Huszonhét év egyedül az erdőben

2018. október 09. 07:58 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Michael Finkel: Az Északi-tó fantomja

Christopher Knight 1986-ban, alig húsz évesen úgy döntött, hogy elhagyja a világunkat, és beveszi magát a vadonba. 27 évig élt az erdőben valahol Maine államban, végül 2013-ban kapták el. Róla, az Északi-tó remetéjéről szól ez a könyv.

 Christopher Knight teljesen átlagos életet élt, egy - még maine-i mércével mérve is - visszahúzódó család ötödik gyermekeként. Négy bátyja volt, ő volt a legfiatalabb fiú, és született még egy húga, aki Down-szindrómában szenved. 1965-ben született, átlagos tanuló volt, a családja rendes, dolgos, de nagyon csendes. A szomszédjuk 14 éven át a köszönésnél közelebb nem jutott Knightékhoz. Maine állam lakossága egyébként ilyen: nem ütik az orrukat más dolgába, és elvárják, hogy más sem tegye. Ott sokkal lazábban kezelik a birtokháborítást is, mint pl. Texasban - utóbbiban jóval több esély van, hogy lepuffantanak, míg itt a gyerekeknek is azt tanítják, hogy ha olyan helyzetbe kerültek, eltévedtek a vadonban, és a túlélés a tét, törjenek be nyugodtan bármilyen kunyhóba, házba, amit találnak. 

Christopher - szüleihez, egész családjához hasonlóan - csendes és visszahúzódó, udvarias fiú volt, aki az iskola elvégzése után munkába állt, megvett hitelre - az egyik bátyja volt a kezes - egy autót, és megkezdte a szokványos életet. Aztán egy napon gondolt egyet, beült az autóba, és elhajtott Floridáig, aztán visszafordult, és ment, amíg volt benne benzin. Lefordult egy mellékútra, onnan egy földútra, majd egy ösvényre - és ott hagyta az autót valahol az erdőben. Ezután délnek tartott, amíg el nem érte a Maine állambeli Északi-tó környékét. Nem volt célja, nem tudja, mit akar, csak azt tudta: neki nem kell az az élet, amit a társadalom nyújt. 

A túraösvényektől távol, a civilizáció peremén, mindössze három perc sétányira egy közeli nyaralótól, olyan közel egy úthoz, hogy az autókat hallani lehetett, ahogyan a nyaralóvidéken az állandó lakók kutyáinak ugatását is, Christopher megtelepedett. Nagyjából két héttel az indulása után találta meg ezt a helyet, ahol a következő 27 évet töltötte háborítatlanul. Több mint ezer betörést hajtott végre az évek során, de sosem lopott el valódi értéket. Élelmet, elemeket, egyszer-egyszer kicsi, hordozható rádiós tévét, vagy egy rezsót, sátrat, ruházatot, borotvát és egy egyéb tisztálkodó szereket. Órája is volt néhány, de csak a láthatóan értéktelen darabokat lopta el. Sosem tört be állandó lakó otthonába, csak nyaralókba. És mindezt úgy, hogy a legtöbb esetben a tulajdonos nem is volt biztos benne, hogy történt volna bármi is. Sosem tört üveget, sosem tett kárt, ha nem talált nyitott vagy könnyen nyitható ablakot, akkor lecsavarozta az ajtót, majd távozáskor vissza is tette. Nyaranta, éjszakánként elkötött egy-egy kis csónakot, és azzal evezte körbe a tavat, majd kikötött a tó azon részén a zsákmánnyal, ami a legközelebb volt a kis tanyájához.

Annak ellenére, hogy mindössze néhány perc erdei sétára volt, sosem bukkantak a tábor nyomára. Szúrós szömörce nőtte körbe a helyet, és néhány hatalmas szikla takarta, a bejárat is két szikla között egy szűk rés volt. Ha nem tudod, hol keresd, sosem találod meg - őt magát is a véletlen vezette oda. 

Christopher imádott olvasni - könyveket és magazinokat is lopott tucatszám, egy idő után a környéken némelyek kiismerték az ízlését, és tettek ki neki könyveket, hagytak kint papírt, tollat, megkérve, hogy írja le, amire szüksége van, de sosem élt ezzel. Ahogy sosem lopott el házilag készült ételt, sosem lopott bontott ételt. Attól félt, hogy megmérgezhetik esetleg. Afféle élő legenda lett, az Északi-tó remetéje, családi-rokoni kapcsolatok mentek tönkre - egy apa a saját fiát vádolta a betörésekkel, más a sógorát, akadt, aki szerint a környékbeli kamaszok afféle beavatásáról van szó, és ha így van, akkor már harmadik vagy negyedik generáció. 

