Kimerült vagy és rosszul alszol? Van egy tippünk!

2018. szeptember 21. 07:51 - Arthur Arthurus

Insomnia Akadémia

Magyarországon, akárcsak az egész világon komoly problémát okoz a kimerültség, idegi fáradtság. Nem is annyira az alvás hiánya, bár sok esetben az is beletartozik, hogy keveset alszunk, kevesebbet, mint szükséges lenne és azt is nyugtalanabbul. De sokkal súlyosabban érinti az embereket a munkahelyi stressz, a kora reggeli dugók, a rengeteg sorban állás, várakozás, a családi problémák, és az, hogy egyre kevesebb idő jut a minőségi pihenésre... Ha neked is vannak stresszes, kimerült napjaid, ismerkedj meg Huszti Gergely ötletével, az Insomnia Akadémiával!

Persze nem úgy megy ez, hogy befizetsz csillió forint tandíjat, aztán esténként bejársz valahová, ahol megtanítanak téged aludni, pihenni. Huszti Gergely egy különleges ASMR-módszert indított el kicsiny hazánkban, a mozaikszó az Autonomous Sensory Meridian Response kifejezést takarja, ami magyarul nagyjából önálló érzékelési reakciót jelent. Még ez sem segít sokat a módszer megfejtésében? A legtöbb esetben videókba lehet belefutni, ha beírjuk ezt a mozaikszót a keresőbe, külföldön számtalan ASMR-es van, de hazánkban is akad néhány. A lényeg, hogy nyugodt, csendes hangon, sokszor suttogva beszél az előadó valamiről: elmesél egy történetet, közben lassan, megfontoltan, nyugodtan mozog, különféle nyugtató zajokat kelt. Létezik kandallócsatorna is, mármint a tévében, ha odakapcsolsz, semmi mást nem látsz és hallasz, csak a kandalló pattogó tüzét. Tapasztaltad már, mennyire nyugtató hatású? Persze nem veszi fel a versenyt a valódi kandallótűzzel, de majdnem. Részemről állítom, hogy a hangok nagyobb hatással vannak az agyunkra, mint a látvány. Elég csak arra gondolni, hogy mennyire feszült leszel egy film közben, amikor a zene sejtelmessé válik... vagy a különféle horrorok esetében is az ijedtséget erőteljesen fokozzák a hanghatások. Elég arra gondolni, mennyire üresnek tűnik ma egy némafilm néha, és mennyire szeretjük a zenét...

Az ASMR gyakorlatilag felfogható afféle felnőtt esti mesének is, de mégis más egy kicsit. És amiben Huszti Gergely vállalkozása egyedinek minősül, az az, hogy egy olyan történetet hozott létre, amelyben mi vagyunk a főhősök. Egyedülálló módon a videók mellett van egy leírt történet is, és minden egyes fejezet a szöveg elolvasásával kezdődik, majd a videóval folytatódik, amelyben különleges ruhákban, jelmezekben, gondosan megkomponált háttér előtt alakítja fantasy-történetének egy-egy hősét. Őt kérdeztük arról, miért és hogyan kezdte, hogyan csinálja különleges videóit, hogyan alkotja meg a történeteit.

 

Kultúrpara: Honnan jött az ötlet, hogy ilyet készíts? Követtél esetleg külföldi ASMR-eseket?

Huszti Gergely: Ugorjunk vissza 2008-ba, életemnek egy szétcsúszott, stresszes időszakába. Az akkori munkahelyi és magánéleti problémáim szinte elnyeltek, elfelejtettem, hogyan kell pihenni. Hajnali négyig-ötig fent voltam, majd végigvonszoltam magam a napomon, nem is emlékszem, hogyan voltam képes normálisan teljesíteni a kötelezettségeimet. Ez a rossz mantra ismétlődött hónapokon át, amin sem a természetesen alapú nyugtatók, sem a vegyszeres szorongásoldók, altatók nem segítettek. Egy tágpupillájú éjjeli YouTube-ozás során találtam rá először az ASMR-videókra. Egy ausztrál pasi apró fakockákat kocogtatott, néha pedig celofánba csomagolt szappant simogatott, és mosolyogva hallgatta az apró zörejeket. Hát, ez mekkora hülyeség már – ez volt az első gondolatom, de őszintén szólva segített, csodák-csodája elaludtam. Másnap már tudatosan kerestem rá az efféle őrületekre, és ismét hatott. Az emberiség még csak most kezdi megismerni az agyat és annak bonyolult működését. Az pedig, hogy milyen szerepe lehet a relaxációban a finom zörejeknek, suttogásnak, virtuális érintésnek, nos, ez még ingoványosabb terület a tudomány számára. Elég az hozzá, hogy akkor megfogadtam, ha ezek a videók kihoznak az alvászavarból, egyszer én is „visszaadom a kölcsönt”, és ingyen készítek efféle videókat azon sorstársaimnak, akik némi éjjeli nyugira vágynak. Egyszóval, karmikus munka ez most nekem.

