Mamma mia! Remélem sose hagyják AᗺBA

2018. július 23. 07:53 - Heuka

Filmajánló - Mamma Mia! Sose hagyjuk abba

10 év és pár nap után végre hozzánk is megérkezett a Mamma mia! című film folytatása. A szereplőgárda kibővült, a történet tovább íródott, de az éneket és táncot sose hagyják abba. :)

mamma-mia-ci-risiamo-18-wpcf_970x545.jpg

Már az első pletykáktól kezdve figyeltem, mikor érkezik a folytatás egyik kedvenc filmemhez, mégis ahogy közeledett a premier és érkeztek az előzetesek, egyre vegyesebb érzésekkel vártam azt - abban biztos voltam, hogy a premier előtti vetítések valamelyikére jegyem lesz (azóta már dupláztam), azonban attól is féltem, meg tudják-e ugrani az első rész színvonalát.

A Mamma mia! film értékeléseit nézve páran biztosan megkérdőjelezik, hogy jól használtam-e itt a színvonal szót, de ugye ízlésről nem vitatkozunk és egészében nézve nekem az első rész tetszett. A történet gyengeségeit ellensúlyozta a látványvilág, a dalok és annak koreográfiái, valamint nekem sokat adott az élményhez, hogy olyan színészeket hallhattam énekelni, akiket azelőtt beszélni se nagyon. A téli borongós időben is jó kedvre tudnak deríteni a görög szigetvilág színei (oh, az a tenger), a sok napfény és persze a zene. Ha úgy készülünk a filmre, hogy itt inkább színészek énekelnek, mint énekesek színészkednek (1-2 kivételtől eltekintve), akkor nagy csalódás nem érhet minket.

Mit is ígérnek az előzetesek? Visszakapjuk az első részben megkedvelt szereplőinket, nagyjából az azóta eltelt 10 - a történet szerint csak 5 - évvel idősebb kiadásban. Szintén Sophie áll a középpontban, aki ezúttal gyermeket vár (pszt, titok :) ), és ennek kapcsán egyre inkább érdekli, milyen volt az édesanyja fiatalkorában. Vissza is tekerjük az idő kerekét egészen 1979-ig, amikor a frissen diplomázott Donna világot akar látni és elindul Kalokairire. Itt felvillantják mindhárom lehetséges apával való kapcsolatát és a végén megjelenik Sophie nagymamája is.

Idáig szedtem össze gondolataimat, mielőtt beültem a filmre, ami - mint kiderült - nagyon megnehezítette az ajánló írását. Miért írom ezt? Mert összességében ez a film is tetszik, már most biztos, hogy rongyosra nézem majd a DVD-t, ugyanakkor vannak gyengeségei is. Az előzetesekből ki nem derülő részleteket nem szeretném elkotyogni, igyekszem mégis kedvet hozni a filmhez.

Lássuk, kinek is ajánlanám? Egy szóval: mindenkinek. Kicsit bővebben: mindenkinek, aki szeretne kicsit kiszakadni a mindennapokból és van kedve két órában egy könnyed történet és buli keverékébe csöppenni. És/vagy ABBA rajongó.

Ugyanis tagadhatatlan, hogy a 114 percet ezúttal is a svéd együttes dalai viszik a hátukon. (Ki fedezi fel Benny-t és Björnt a film első felében?) Több olyan szám is elhangzik, amely kevésbé ismert, természetesen az olyan slágerek mellett, mint a Waterloo, Mamma mia, Dancing Queen - hogy csak néhányat említsek. Ismét lenyűgözött, mennyire találóan tudnak történetet írni a dalszövegek köré. (Mármint az eredetihez, ugyanis a magyar felirat alapján ez nem annyira egyértelmű, mert néha jelentését veszti a tartalom - a fordításnál arra figyeltek inkább, hogy rímeljen.) Néhol megint bele kellett nyúlni a dalszövegbe, hogy jobban passzoljon a jelenethez, mégis inkább a történet idomul a kész dalokhoz. 

landscape-music-abba-9.jpg

A humor ismét fontos szerephez jut a szövegkönyvben, egy-egy fél mondat hosszú nevetéseket tud előidézni (ez viszont a szinkronos verzióban jobban átjön). A karakterekben is felismerhető a tíz éve megismert önmaguk, így például megállapíthatjuk, hogy Harry fiatalon is “spontán” volt, a jelenben “spontán” és valószínűleg a jövőben is az lesz. Külön plusz pont az alkotóknak, hogy figyeltek az első részben elhangzottakra, így viszontlátjuk Donna naplóját, összerakva a darabokat megismerhetjük Bill Sophia nénikéjét, valamint megkapjuk azt a jelenetet is, mikor Sam visszament a szigetre és megtudta, hogy Donna már mással van - bár szerintem túl könnyen feladta.

