Pillantás a csúcsról

2018. július 10. 07:52 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Sir Edmund Hillary: Pillantás a csúcsról

1953. május 29-én két ember, egy új-zélandi és egy nepáli történelmet írt. Bizonyíthatóan elsőnek mászták meg a Föld legmagasabb hegycsúcsát, a Tibet és Nepál határán álló 8848 méter magas Sagarmathát, ismertebb nevén Csomolungmát, még ismertebb nevén a Mount Everestet. Tendzing Norgaj és Edmund Hillary ezzel világhírre tettek szert. Hillary igen kalandos életet élt, és 1998-ban gondolt egyet, és leírta emlékeit, élményeit.

1919-ben született egy új-zélandi méhész családban, apja katonaként szolgált, majd újságíró-szerkesztő lett, de pár évvel később összeveszett a szerkesztőséggel, innentől fogva a hobbijából, a méhészetből élt. Edmundot és öccsét nagyon szigorúan nevelte, a testi fenyítéstől sem riadt vissza, sőt. Edmundnak két testvére volt, a két évvel idősebb nővére, June, és az egy évvel fiatalabb öccse, Rex. Édesapja számtalan alkalommal kihasználta a két fiú munkáját, erejét, és gyakorlatilag fizetés, zsebpénz nélkül dolgoztatta őket. Edmund nem neheztelt emiatt az apjára, szeretett a méhekkel foglalkozni, sokkal inkább neheztelt rá igazságtalansága és fukarsága miatt. 16 éves volt, amikor egy iskolai kirándulás alkalmával megérezte a hegymászás ízét, és kiderült, hogy kedvezőtlen testi adottságai ellenére (magas volt, nyúlánk, hosszú végtagokkal, kiálló bordákkal, görbe háttal) fizikai ereje és állóképessége meghazudtolja a korát. Ettől fogva amikor ideje és pénze engedte, Hillary bevette magát az Új-Zéland déli szigetén húzódó hegységbe, amelynek hivatalos neve nincs, de Déli-Alpokként hivatkoznak rá, noha az valójában csak a középső része. Legmagasabb csúcsa a Mount Cook, amely 3724 méterrel nyúlik a tenger fölé. 1948-ban Ruth Adams, Mick Sullivan, Harry Ayres, az új-zélandi alpinista klub vezetője, valamint Edmund Hillary mászták meg elsőként a csúcsot a nehéz és technikás déli oldalról.

Edmund és Rex Hillary

Hillary a második világháború kitörése után az apja révén felmentést kapott a katonai szolgálat alól, hiszen a méhészek munkája fontos volt akkoriban. Ám ő ezt a felmentést nem kérte, nem akarta, és végül sikerült elintéznie, hogy katona lehessen ő is. A Csendes-óceán szigeteire osztották be, itt nem sok tennivalójuk volt, a bázist illetve készenléti állapotot kellett fenntartaniuk. Japán kapitulálása után mentőegységként maradtak a Halavo bázison, a Salamon-szigetek egyik katonai bázisán bajtársával és barátjával, Ron Warddal. Nemsokára találtak egy kiszolgált motorcsónakot, amit a szerelők segítségével sikerült működőképes állapotba hozni. Egy napon elindultak vele a szomszédos szigetekre, ám nagy vihar volt a tengeren, és a benzintartályokat pont a motor felett tudták csak rögzíteni. Egy erős hullám megdobta a kis motorcsónakot, a felfüggesztés leszakadt, majd a benzin a motorra ömlött. Szinte azonnal tűz ütött ki, és Hillary látta, hogy cselekedniük kell, mielőtt a másik tartály felrobban. Kiáltott Ronnak, hogy azonnal ugorjon a vízbe, ő is felállt épp az ülésre, hogy a vízbe vesse magát, ám ekkor egy hullám megint megdobta a csónakot, elvesztette az egyensúlyát, és félmeztelenül hanyatt rázuhant a lángoló motorra. Azonnal elkezdett égni a bőre, érezte a fájdalmat, hallotta a sistergést, végül nagy nehezen le tudott vergődni a vízbe. 30 méterrel odébb a csónak felrobbant, ők pedig elkezdtek úszni a part felé. A sós víz teljesen szétmarta a fájdalmas égési sebeket, Edmund Hillary testének negyven százaléka megégett, csoda, hogy életben maradt ebben a helyzetben. Az eset után hetekig kórházban volt, végül leszerelték, így hazamehetett szeretett országába. A terve az volt, hogy méhészkedik tovább, keményen dolgozott, és végül szép hasznot is sikerült összeszednie, így hamarosan egy barátjával és a szüleivel belevághatott egy európai körútba, aminek során az Alpok hegyeinek egy részét meg is mászta, közben pedig segített egy szakadékba szorult hegymászó mentésében.

