New York trilógia - a megszállottság háromszor

2018. június 19. 07:55 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Paul Auster: New York trilógia

A szerző, aki sokak szerint megérdemelné, de még nem kapott Nobel-díjat, Paul Auster. Szép képekkel operál, a leírása egyedi, távol tartja, mégis közel hozza New York utcáit és karaktereit. A New York trilógia három kisregényt tartalmaz, amelyek ugyanazt a témát járják körbe több oldalról: a nyomozás sokféleségét.

Különös könyv ez, különös történetekkel. Auster magán hordozza a posztmodernség minden búját-baját-báját, úgy, hogy mégis elmesél egy történetet. Sőt, azt rögtön háromféle módon. Beleírja saját magát is, és nem tudjuk meg, hogy vajon ki kicsoda ezekben a történetekben: Paul Auster az a Paul Auster, vagy inkább Quinnként, Blue-ként, White-ként, Black-ként, esetleg Fanshawe-ként manifesztálódik? Magának ír, magáról ír, vagy csak összezavarás akar lenni, hogy saját magát is megjeleníti? 

"Az életnek nincs értelme, érveltem magamban. Születik és meghal az ember, a közbülső történések pedig semmilyen logikus szálra nem fűzhetők fel."

Mindhárom történet egy-egy nyomozás, megfigyelés köré összpontosul, de mindhárom során a főszereplők elveszítik kapcsolatukat a valósággal, beszűkült, záródó tudatállapotban már csak egy dolog létezik számukra, azaz kettő: a megfigyelt személy és a piros jegyzetfüzet. Olyan detektívregények ezek, amelyekben nem a nem létező bűntény a lényeg, hanem a megfigyelés, a jegyzetelés, ezzel párhuzamosan filozófiai elmélkedés, önmagunk megismerése. És félreismerése. Gyönyörűen bejárhatjuk New York utcáit egyébként, sosem jártam ott, de ezek után (ha érvényesek Auster térképleírásai) tuti nem tévednék el azon a környéken legalábbis :) Mindhárom történetben fontos szerepet kap a rögeszme, mégsem csípjük fülön pontosan a történetek azon pontját, amikor ez elhatalmasodik rajtuk.

"Ahogy még egyszer elolvassa művét, kénytelen elismerni, hogy feladatát lelkiismeretesen megoldotta. Akkor miért ilyen elégedetlen, ilyen nyugtalan mégis? A lényeg itt nem a konkrét történésben rejlik, fogalmazza meg végre magában. Jelentésírói pályafutása során először döbben rá, hogy a szavak nem mindig működnek, hogy van, amikor csak elködösítik, amit ki kéne fejezniük."

Ezek a kisregények olyan főszereplőt raknak elénk, akik élő, lélegző emberek. A történetek során ezeket az élőket Auster láthatatlan és megfoghatatlan módon fokozatosan kiüríti, üres vázzá teszi, és amikor ez megtörténik, akkor szépen csendben átcsúszunk a racionalitás talajáról az irracionális világba, ahol valami kifacsart módon, a főszereplők beszűkült tudatával látva mégis megmarad a racionalitás is. Identitásukat veszítik úgy, hogy sosem tudták, kik ők igazán. Vagy talán éppen ezért. És ezután Auster újra elkezdi feltölteni az üres vázakat, de teszi ezt oly módon, hogy nekünk, olvasóknak is marad hely, mi is szépen lassan adagolva kitöltjük a hézagokat bennük. Eközben pedig olyan kérdéseket járunk körbe, mint a szavak jelentése, a nézőpontok különbözősége, a nyelvek kialakulása, hogy egyértelműen társítható-e egy tárgy egy szóhoz, vagy egy szó a tárgyhoz.

"Mindenekelőtt magamat kellett meggyőznöm arról, hogy szabad vagyok, és épp az, hogy szabadságom bizonyításra szorul, bizonyította legékesebben, hogy nem vagyok szabad."

Paul Benjamin Auster 1947-ben született Newarkban, első sikeresebb könyve, A magány felfedezése 1982-ben jelent meg, majd e mű, a New York trilógia követte, ami már világhírt biztosított a számára. "Az identitáskeresés és az élet értelmének kutatása jellemzi Auster későbbi műveit is. Jó néhányban a véletlen történések állnak a középpontban és intenzíven foglalkozik az emberek egymáshoz és környezetükhöz fűződő viszonyával. Visszatérő témái többek között az aszketizmus, egy közelgő katasztrófa érzése, a beszéd és megértés képességének elvesztése, az apa hiánya, a hétköznapi élet, a kudarc, sikertelenség, írás/elbeszélés, metafikció, intertextualitás, a történet főszereplője vagy elbeszélője egy megszállott író."

