy egy hirtelen elromló és cserélendő mosógép költsége borítja a családi kasszát (csak állj be egy benzinkúthoz nem Budapesten, de akár ott is, és megfigyelheted, hogy a vevőkör 90 százaléka ötezer forint alatt tankol, ennek is a zöme SOHA nem ad ki ennél többet üzemanyagra).

Ennek a "fényében" a 150-200-300 ezres utazást/nyaralást olcsónak titulálni kicsit álságos. Persze, jóval olcsóbb mint egy full-all inclusive óceánjárós karibi sétahajókázás, de azért a magyar rögvalósághoz képest sajnos még mindig baromi drága.