A repülés az ember vágyai között szerepel, amióta világ a világ...

2018. május 09. 00:10 - GReni

A jó idő beköszöntével az ember egyre jobban vágyik rá, hogy a szabad ég alatt töltse a szabadidejét. Kiülni egy rétre piknikezni, elmenni egy erdei kirándulásra, grillezni, szalonnát sütni a családdal, barátokkal. Ugye? Ezek mind klassz programok, de van amikor ez nem elég. Ha valamelyikőtök inkább egy kis izgalomra, valami extrémebbre vágyik, akkor ajánlom figyelmetekbe az alábbi három ernyős sportágat, ahol a repülésé a főszerep.

woman-flying-through-sky-side-view-1761303.jpg

Azt mondják az egyik legkönnyebben elsajátítható repülős sport a siklóernyőzés. Alig több mint 30 éve indult világhódító útjára a sportág, számos klub és kiváló oktató érhető el Magyarországon is. Ráadásul már egész baráti áron ki is próbálhatjuk például a siklóernyős tandemrepülést, ahol képzett pilótával repülhetünk. Egy ilyen élmény már 15 ezer forint környékén elérhető. Ajándéknak sem utolsó egy ilyen, ha az illetőről tudjuk, hogy élvezné a szárnyalást.

Ne tévesszük össze az ejtőernyőzéssel, ahol a zuhanás a lényeg, ahol az ernyő csak eszköz a fékezésre, míg siklóernyőzésnél lábról indulunk és a hosszas szárnyalást élvezhetjük. A levegő áramlásait használva akár 5-6 órán keresztül is képesek lehetünk a levegőben maradni, s így akár több száz kilométeren keresztül élvezhetjük ezt a mesés kalandot csendesen suhanva az égen. Mély súlypontja miatt rendkívül stabil, kicsi a repülési sebessége és könnyen kezelhető, mivel csupán két kormányzsinór kezelését kell elsajátítanunk. Ráadásul a felszerelés súlya, sem vészes, körülbelül 20 kg és könnyedén belefér egy hátizsákba.

68518168-paragliding-wallpapers.jpg

Ha már szóba került az ejtőernyős ugrás, akkor mindenképpen illik felvenni a listára. Főleg mivel az extrém sportok csúcsának is nevezik. Ami abszolút érthető. Le sem írható, hogy milyen érzés kiugrani egy repülőgépből, helikopterből 4000 méterről. Egy igazi adrenalinbomba, felejthetetlen élmény, ami nem hasonlítható semmi máshoz. 

Egy hihetetlen kaland minden mozzanata: a repülés, a szabadesés 200 km/órás sebességgel, majd az ejtőernyős ereszkedés. Ha nincs tériszonyod és bírom az extrém helyzeteket, akkor neked találták ki. Magyarországon akár a Balaton felett, akár a Velencei-tó felett is élvezheted ezt a különleges szabadság érzést, akár tandemugrás keretein belül is.

skydiving-960x480.jpg

A következő érdekes és izgalmas sportág a szárnyasruha-repülés, vagy másnéven a siklóruhás repülés (anoglul: wingsuit flying/wingsuiting). Ha ezt a sportot választjuk, akkor csupán egy speciálisan kialakított szárnyasruhát viselve kell leugranunk egy magaslatról, majd szárnyaink kormányzásával irányíthatjuk a repülést. A ruha, az öltöny nagy felületét kihasználva jelentős távolságot tehetünk meg vízszintes irányba. A rendkívül erős anyagból készült ruhát kifeszítjük a lábaink és a karjaink között, ezzel nyerjük el a nagy felületet és érünk el nagy felhajtó erőt. 

A wingsuit-okat eredetileg ejtőernyősöknek fejlesztették ki, de mára a bázisugrók kedvencévé vált. Kipróbálásához először az ejtőernyőzést kell megtanulnunk. Szóval ez már egy második körös szabadidős tevékenység, mivel a vízszintes repülés után a landoláshoz szükségünk lesz az ernyőre is. :)

dnvtef4.jpg

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

A nyár pedig egyre közelebb. Érdekel öt vizes sport? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8213869620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.