Kedves utalásnak tartom, hogy ez a rész is Sophie apjainak címzett leveleivel indul és hogy Donna megint nem ápol túl jó kapcsolatot a kecskékkel. Ugyanakkor ha valaki megnézi az eredeti filmet ennek megtekintése előtt, eltéréseket is felfedezhet, például a fiatal srácok egyáltalán nem hasonlítanak a fényképekre és a címadó dal alatt felvillantott régi önmagukra, és az időrend is megborult egy kicsit. Az első filmben tett utalások alapján Donna édesanyja, a “drága lélek” már fentről haragudhat lányára, most mégis megjelenik. Illetve amit nagyon hiányoltam a történetfolyamból: komolyan, 5 év alatt sem jutottak el odáig, hogy egy DNS teszt segítségével kiderítsék, ki is az apa?

mamma-mia-here-we-go-again-review.jpg

Szintén a film erősségei a színészek is. A visszatérő nagy “öregek” nagyrészt hozzák a kötelezőt, bár fájóan kevés játékidőt kapnak. Arányaiban körülbelül megegyezik az első részbeli feltűnéseikkel, azonban ott a teljes történet az ő korukban játszódik, itt pedig két filmet kapunk egyben, párhuzamosan fut a múlt a jelennel. Azt látni rajtuk, hogy a szerepet komolyan veszik, magukat viszont kevésbé és sokkal lazábban mozognak a kamerák előtt, munka/kötelesség helyett jutalomjátéknak tűnik a filmszerep. Az eredetihez hasonlóan a film egyik csúcspontja a Dancing Queen, ezalatt Pierce Brosnan visszarepül a disco korszakba, Colin Firth és Stellan Skarsgård pedig megidézi a Titanic-ot is. Christine Baranski jól alakítja a mimikátlan férfifalót, Julie Walters is tökéletesen hozza a “minden mindegy” életszemlélet lelkes hívét. A két új idősebb szereplő karaktere pedig bebizonyítja, hogy a világ még mindig kicsi. Cher a hangjával nyűgöz le mindekit, Andy Garcianak pedig remekül áll a kifinomult úriember szerepe.

Visszatérők, de fiatalok Amanda Seyfried és Dominic Cooper. Utóbbi nem sok szerepet kap, azt viszont megfelelően hozza, míg előbbi sokat komolyodott a 20 éves Sophie-hoz képest. Természetesebben játszik, jobban is áll neki a felelősségteljes karakter. Ha pedig arra van szükség, tud egy oltalomra szoruló lány vagy akár a buli középpontja is lenni.

unnamed_2.jpg

Jöjjenek a most megismert fiatalok. Velük vagyok nagyobb bajban, ugyanis a fiatal Rosie, Tanya és Bill megjelenésben, viselkedésben és szóhasználatban is megfeleltethetőek a karakterek későbbi formáinak. Harry viszonylag rendben van, csak későbbi önmagához képest érzem komolytalannak, esetlensége viszont aranyos. Samnél pedig egyszerűen nem tudom meglátni a későbbi erős jellemet (és mondjuk Pierce Brosnan sármja is hiányzik a srácból). Donna külsőre tökéletes választás, amíg csak játszik, nagy bajom nincs is Lily James-szel, de amikor mikrofont kap a kezébe, akkor elkelne egy fast forward gomb a vetítőgépre - és nem a hangjával van gond, csak olyan erősen grimaszol és gesztikulál, hogy abban semmi természetesség nincs.

Ha már a természetességnél tartunk, ezúttal a képi világnak is van egy nagy hiányossága - utólag az előző filmben is felfedeztem a nyomokat, itt viszont már az első megtekintéskor szemet szúrt a bluebox technika szükségtelenül gyakori használata. Láttam forgatási videót a nyitóbuliról, ott az égboltot varázsolták ezzel a képre, de a képek alapján több külső és belső jelenetnél is igénybe vették a mesterséges hátteret.

Ha tippelnem kellene, azt mondanám, 10 év múlva érkezik a harmadik rész, ahol 1959-be utazunk vissza - ha fel tudják építeni ABBA dalokból a történetet, én azt is megnézném. Egyelőre azonban be kell érnünk a második résszel, amelyre nem árt papírzsebkendővel felszerelkezve érkezni.

mamma_mia2_intl_pl_hun_m.jpgTetszett, amit olvastál? 

Akkor kövess minket Facebookon is!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6414120501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Donatus a Jerbiton 2018.07.24. 10:09:24

Nem jött be.

A történet is zagyvaság volt, szerintem jobb lett volna, ha Donna és barátnői emlékeznek vissza a fiatalkorukra, Donna hogy esett teherbe. Mindezt azért, mert a lánya terhes és éppen összeveszett a gyermeke apjával, és a három grácia ki akarja békíteni őket.
De a jelenlegi történet rossz.

A dalok jók voltak, kivéve a Waterloo-t, az borzalmasra sikeredett.

Azt meg nem is részletezem, hányszor ütötte az első részben elhangzottakat, és itt most nem a feltámadt nagymamára gondolok.

Terézágyú 2018.07.24. 13:19:48

Olyan létezik, hogy a három barátnő ugyanazt a fizurát hordja huszonéven keresztül? :)