Hazatérés az alvilágból

2018. október 16. 07:45 - GReni

Könyvajánló - Csabai Márk: A magányos farkas

"Csabai Márk első nagyregénye, az Egy csibész naplója alig hetekkel a megjelenése után máris kultuszkönyv lett. Ezt követte a Nem tündérmese, majd A magányos farkas, mely Az Áfi Ramón-meló felújított és átírt folytatása, melyek akár az előzmény kötetek nélkül is tökéletes kikapcsolódást nyújtanak. Figyelem: Igaz történetek alapján!"

interju-csabai-mark-iroval_d7472cd6fdf07b0df1f6871785222418.jpg

Csabai Márk A magányos farkas című regénye egy sorozat harmadik kötete, de önálló regényként is megállja a helyét. Ha az olvasó még nem találkozott egy Csabai kötettel sem, az első mondatok után már biztos lesz benne, hogy egy humorral megtűzdelt krimit tart a kezében. Mutatom:

"Egy fog elvesztése szar dolog. Kettőé már leginkább elgondolkodtató, akárcsak az a bennem motoszkáló kétely, miszerint kikapcsoltam-e távozásom előtt otthon a sütőt, ezzel megmentve a biztos odakozmálástól a romantikus vacsorának szánt spékelt őzgerincet."

Adott Budapest és az alvilág. Főhősünk, Cecil tizenöt éve végez el szinte bármilyen melót Áfinak, az alvilág fejének. Már kezd elege lenni a gengszterlétből, ki akar szállni a mókuskerékből, de aztán egy hiba és máris azon kapja magát, hogy Enzo, Áfi verőlegénye röpteti kifelé a fogait a szájából.

Szerencséjére Ezno nem túl eszes, így végül Cecil leteríti és rögtön megkeresi Áfit, hogy mentse a bőrét és esélyt kérjen a jóvátételre. De, ami Cecilnek még fontosabb: ha ez a meló sikerül, Áfi megengedi, hogy kiszálljon. Ó, milyen egyszerűnek tűnik...

Végigkísérjük Cecil és a Bennetton csapat nagy melóját, ami a megváltást, a normális életet, a szerelmet jelentheti Cecilnek. Képes lesz ez a kissé elcseszett banda végigcsinálni a melót? És vajon ez tényleg elég lesz, hogy Cecil kiszállhasson a mókuskerékből?

"Az élet furcsa dolog. Olyan, mint a volt feleségek. Akármit csinálsz, úgyis kibaszik veled, és csupán passzióból grasszáltat gödörből gödörbe, hiszen igazából már rég eldöntötte, hogy megszívat. Az élet iróniája, hogy szinte bármit meg lehet úszni kellő kitartással és odafigyeléssel. Ez alól csupán egy dolog kivétel. Ha rendőrt ütsz meg."

Érdekes karaktereket írt meg a szerző, na és azok a nevek... :D Cecil, ugye a keménycsávó főhős, Áfi a mindenható, Enzo, a nagydarab, ostoba "takarító", aztán ott van még a főnök különc unokaöccse, Alexander, azaz Taknyos, Pé és Flúgos Tomi.

Szerethető, idióta bandát álmodott meg a szerző, akiket beültetett egy pörgős történetbe, amit megspékelt humoros beszólásokkal, szituációkkal. Kellemes esti szórakozást nyújthat azoknak, akik nyitottak rá, hogy megismerjék egy alvilági miliő egy különös szegletét.

knv-a-maganyos-farkas-165015.jpgSzeretnél többet tudni a könyvről? A kiadó honlapján kedvezményesen megrendelheted a borítóképre kattintva.

Tetszett, amit olvastál? 

Kövess minket a Facebookon is!

Érdekel a szerző más műve is? Kattints!

Főképen Csabai Márk, fotó: Vámos Róbert

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr914217845

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.