1951-ben elhatározták közeli barátjával, George Lowe-val, hogy megpróbálkoznak a Himalájában is. A 7242 méter magas Mukut Parbat volt az elsődleges céljuk, és kikérték a legendás Dr. Noel Odell tanácsát is, aki több brit Everest-expedíción vett részt, többek között a George Mallory számára tragikus véget érő 1924-es expedíción is. Végül egy kisebb új-zélandi csapattal együtt elindultak a Mukut Parbat felé. A csapat vezetője Earle Riddiford volt, akit Hillary sosem tudott megkedvelni igazán, bár tisztelte a nagylelkűségéért és a kitartásáért. Némi kaland árán a csapatból végül ő, Earle mászta meg a Mukut Parbatot, a többieknek nem sikerült, ám Hillary technikai tudása, szívóssága, teherbírása és akklimatizációs képessége kimagaslott a többiek közül. Ott vették hírét, hogy Eric Shipton a következő évre az Everest déli oldalára tervez egy felderítő túrát, hiszen azon a részen (politikai okokból) nyugati turista, hegymászó még sosem járt. Fel akarják térképezni, hogy a déli oldalról van-e járható út a csúcsra, és közben ezt az ismeretlen vidéket is feltárni. Hillary írt neki egy levelet, hogy szívesen csatlakozna az expedícióhoz, közben a tudta nélkül ugyanezt megtette Harry Ayres is, az új-zélandi alpinista klub elnöke, beajánlva Hillary-t Shiptonnál. Mivel Új-Zéland hivatalosan a brit birodalom része volt, semmi politikai akadálya nem lehetett annak, hogy ők is csatlakozzanak egy brit expedícióhoz. A britek pedig már évtizedekkel korábban is rengeteget költöttek arra, hogy a Föld három pólusát elsőként hódíthassák meg. 

Jobbra Hillary, balra pedig a barátja, George Lowe

Ranikhetben, a szállodájukba érve egy levél várta őket Eric Shiptontól, aki közölte, hogy hajlandó bevenni az expedícióba a csapat bármely két tagját, feltéve, hogy megszerzik a belépési engedélyt Nepálba, és maguk gondoskodnak a felszerelésükről és élelmükről. A csapat két legjobb hegymászója vitán felül Hillary és Lowe volt, Hillary-nek volt is még némi anyagi tartaléka, ám Lowe teljesen leégett már, ezen az úton is Hillary segítette ki. Earle Riddiford volt ugyanakkor az egyetlen, aki megmászta a Mukut Parbatot, és nemrég örökölt egy tetemes összeget, szóval az ő igénye is teljesen jogos volt erre az expedícióra. Hillary azonban nem szeretett volna vele menni. Végül mégis úgy döntöttek számos vita, megbeszélés és elkeseredés árán, hogy ők ketten lesznek a csapat tagjai.

Edmund Hillary és Tendzing Norgaj

Hillary és Shipton között azonban rögtön kölcsönös rokonszenv alakult ki, jól tudtak együtt dolgozni, megbíztak egymásban. Az expedíció során bejárták a gyönyörű, és addig nyugati ember számára még sosem látott völgyeket a Makalu, az Everest, a Cso-Oju és a többi környező hegy lábánál, Hillary számára élete végéig ez egy nagyon meghatározó és gyönyörű emléke maradt, a legszebb táj, ahol valaha járt. Az ott-tartózkodásuk hetei alatt számos magas hegyet megmásztak, és felfedezték, hogy az Everest déli oldala a Khumbu-gleccser felől mászható, sőt, egyszerűbb is pár veszélyes szakaszt leszámítva, mint az addig ostromolt északi oldal. Kalandjuk során hegyet másztak, völgyben pihentek, járatlan utakon jártak, 50 embert segítettek át a megáradt folyón, serpákkal és helyiekkel barátkoztak meg, kínai katonák elöl bujkáltak és menekültek, amikor azok elfoglalták Tibetet. Közben Angliában ment a szúrás-fúrás Eric Shipton ellen, mivel az expedíciónak két célja volt: feltérképezni az addig ismeretlen Himalája-vidéket, és megmászni a Cso-Ojut. Sajnos ez utóbbi végül nem sikerült, hiába másztak meg néhány más hegyet és derítették fel sikerrel a területet, találtak mászható útvonalat az Everest déli részén, Shipton ellenlábasainak a Cso-Oju megmászásának kudarca elég volt, hogy hatalmas kampányba kezdjenek Shipton ellen. Ez végül célt ért, és úgy döntött a bizottság, hogy a volt katonát, John Huntot bízzák meg az 1953-ra tervezett Everest-expedíció vezetésével. Közben pedig figyelték, ahogyan az 1952-es svájci expedíció halad. Sajnos ebben az expedícióban Raymond Lambert és Tendzing Norgaj nem érte el a csúcsot, 8599 méterig jutottak, amikor vissza kellett fordulniuk. 

