"Mindig lesz, aki megért"

2018. május 25. 07:33 - Carbonari

Könyvajánló - Szabó T. Anna: Határ

girl-2696947_1280.jpgVallottad már be elhallgatott félelmeid,  gyerekkori traumáid, felnőtt hibáid? Néztél már úgy társra, hogy most azonnal megfojtod, pedig szereted?
Fáradtál-e már bele gyereksírásba, fagytál-e bele kötelességbe, néztél-e szembe tehetetlenséggel, saját nyomoroddal?
Nem?  Akkor a könyvet nem neked írták.

A Magvető Kiadó újabb Szabó T. Anna novelláskötettel ajándékozta meg a nagyérdeműt, amelyben az író saját félelmeit, megküzdött nehézségeit önti az olvasó elé, Határ címmel - amely címet még rágnom szükséges, mert miért pont határ? És milyen minőségben? Országhatár, amelyet 15 évesen átlépett családostól ez az Erdélyből származó magyar asszony? Vagy határ, ami eddig és ne tovább? De kinek és minek ne tovább és miért ne? Vagy határ, mint kinn, a falu vége után a mező, a szántóföldek, a mindenen és mindenkin túli távolság, amelyből megszólít az író a szavaival? Honnan is tudhatnám! Hacsak.. hacsak nem ez: "a szakítás határ. Döntened kell: befejezés vagy lehetőség."

Erős felütéssel indul a könyv: a gyerekkor kimondatlan és kimondhatatlan gyötrelme, amikor a nagyobb gyerek mellé kisebb testvér születik, és "kitúrja" a nagyobbat addig élvezett jogaiból. Ezt csak és kizárólag az érezheti át teljes valójában, aki maga is volt "te vagy a nagyobb, neked legyen több eszed" gyermek. Aki nem tudja, mert honnan is tudhatná, hogy az ő születése körül még nagyobb hűhó volt, mint a mint a második (sokadik) gyermeknél, ő csak azt érzi: méltánytalanság történt vele és ha másképpen nem megy, hát akkor a játékbaba rituális eltemetésével fejezi ki nemtetszését (hogy ez nekem akkoriban nem jutott eszembe!). anna_1.jpg

A szerző, Szabó T. Anna. Gyönyörű, 46 éves és már önmagától sem fél. Szabad, titkai nem kötik, emlékei nem húzzák le sehonnan sehová. Tedd mellé.

A gyerekek amúgy is a kegyetlenek egymáshoz, a kamaszodó lét pedig gyötrelmes, gyönyörű és semmihez sem fogható - vallja a szerző sok-sok oldalon keresztül, ahogy csak ő tud vallani erről (vagy bármiről). Masszázsra várakozva lapozgattam a novellákat, szerencsére egyedül voltam, drága jó Jánosom benn élvezte a masszőr munkálkodását, amíg én olvastam, ciccegtem, és emlékeztem: ha meg nem is tagadom kamaszkoromat, de szinte minden percét gyűlöltem. Utáltam gyerek lenni, utáltam kamasz lenni, csak szabadulni, csak felnőttnek akartam lenni és saját kezembe venni sorsomat. Soha, egyetlen pillanatra sem bánom, hogy felnőttem, a fiatalságomat sosem cserélném fel a nemlét felé ballagó 50+ éves korommal. Most, szemelgetve Szabó T. Anna fiatalkori emlékeit, csak megerősített abban, hogy másnak sem volt fenékig tejfel, még akkor sem, ha ő, velem ellentétben, szeretett fiatal lenni és örömmel emlékezik rá. Vagy nem is?

1987 Karácsonya. Emlékszem arra az ünnepre, és emlékszem a novellában citált Napfivér, Holdnővér című filmre is. Láttam. Én nem vonultam ki fuldokolva sírni, nem volt miért. 22 éves voltam, túl egy gyerekem halálán és karomban dajkáltam a pár hónapos élőt. Politikával akkor sem és azóta sem foglalkozom: lemerít, a józan paraszt ész nem számít, a folyamatok értelmetlensége kiborít, a kettészakadt ország borzaszt, a sorok között olvasás meggörnyeszt. Nem jó széles látókörűnek lenni, nem jó összefüggésekkel tisztában lenni, nem jó érteni a hazugságok szükségszerűségét.

