Az emlékkészítő

2018. október 07. 07:55 - Arthur Arthurus

Agyunk titkai 5. - A hippokampusz

Az 50-es évekig az orvosok nem tudták, hogy pontosan mi a szerepe az agy egy piciny részének, a hippokampusznak. Aztán Henry Gustav Molaison sajnálatos balesete ezt megváltoztatta. A férfi agya utána már sosem volt képes új emlékeket előállítani.

Henry Gustav Molaison 1926-ban született a Connecticut állambeli Manchesterben, és hét éves korában a házuktól nem messze baleset érte: egy kerékpáros elütötte. Nem biztos, hogy ez okozta a súlyos epilepsziáját, de fejsérülést szenvedett, és nem sokkal később nagyon erős és gyakori rohamok törtek rá. 27 éves korára a helyzet annyira tarthatatlanná vált, egyik súlyos rohamból esett a másikba, hogy az orvosa, William Beecher Scoville idegsebész azt javasolta a családnak, hogy műttessék meg Molaisont. Scoville-nek sikerült lokalizálnia a rohamokért felelős agyterületet, és ez a hippokampusz volt. 

1953-ban megműtötte, eltávolította a hippokampuszát. A műtét sikeres volt, a rohamok megszűntek, ám jelentkezett egy nem várt tünet: anterográd amnéziát diagnosztizáltak Molaisonnál. Ez a fajta amnézia az események megjegyzésének képtelenségét jelenti, vagyis az agy nem képes új emlékeket előállítani. Molaisonnak a műtét előtti időtől számítva nem maradtak emlékei, a rövid távú memóriája olyan 20 másodpercre korlátozódott. Minden új volt neki, amit látott, bár a procedurális memóriája ép maradt. Kétféle emléket különböztetünk meg, az egyik a deklaratív  (explicit) memória, ami a tudat számára azonnal hozzáférhető ismeretek összessége, melyeket fel tudunk idézni. A másik a procedurális (implicit) memória, amely a tudat számára nem, vagy nem közvetlenül hozzáférhető, verbálisan nehezen kifejezhető dolgok, képességek vagy készségek összessége, amely sokszor mozdulatsorokhoz kötődik, pl. a cipőfűző bekötése, egy kör lerajzolása, az úszás, minden ilyen tanult vagy szokott dolog, amelyet nem felejtünk el. 

Érdekesség, hogy amnézia esetén a procedurális memória általában ép marad, és ezekre a dolgokra ugyanúgy képes az ember, mint előtte. Molaison azonban a deklaratív memóriáját veszítette el a hippokampuszával, és ezután derült ki, hogy ez a kis része az agynak mennyire fontos.

Az agyban ide futnak be a különféle érzékszervek által érzékelt, jelekké átalakított üzenetek: a hangok, a látvány, a szagok, minden, ami csak bombázza az érzékeinket. A hippokampusz ezután itt tárolja egy ideig - 1-2 napig -, majd átalakítva, néhol törölve egyes részeit, befolyásolva és átválogatva visszaküldi az agy különféle részeire a különböző ingereket. Ha ez a rész megsérül, megsemmisül vagy eltávolítják, onnantól fogva képtelenné válunk új emlékek létrehozására, bár a régiek továbbra is felidézhetőek, érintetlenek maradnak. Mindezt a munkát egyébként alvás közben végzi el az agyunk, ezért okoz súlyos károkat az insomnia. 

Henry Gustav Molaison végül 82 évet élt meg, 2008-ban hunyt el, de egész életében huszonéves fiatalemberként gondolt magára.

Clive Wearing karmester esete is ezt bizonyítja: 1938-ban született Angliában, és 1985-ben az agyát a herpes simplex vírus támadta meg, amely elpusztította a hippokampuszát. Ezután anterográd és retrográd amnézia alakult ki nála, ez utóbbi az amnézia egy olyan fajtája, amikor a páciens egy betegség, sérülés vagy súlyos trauma következtében a közvetlenül az esemény előtt történtekre nem emlékszik, és sok esetben a régebbi emlékek előhívásában is gátolja a beteget. Nem ismerte meg a feleségét, és minden alkalommal, amikor meglátta, ismét szerelembe esett, örömmel üdvözölte minden alkalommal, mintha évek óta nem látta volna, nem ismerte meg a gyermekeit, és minden pillanat teljesen új volt számára. Minden pillanatban úgy érezte, hogy most ébredt fel egy hosszú kómából. Felesége, Deborah Forever Today címmel könyvet is írt az életükről. 

Érdekesség, hogy Wearing, aki sikeres karmester volt és tehetséges zongorista, mindig is tudta, hogyan kell zongorázni vagy egy zenekart vezényelni, noha arra nem emlékezett, hogy valaha is tanult volna zenét. A hangszeren való játék is a procedurális memória része, és az jórészt ép maradt a férfinál. Wearing is naplót vezet, de az ő bejegyzései így néznek ki:

8:31: Most tényleg teljesen ébren vagyok. 
9:06 AM: Most teljesen, kétségek nélkül ébren vagyok. 
9:34 AM: Most már mindent látok, tényleg ébren vagyok.

Elfelejti azt is, hogy írt bele korábban, és a rövidtávú memóriája néhány percnél többet nem őriz meg.

Sok dolgot nem tudunk még az emberi agyról, de időről időre egyre közelebb jutunk a teljes feltérképezéshez.

Érdekel, hogy mit csinál az agyunk álmunkban? Kattints ide!

Kövess minket Facebookon!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7814282495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2018.10.09. 09:54:20

Érdekes volt. Köszönöm.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2018.10.10. 11:29:45

9 évvel ezelőtt balesetem volt. Elrepedt a koponyám, agyzúzódásom volt, eszmélet vesztés, két nap mélyaltatás.
Mikor felébredtem nem tudtam mi történt, aztán kiderült az elmúlt két év is hiányos lett és összekeveredett.
A rövidtávú memóriám sokáig nem volt jó, képtelen voltam sok dolgot megjegyezni. Mára javul a helyzet, emlékszem a múltra, csak a időtávokat rosszul kezelem, illetve még mai is van amit elfelejtek.