Az természetes volt, hogy Edmund Hillary is helyet kap az expedícióban, az viszont nem volt teljesen biztos, hogy ő is részt akar venni benne. Szerette és tisztelte Eric Shiptont, noha tisztában volt a hiányosságaival is, nagyon nem volt ínyére, hogy a Himalája Bizottság egy ismeretlent, ráadásul egy katonát, John Huntot állítja az expedíció élére, aki ráadásul a hírek szerint a saját ismerőseivel szeretné feltölteni létszámot. Szerencsére az előfeltevései tévesnek bizonyultak, John Hunt nem várta el a katonás rendet, nem osztogatott parancsokat, sőt, nagyon szívélyesen és Hillary és a többiek készségeit, képességeit és tehetségét elfogadó és kiaknázó módon bánt a csapattal, jobb szervezőnek bizonyult, mint Shipton. Hillary és Norgaj néhány alkalommal másztak együtt, és már ekkor megmutatkozott, hogy jó csapatot alkotnak, így végül nem véletlen, hogy ez a páros próbálkozott meg másodjára a csúcstámadással. 1953. május 29-én végül célt értek, készítettek fotókat, amelyek egyértelműen bizonyítják, ott hagyták a zászlókat, majd megkezdték a leereszkedést.

A híres kép, amelyek Tendzing Norgaj látható az Everest csúcsán

Fogalmuk sem volt róla, hogy mire újra visszatérnek a civilizált világba, mekkora felfordulást és szenzációt jelent az, amit véghezvittek. Ahogy leértek az alaptáborba, egy újságíró várta őket a részletekkel, aki sietett, hiszen ha időben elindul, még a koronázás előtt elérhet Angliába, az újságjához a hír. Ez sikerült is, és a lap úgy döntött, hogy nem egymaga hozza le ezt a szenzációs hírt, hanem megosztja a többi lappal is, így négy nappal később minden újság címlapján az elhíresült fotó volt látható. Eközben hirtelen a hatóságok is felfigyeltek Tendzingre, akinél nem volt biztos az állampolgárság, ráadásul az akkor még írástudatlan serpát visszaérve egy csapat nepáli zargatta, papírokat lobogtattak elé, amiket végül alá is írt. Ezekben az állt, hogy az utolsó párszáz méteren ő vonszolta kötélen Hillary-t (holott ez nem igaz, folyamatosan cseréltek, ki megy elöl, az utolsó párszáz méteren pedig Hillary-n volt a sor), és csak neki köszönhető, hogy felért a brit. Igen, nélküle nem tudott volna feljutni, ahogyan Tendzing sem Hillary nélkül. Kiváló képességű hegymászók voltak, mindkettő hatalmas technikai tudással rendelkezett, ráadásul a szervezetük is nagyon gyorsan és könnyen képes volt akklimatizálódni. Közösen, a csapatmunka miatt jutottak fel a Föld legmagasabb hegycsúcsára, számukra nem volt fontos, ki ért fel előbb és ki később, bele sem gondoltak, hogy ez ennyire fontos kérdés a világ többi részének. 

De onnan, hogy Tendzing aláírta azt a papírt, a nepáliak ezt lobogtatva keltettek feltűnést, és egy darabig a világ egy része ebben a tévhitben is élt. Megbeszélték a dolgot, és onnantól kezdve mindenhol mindannyian azt nyilatkozták, hogy közösen értek fel a csúcsra, csapatként. 