"Azóta gondolkodom rajta, hogy mit titkolunk voltaképpen? Mi az, amit ellenünk fordíthatnak? Egyszerű a válasz: mindent. Ha üldözni akarnak, nincs ártatlanság. Óvatosság, udvariasság, kíméletesség itt nem segít.
Nem egyszerűbb hát elmondani mindent? Nem, nem egyszerűbb. A lehető legnehezebb. Nem attól derül ki, hogy kik vagyunk, hogy elmondjuk a titkainkat - hanem attól, hogy hogyan mondjuk el. És hogy miért. Hogy érdekből beszélünk-e, gyávaságból, kíváncsiságból vagy haragból. ...
Beszélni bátorság. Pontosabban: igazat beszélni bátorság. Igazat mondani magunkról (húsba vágva, élve boncolva, egyszerre láttatva belső szerveinket és a kezünket, amiben remeg, mégis vág a kés), igazat mondani másokról (lemeztelenítve anyánkat, elárulva apánkat, meggyalázva őseink emlékét), és igazat mondani azokról, akik leköphetnek vagy falhoz állíthatnak minket a szókimondásunkért. ...
Egy írónak újra meg újra meg kell próbálnia igazat mondani. Ez a legeslegnehezebb az írásban, a lecsupaszító őszinteség. Hiába a szerep, hiába a jelmez. Mert a szó mi vagyunk. Egy jó mondat nem tud hazudni. ...
...jó titkok nincsenek. Csak nehéz titkok vannak. És kizárólag addig nehezek, addig húznak le a víz alá, amíg ki nem derül az elviselhetetlen könnyűségük. A hétköznapiságuk. A banalitásuk. Az, hogy nincs, ami ne történt volna meg mással is. És hogy mindig lesz, aki megért. Nem érdemes hallgatni. Nem érdemes hazudni. Ez a legnagyobb és legfájdalmasabb lecke, amit életemben tanultam. Hogy nem éri meg. Még akkor sem, ha úgy érezzük: nem tehetünk mást."

Részletek Szabó T. Anna könyvének Titkok című novellájából

Felnőttként nyomorítanak a titkok, folytatja a szerző, a nélkülözés, a nincs eltörpül szellemünk szabad csapongásának megnyirbálásán. Vagy nem? Nézünk múltunk kútjába, és fogalmunk sincs sokszor arról, hogy árulásaink, kisebb hazugságaink egyáltalán méltók-e bevallásra, segít-e bármin az, ha kimondjuk, és ha mégis kimondjuk, megtaláljuk-e legjobb módját az önkitárulkozásnak?

Kedvenc nagynéni, hagyaték felleltározása: csak az fogja fel maga valójában, aki már csinálta. Aki térdelt már elhagyatott fotel előtt, aki lapozott már fel szamárfülesre olvasott Gárdonyi regényt a kisasztalról, aki rávette magát, hogy teljesen ismeretlen emberek fotóiról találgassa, kik lehettek ők és miért volt fontos őrizgetni ezt drága halottunknak. Aki megérti, hogy a kórházban a bugyinkkal a méltóságunkat is elveszítjük, és ebbe jobb, ha beletörődünk. Mert ha nem, akkor is ez van. Akkor is ez lesz. Jár az agyam, hogy fogom én ezt elkerülni... majd kiderül. Mindenesetre évek óta mindenkinek elmondom, hogy aki kórházba megy, az a szemérmét hagyja otthon. Ez is egy megoldás, nem? A hozzáálláson változtatni. Kíméletlen vagy velem egészségügy? Hát én meg teszek rá, ha meztelen vagyok. (Oké: ez azért nem ment egyik napról a másikra.)

Kis bűnök és nagy elhallgatások, közös csendek és közös hangoskodások, kacajok és könnyek, hitek és árulások, szerelmek és meghalások, élet, élet és kis halálok, betetőzve a naggyal, a végessel, a megbékíthetetlennel, az elfogadhatatlanul elfogadottal. Nekem ezt jelentette Szabó T. Anna novelláskötete, a Határ. Mert az író ír, az olvasó olvas, és saját interpretálásával megalkotja belőle a maga megíratlan könyvét. Emlékek, amelyek emlékeket generálnak. Akarod?

Szeretnél többet tudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál általában kedvezményesebben szerezheted be!

hatar.jpg

 

Köszönjük, Magvető Kiadó!

 

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Kövess bennünket Facebookon!

 

Így csesződik el az élet címmel egy ismertető Szabó T. Anna Törésteszt című könyvéről. Érdekel? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr613994086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.