 

Kp: Féltél egy kicsit, amikor belevágtál? Elvégre Magyarországon nemigen tudok másról, aki hasonlót készít, "szűz" terület volt még. Mennyire készültél elő?

H.G.: Pár éve itthon is felütötte a fejét az ASMR-jelenség, sőt, ahogy látom rajongó közösség is szerveződött köré. Vannak ügyes magyar ASMR-vloggerek is, amiben én újat hoztam, az az egybefüggő történet, ami egy félálomszerű fantasy-világban játszódik, és az, hogy a szerepjáték és az írott szöveg is ekkora teret nyert benne. Természetesen, fogalmam sem volt, hogy lesz-e, akinek ez bejön, aki követni fogja, de minthogy eleget akartam tenni a korábbi fogadalmamnak, nem volt kecmec, csinálni kellett. Az első pár rész készítésekor még nem tudtam, hogy ez majd egy összefüggő történetté érik, amikor viszont nyilvánvalóvá vált, hogy itt vannak karakterek, akiknek a bőrébe szívesen belebújok, már éreztem, hogy ez valami nagyobbnak a része, és akkor kezdett kibontakozni a sztori, ami jelenleg a negyvenedik fejezetnél tart.

 

Kp: Az elmúlt pár hétben esténként elő-elővettem a történetet, elolvastam egy fejezetet, és aztán megnéztem a videókat. Az esetek nagy részében hatásos volt, legalábbis volt némi hatása rám. Rögtön meg is fogalmazódott bennem a kérdés: rád, mint készítőre hogyan hat? Maga a készítés folyamata inkább idegbaj, vagy inkább nyugtató?

H.G.: Nos, ha idegbaj lenne, ahogy írod, biztos abbahagytam volna. Éjjelenet készítem a videókat, mivel csak akkor van olyan csend a bérházban, hogy az érzékeny mikrofonok nem a távoli kutyaugatást, liftajtók csapódását vagy gyermeksírást rögzítik, hanem az én mondókámat. Örülök, ha olvastad is a sztorit, mert sokan még mindig „csak nézik”, nincsenek hozzászokva, hogy történetet kapnak, és nem csupán bizsergető hangokat. Egy-egy epizód leforgatása nyilván sok előkészületet igényel, mivel egyedül dolgozom, fénybeállítás, jelmez, díszlet, kellékek, stb, szóval jelen kell lennem. De mivel a „színészi játék” – ha nevezhetem nagyképűen így – tulajdonképpen improvizáción alapul, ezért a felvétel inkább egy bázisugráshoz hasonlít, valódi flow-élmény, sok jó adrenalinnal.

 

Kp: Magát a történetet nem követtem szorosan, az első néhányat és a legutóbbi hetekből valókba néztem bele elsősorban, azért is, hogy tetten érjem az esetleges fejlődést. És sikerült is, az újabbak kevésbé tűnnek "házihulladékos" megoldásúnak (minden bántás nélkül), a hátterek és a kompozíciók profibbak. Hogy ötlött eszedbe ez a történet?

H.G.: Örülök, ha így látod, igyekszem fejlődni minden téren. A történet szépen, komótosan bontakozik ki előttem, nem sürgetem, és nem ismerem még a végét. Tizenöt éven át segítettem szerkesztőként a legkülönfélébb embereknek abban, hogy történetet meséljenek, tehát szerencsére van fogalmam a dramaturgiáról, szerkezetről, de nyilván nem szerettem volna a könyvszakmai tapasztalataimat visszaböfögni. Úgy érzem, találtam valami egyedit, ami nem nő minden bokorban, és hagyom, hogy a sztori magától kanyarogjon bennem.

 

Kp: Mesélj egy kicsit az alkotás folyamatáról! Több epizódra előre gondolkodsz, vagy néha improvizálsz, esetleg megvan az egész történet már a fejedben? Van egy elképzelt vége, vagy csinálod, amíg van rá igény?

H.G.: Kb 10 részt találok ki előre, és imádom azt az izgalmat, ami abból fakad, hogy nem tudom mi vár rám, mint íróra/szereplőre a következő kanyar után. Persze, ha majd már senkit sem érdekel, nyilván én sem fogom folytatni, de addig még azért van 3-4 izgalmas ötletem, ami új nézőkhöz is eljuttathatja a sorozatot.