A Hillary-család 1962-ben

Hillary élete egészen megváltozott, feleségével, Louise-zal csak néhány hónapnyi körút és előadások után tudtak egy kicsit hazamenni és pihenni. Három gyermekük született, Peter, Sarah és Belinda. Sir Edmund Hillary ezután sem hagyta abba a hegymászást, de sajnos egy évvel később a Makalu lábánál utolérte egy betegség, de ő  gyengén is, makacsul megpróbált feljutni a hegyre. Nem volt egészen magánál, a társainak köszönheti, hogy életben maradt. Itt el is veszítette az akklimatizációs képességét, és 6000 méter felett már életveszélyessé vált számára minden mászás. A fia, Peter Hillary azonban édesapja nyomdokaiba lépett, és 1990-ben feljutott az Everest csúcsára, ahonnan műholdas telefonról fel is hívta Edmundot. Persze a kalandok nem értek véget számára ezután sem, csupán most már ügyelnie kellett rá, hogy ne másszon túlságosan magasra. 

Mingma Tsering, Edmund és Peter Hillary

Már fiatalkorában is elbűvölték őt a sarkvidékek, és végül lehetőséget kapott, hogy elinduljon az Antarktiszra, méghozzá a Nemzetközösségi Transzantarktiszi Expedíció keretében, az új-zélandi csapat vezetőjeként. A cél az volt, hogy a Geofizika Nemzetközi Évében, 1957-58-ban gyalogosan átszeljék a fagyos kontinenst, érint a Déli-sarkot is. Az expedíció vezetője Vivian Fuchs volt, és a Weddell-tengertől indultak a sarkon át a Ross-szigeti Scott bázisig. 43 évvel korábban ezzel próbálkozott Sir Ernest Shackleton is, ám útja kudarcba fulladt. Fuchsék lánctalpas traktorokkal, rádiókkal felszerelkezve, kutyás és légi felderítéses segítséggel nagy nehézségek árán, de teljesítették a céljukat, megtalálták Wilsonék sátrát is, benne néhány 1911-es Kodak filmtekerccsel. 40 évvel később, 1998-ban Edmund fia, Peter ebben is követte az apját, sőt, túl is szárnyalta: két társával elsőként tudtak végigmenni a rendkívül veszélyes Shackleton-gleccseren, és 2500 mérföldes utat tettek meg oda-vissza a Déli sarkig. 

Sir Edmund Hillary és Sir Vivian Fuchs

Miután Hillary hazatért a rosszul szervezett, de mégis sikeres expedícióról, belevágott a Jeti-expedícióba, amelynek célja az volt, hogy egyszer s mindenkorra kiderítse, léteznek-e a havasi félemberek, vagy sem. Léteztek furcsa lábnyomok, melyeket ő maga is látott, a nepáli kolostorokban pedig furcsa alakú fejbőr-maradványok és végtagok voltak, továbbá ott voltak az emberek beszámolói, akik látták a lényt. Hillary sosem hitt a létezésében, azonban ezt az expedíciót és a közhangulatot, ami övezte, a rengeteg pénzt, amit kaptak, fel tudta használni egy fontosabb célra: a jeti-expedíció keretein belül rengeteget áldozott a magashegyi fiziológiai kutatásokra, bázist hoztak létre az Ama Dablam nyergén, 6000 méteres magasságban, egy különleges, hőszigetelt ezüst-hengert, amely alkalmas volt a kutatásokra. Eközben persze nem feledkeztek meg a jeti küldetésről sem, beszéltek a helyiekkel, nyomokat kerestek, végül semmilyen megnyugtató bizonyítékra nem leltek. Az viszont tény, hogy a serpáknak és a helyieknek a lábfeje a nem megfelelő lábbelik használata miatt elég csúnyán el szokott deformálódni, és ilyen lábfejek hagyhatnak érdekes nyomokat. Az is tény, hogy a teherhordók élete nem egyszerű, ráadásul néha nagyobb magasságokban élnek, ahol az agy a kevesebb oxigén miatt hajlamos a hallucinációkra. A jeti minden bizonnyal csak megfagyott emberek maradványai, az eldeformálódott lábnyomok, az oxigénhiány, kimerültség, és a mindig jelen lévő misztikumra és mesékre való fogékonyság szülötte.