A képen egy Auster-olvasó, Thrillhouse térképe látható az első kisregény, az Üvegváros főszereplőjének egy "rövidke" sétájáról. Ez 14 mérföld, vagyis kb. 22,55 km.

"Mi van, ha egy tárgy már nem látja el azt a funkciót, amire rendeltetett? Ugyanaz marad, vagy valami más lesz? Ha letépjük róla a vízhatlan anyagot, esernyő marad-e az esernyő? Szétnyitjuk a küllőket, a fejünk fölé tartjuk, kisétálunk vele az esőbe, és bőrig ázunk. Lehet-e ezt a tárgyat még mindig esernyőnek nevezni? Mert az emberek általában ezt teszik. Esetleg elmerészkednek odáig, hogy rossz esernyőnek hívják. Az én szememben ez a lehető legsúlyosabb hiba, minden baj forrása. Ha már nem képes ellátni alapvető funkcióját, az esernyő megszűnik esernyő lenni. Legfeljebb hasonlít egy esernyőre vagy esetleg valaha esernyő volt, de most már valami egészen más. És mivel a szó ugyanaz maradt, nem fejezi ki többé a tárgyat. Pontatlan; hamis; elhomályosítja, aminek a lényegét kellene feltárnia. És ha még egy ilyen közönséges, mindennapi tárgyat sem tudunk megnevezni, amit a kezünkben tartunk, hogy is beszélhetnénk olyasmikről, amik bennünket igazán, mélyen foglalkoztatnak?"

Könyvei magyar kiadásának jogát a 21. Század Kiadó vette át, és kezdte meg egységes, gyönyörű, igényes kiadványokkal az életmű kiadását. Első körben két kötet, a New York trilógia és a Brooklyni balgaságok látott napvilágot. Érdemes kézbe fogni ezt a szép kiadványt, a papírborító letisztult, minőségileg kifogástalan, a belső borító egyszínű, a borító belső felén és a szennylapon pedig szép minták sorakoznak, ezen pl. toronyházak, a Brooklyni balgaságokon pedig hasonló formában könyvek. Egy szó mint száz, nincs rá jobb kifejezés, ezek a könyvek nem csak tartalmilag jók, különösek, elgondolkodtatóak, olyan posztmodern művek, amelyek bírálják a posztmodern műveket, sőt: olyan posztmodern művek, amelyeket szeretni is tudok, és őszintén, az én szempontomból ez a legfontosabb kérdés, mert én már csak ilyen posztmodern olvasó vagyok, akit nem érdekel, ki mennyire magasztal egy művet, ha az nekem nem tetszik, így az egyetlen mérőeszközöm a jó és a kevésbé jó könyvek között én magam vagyok. :) Először is az a kérdés, hogy érdekel-e. Mivel viszonylag kevés téma, műfaj, szerző van, ami/aki nem érdekel, így erre a kérdésre rendszerint az első válasz az, hogy igen, érdekel. Nem olvastam még Austertől, de tetszett, és biztos, hogy fogok még, már csak azért is, mert a Brooklyni balgaságok is a polcon vár rám. Ráadásul olvastatja magát, három nap alatt megvoltam a három kisregénnyel, és háromszor jártam úgy, hogy a vonaton gondoltam, hogy na, mindjárt leteszem, és megnézem, ki keresett, ugyanis hallottam, hogy érkezett e-mail, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy jesszus, szállni kéne, mindjárt otthon vagyunk. :) És ez a második kérdés: hogy tetszik-e. A válasz az, hogy igen. Ráadásul nem csak tartalmilag, hanem küllemében is, ami szintén fontos egy könyv esetén. Szerintem.

Köszönöm a lehetőséget és az igényes kiadást a 21. Század Kiadónak, akik tudják, hogy az irodalom soha nem megy ki a divatból! :) A könyv borítójára kattintva elérhetitek ezt a kiadványt a kiadó oldalán!

Érdekel más is? Kattints ide!

Kövessetek minket Facebookon is!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8614045278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.