 

Kp: Mennyi időt vesz igénybe, amíg elkészül egy-egy epizód - a leírt részeket, az ötletelést, a videó hátterének kiválasztását, ruhák beszerzését esetleg, és a felvételt, vágást együttvéve?

H.G.: Szokták kérdezni a nézők is kommentben, hogy mit vacakolok, miért nem green-screen előtt veszem fel a részeket, nem kéne ennyit szöszölnöm. Nézd, én úgy vagyok vele, hogy imádom ezt a szöszölést, és nagyra becsülöm azokat a hollywood-i produkciókat is, amelyek practical effects-ben gondolkodnak, és nem csak ugrabugráltatják szegény színészt a zöld dobozban. Cirka 4 munkaóra egy rész előkészítés-leforgatása-vágása-prezentálása, az ötletelést sajnos nem tudom beleszámolni, ugyanis gyakran mosogatás közben találok ki egy-egy hangot vagy karaktert. :)

 

Kp: Szüleid színművészek, mellettük a gyerekkorod nyilván más volt, mint egy "átlagos" gyerekkor. Érdekel(t) is ez a világ? Volt esetleg valami a gyerekkorodban, ami idáig terelt? Olyasmire gondolok, hogy pl. sokszor láttad/hallottad a szüleidet próbálni otthon, vagy néha téged is bevontak a játékba?

H.G.: Igen és nem a válasz. Szüleim annak ellenére, hogy elismert színművészek, megpróbáltak hétköznapi családi életet fenntartani, amiben nagymamámnak is nagy szerepe volt. Nem voltam tipikus színészgyerek, nem mentem be az akkori híres apuka- együtt-énekel-a-cuki-kölykével műsorokba, nem fotóztak, nem mondtam verset vendégségben. Ezzel együtt imádtam a színházat, a szinkron- és rádióstúdiókat, azt, hogy híres írók jártak hozzánk, és megfigyelő típusként mélyen elraktároztam mindent. Lehet, hogy most jönnek elő az élmények…második gyerekkor, ki tudja.  

 

Kp: És az utolsó kérdés: Milyen érzés ezzel foglalkozni? A kérdés hasonló a harmadikhoz, de ott elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy hogyan hatnak rád az epizódok, a készítés. Itt pedig arra, hogy milyen, amikor a pozitív, esetleg negatív kritikákat kapod, hogy mennyire követed a hozzászólásokat, hogy milyen érzéseket vált ki az, hogy mindezt a nyilvánosság elé helyezed. 

H.G.: Különleges érzés, és kíváncsian várom egy-egy epizód posztolása után, hogy mi a reakció. Már rég megtanultam, hogy értékeljem a negatív hozzászólást is, ha nem csupán a lehúzásra játszik, hanem felhívja valamire a figyelmemet, de persze boldogít, ha valaki észrevesz valami apróságot, egy kézmozdulatot, egy karakter hanghordozását, amire én is próbálok odafigyelni. Igyekszem minden egyes hozzászólásra reagálni,  ha valaki megtisztel azzal, hogy ír, hát illik legalább megköszönni, nem? és vannak azok, akik belemennek a játékba, és nem engem, hanem a karaktert szólítják meg, azokat imádom a legjobban. Nézd, ha ezt az egész furcsa sorozatot a nyolcvanas évek közepén készíteném, pár barátomon, és esetleg egy-egy underground videós találkozón kívül a kutya sem ismerné. A legjobb korban élek, már ilyen tekintetben. :)

Jelenleg Gergely csatornájának 1200 feliratkozója van, és a története a 31. epizódnál tart. A sztoriban egyébként te vagy a főhős, egy barátod megunja a hangos életét, csendre és nyugalomra vágyik, ezért beiratkozik egy akadémiára, aztán egy napon kétségbeesett üzenetet kapsz tőle, hogy összeesküvés nyomaira bukkant, de mást nem mondhat. Ekkor te felkerekedsz, hogy megtudd, mi zajlik a háttérben és megmentsd őt - és itt kezdődik a történeted. Érdemes elolvasni a fejezeteket a videók előtt, nem hosszúak 1-2 perc alatt a végére érhetsz, mert így adnak kerek egész történetet a videókkal közösen. 

Egy biztos, ezelőtt sosem próbáltam még ezt a módszert, de figyelemmel kísérem Gergely munkásságát a jövőben is, különleges kis történetet rakott össze, és még hatásos is :)

Az Insomnia Akadémia elérhető ide kattintva!
A Youtube csatornáért pedig kattints ide!

Érdekel, mi történik velünk álmunkban? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

És ne feledd, holnaptól indul a Kultúrpara második szülinapja alkalmából a kilenc napon át tartó nyereményjáték, melynek során sok jó könyv talál majd gazdára. Játssz velünk! :)

fb_boritokep_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5414248895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.