Az Északi-tó remetéje olyan helyi nevezetességgé vált, mint a nagyláb, a chupacabra, a jeti, vagy nálunk a kőbányai... na jó, ez utóbbit hagyjuk is. Táborát okosan építette fel: egy nagyjából 6x6 méteres területen az évek folyamán 3 méter magasról lepedőket, szemeteszsákokat, fóliákat lógatott le, kialakítva így egy kicsit védettebb területet, amely két oldalán nyitott volt. Ezen belül állította fel a sátrát, és ezen belül volt a kis "konyhája" is a rezsóval, amin inkább teát, kávét főzött, mint bármi mást. A sátor hata mögött, a fóliákon kívül ásott egy kis latrinát, illetve arrébb egy hulladéktároló gödröt a nem lebomló hulladéknak. A kiolvasott magazinokat beépítette a sátor és a kis előtér alá, afféle vízelvezető padlóként. Kívül néhány nagy kukában gyűjtötte a vizet, ezt, illetve szükség esetén a tó vizét, vagy megolvasztott havat ivott. A gázpalackot a táboron kívül, az erdőben helyezte el, ha kiürült, elásta valahol a környéken.

Sosem gyújtott tüzet, mert a füst hamar elárulta volna. A hideg teleken alig mozdult ki, rendszerint olyankor este 7-8 körül elaludt, majd hajnali 1 táján felkelt, mozgott, ivott, és a nap leghidegebb részét ébren töltötte, mert tudta, hogy ha elalszik, talán nem ébred fel többé. A betöréseit a tavasztól őszig tartó időszakra korlátozta, télen nem szívesen mozdult ki, főleg ha már hó is volt - ott óhatatlanul nyomot hagy. Ha életbevágóan fontos volt, hogy kimozduljon, például ha nagyon vészesen fogyott az élelme, akkor minden megpróbált a nagy hóviharok előtt, hogy azok elsöpörjék a nyomait. Érdekesség, hogy amíg az erdőben élt, adott a külsejére. Rendszeresen borotválkozott, csak télen növesztett némi szakállat a hideg ellen, de maximum 3 cm-esre hagyta, mert ez a hossz még nem fagyott meg. Miután elfogták, szakállat növesztett és elhanyagolta a külsejét.

A tó déli részén volt egy tábor, az ún. Fenyőtábor, ahol fogyatékos gyerekeket üdültettek - ez volt Christopher kedvence, a konyhája mindig tele volt étellel, és végül itt is kapták el, 2013. tavaszán, egy évek óta tartó, egyre erősödő "hajtóvadászat" után. Knight sosem volt egy erőszakos ember, 27 éven át alig szólt emberhez, mindössze két alkalommal találkozott túrázókkal véletlenül. Fogalma nem volt, hogy milyen évet írunk, egyszerűen nem érdekelte. Persze azt tudta, ki az elnök, mert rádiót hallgatott. Nem tudta megmondani, hány éves, de arra emlékezett, hogy akkor, amikor autókázott Florida felé, hallott a csernobili balesetről - tehát 1986-ban tűnt el. A szülei, testvérei sosem jelentették az eltűnését, úgy gondolták, hogy megszökött, máshol él, talán már meg is halt. Van, aki nem hiszi el a történetét, de a világ nagy része hisz neki.

A megítélése is változó. A legtöbben nem ítélték volna el - 7 hónap börtönbüntetést kapott, melyet az ítélet meghozataláig le is töltött, továbbá 3 év felfüggesztettet. Nem volt erőszakos, sosem bántott másokat, sosem lopott igazi értéket. Amikor elkapták, néhány száz dollár volt nála, apróban, 1-5 dollárosokban. Ha valahol talált egy-egy lerakott, kisebb bankót, aprót azt elvette, gondolt rá, hogy majd egyszer bevásárol belőle, de végül erre 27 évig nem került sor. Mindig megbánta a betöréseket, pontosan tudta, hogy rossz, amit csinál, egyszerűen csak túlélni akart. Sokan felajánlottak neki a saját birtokukon egy területet, ahol háborítatlanul élhet ezután, és ellátják a legszükségesebb dolgokkal. Amikor napvilágra került a története, bezárkózott. Ő nem akart egy ismert remete lenni, nem is volt az. Egyszerűen csak élni akart, aztán szépen csendben meghalni. Ha 2013-ban nem számítja el magát, akkor kétségtelen, hogy így lett volna - talán sosem találják meg sem a táborát, sem őt. Újságírók ezrei bombázták, rengeteg levelet kapott a börtönben - egyre sem válaszolt, Michael Finkel, a bukott, szabadúszó újságíró kivételével. Ő végül meg is látogatta a börtönben, és az ő kérdéseire válaszolt is Christopher. 

Magyarországon nemrégiben jelent meg a története, az Északi-tó fantomja címmel. Finkel írásmódja középszerű, de maga a történet lenyűgöző.

A borítóra kattintva elérhető a könyv! 

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6714251353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.