Három eltévedt fiatal, akik megmentik egymás életét

2018. augusztus 15. 07:50 - GReni

Könyvajánló - Gayle Forman: Eltévedtem

"Egy kis híján végzetes baleset egyetlen nap leforgása alatt sorsközösséget teremt három idegen között. Freya a hangját vesztette el első önálló albumának felvétele közben. Harun szökni készül, menekül mindentől és mindenkitől, akit szeret. Nathaniel egyetlen hátizsákkal és szörnyű tervvel érkezett New Yorkba, mert már nincs vesztenivalója. Telnek az órák, és egyre-másra lepleződnek le a titkaik, és lassan ébredezik bennük, hogy saját veszteségeikből, bánatukból egyvalami jelenthet kiutat: ha osztoznak a másik fájdalmában, ha segítenek a másik kiútját megtalálni."

forman_gayle_940_529_72-ppi.jpg

Gayle Forman 2009-ben megjelent könyvével, a Ha maradnék című szívszorító regényével hatalmasat dobbantott. A történet meghódította az olvasók és a filmek kedvelőinek szívét is. Most pedig megérkezett hazánkba a Gabo Kiadó jóvoltából a szerző legújabb műve Eltévedtem címmel, mely szintén a New York Times bestseller listáján kötött ki.

A történetben megismerünk három fiatalt, akiknek épp darabokra hullik az élete és céltalanul, kétségbeesetten, elveszve járják New York utcáit. Eltévedtek életükben és kétségbeesetten keresnék a kiutat. Először megismerjük a tizenkilenc éves Freyát, akinek minden vágya volt, hogy világsztár popénekes váljon belőle. Minden adott volt, több évnyi kemény munka után már épp első albumát készültek felvenni egy stúdióban, amikor elment a hangja. Úgy érzi mindent elveszített, miközben orvostól orvosig vándorol, hogy megtudja mi történt és menthető-e a helyzet. Fizikai vagy lelki oka lehet? És mi lesz, ha állandósul a probléma? Ki ő, mi ő a hangja nélkül? Mi vár rá, ha már nem énekelhet tovább?

Másodikként ismerjük meg Harun, a hithű muzulmán családba született fiú történetét, aki titkolja szerettei előtt, hogy meleg. Párja, James akkor sokall be, amikor megtudja, hogy szerelme még arra is képes lenne, hogy hazarepüljön feleséget keresni. Szakításuk összetöri Harun szívét és szökésre adja fejét. Reménykedik, hogy James megbocsát és együtt lehetnek. Vajon milyen sors vár rájuk? Mit szól a család ehhez a váratlan döntéshez?

A harmadik főszereplő pedig Nathaniel, aki két hete egyedül van. Egész életében apja álomvilágában éltek. Hosszú ideje csupán ők voltak egymásnak. Egy különös szövetség apa és fia között. Miután elvesztett apját fogalma sincs mit tehetne. Rá kellett döbbennie, hogy egyedül maradt. De akar ő egyedül élni vagy a gyávább utat választaná?

2.jpg

Ugyanazon a napon, ugyanazokban a percekben az élet mindhármukat a Central Parkba sodorja. Egy furcsa találkozás, amely bár ekkor még nem is sejtik, de újdonsült barátságuk a megváltást jelenti a három családi drámákkal küzdő és önmagát kereső fiatal számára.

"Talán tökéletesen idegenek, akiknek más az élete és mások a problémáik, de ott, az orvosi rendelőben egyformán mérik a szomorúságot. Veszteségben."

A regény során felváltva, valamint az időben ugrálva ismerjük meg a fiatalok drámáit, nehézségeit, életútját és, hogy mi vitte őket aznap a parkba. A jelent tökéletesen kiegészítette a múlt feltárása. A négy legjellemzőbb ok a problémákra: veszteségek, szerelem, önismeret, önámítás...

Jó a történet, főleg, mert olyan problémákat választott a szerző, melyek sokakat érintenek. Könnyű együtt érezni a szereplőkkel, könnyű megkedvelni őket, szimpatikus karaktereket alkotott. És próbálja elmondani az olvasónak, hogy a legtöbb probléma orvosolható, ha megosztjuk másokkal.

A kötet olvasmányos, jól felépített történettel, melyben az idősíkok váltakozása is tetszett, jól eltalált. Egy drámai eseményeket felvonultató, itt-ott szívszaggató sztori, ami ugyan nem lett hibátlan alkotás (engem a friss románc bosszantott, sok volt, szükségtelen), néha hihetetlen, de mégis kellemes szórakozást nyújt. Azt hiszem a Ha maradnék című könyvével túl magasra tette a mércét, amit most nem sikerült megugrania...legalábbis nálam.

gf_eltevedtem_b1_media.JPGSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Oldalszám: 272
Kötés: Fűzött
Kiadási év: 2018
ISBN: 9789634320838
Fordította: Merényi Ágnes

Köszönjük, Gabo Kiadó!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Kövess bennünket  Facebookon is!

Érdekelnek a szerelem csapásai? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3814164357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.