Ezután, miután több ezer tibeti menekült árasztotta el Nepált, akik a kínai megszállók elöl menekültek, Hillary az ottani emberek megsegítésének szentelte életét. Ez csak még jobban felerősödött, miután 1975-ben imádott felesége, Louise és kislánya, Belinda egy repülgép-szerencsétlenségben életüket vesztették. Hat keserves év után egyre közelebb került egykori barátja, Peter Mulgrew özvegyéhez, June-hoz, aki hozzá hasonlóan elveszítette azt, akit szeretett. Végül összeházasodtak, és együtt munkálkodtak tovább. 2008-ban bekövetkezett haláláig Edmund Hillary 27 iskolát, 2 kórházat, több repteret és hidat építtetett, ezen kívül az ő közreműködésével számos kolostor épült, részt vett a nepáli vízvezetékek kiépítésében, a tanárképzésben és az erdőgazdálkodásban is. 

Ezt a könyvet 1997-ben kezdte el írni, két évvel később ki is adták, nálunk húsz évet kellett rá várni, de legalább itt van. Őszinte és bölcs visszatekintés a gyerek- és fiatalkorára, egy olyan ember önéletrajza ez, aki tisztában van vele, hogy hol és miben hibázott, de azzal is, hogy hol és miben döntött jól vagy volt kiemelkedő. Egy mélységesen emberséges gondolkodású, követendő életű embert ismertem meg a lapokról, akiknek élete rendkívül kalandosra sikeredett. Hegyet mászott, átszelte az Antarktiszt, majd még több hegyet mászott, de eközben fontos dolgokat is felkarolt. Sokan nem értik meg a hegymászókat, azt hiszik, hogy őket kizárólag az élmény, az adrenalin hajtja. Hétvégén megnéztem az új, Sodródás c. filmet, amely egy igaz történetet dolgoz fel. Ebben a főszereplő Richardnak volt egy gondolata, ami nagyon megmaradt bennem: tűzi a nap, állandóan vizes mindene, kész kínszenvedés a vitorlázás, de sosem hagyná abba, mert semmihez sem fogható érzés. Ugyanez a hegymászás is pl. Ettől még nyugodtan lehet családjuk is, ettől nem teszi kockára az ő boldogulásukat, sőt, egy nagyon szép példát állít a gyerekei elé kitartásból. Naponta több ezer ember hal meg az utakon, többen veszélyeztetik az életüket dohányzással, alkoholizmussal, drogokkal, sőt, ez utóbbiak tönkre is teszik a családjukat, nem csak anyagilag, lelkileg is. Sok-sok ezren verik és erőszakoskodnak a gyerekeikkel, ők még sincsenek soha kérdőre vonva emiatt. Pedig ők azok, tönkreteszik a családjukat. Nem kérdezzük meg a sokezer ember halála kapcsán naponta, akik balesetben vagy önhibájukból halnak meg, hogy mégis mit gondoltak, amikor reggel beültek az autóba? 

Tisztelem azokat az embereket, akik kiszabadulva a mindennapi mókuskerékből megtalálják a maguk útját, azt, ahol otthon érzik magukat, ahol boldogok lehetnek. Edmund Hillary ezen emberek mintapéldája lehet. Boldog családi élete volt, amelyet egy váratlan tragédia beárnyékolt, emellett hihetetlen gazdag élményekben volt része, és tett is az emberekért, a környezetért. Sajnálkozva tekint vissza a saját fiatalkorára, hogy ők maguk mennyi bajt okoztak akaratukon kívül, amikor még szó nem volt olyasmiről, hogy természetvédelem, környezettudatosság. Élete alkonyán látta, hogy ez a gondolkodás mihez vezetett, és ő maga is sokat tett azért, hogy a Himalája térsége megszabaduljon a szeméttől. Az év egyik legmagávalragadóbb olvasmánya volt ez számomra, tele rengeteg képpel. A kötés, a fordítás, a stílus teljesen rendben volt, és a végére megbarátkoztam a könyv - elinte legalábbis - kicsit csapongó szerkezetével is. Az elején ugyanis máris az Everest csúcsának közelében járunk Tendzing Norgajjal és vele, majd megmásszuk, majd lejövünk, kapunk egy kis ízelítőt abból, mi történt utána, majd visszarepülünk Edmund gyerekkorába, ahonnan már jóformán kronológiai sorrendben meséli el életét, kalandjait és gondolatait. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Érdekelnek Joe Simpson és az én gondolataim a hegymászásról? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2714073449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.