"A bomba csak akkor él, amikor zuhan"

2018. október 18. 00:06 - GReni

Könyvajánló - Iain M. Banks: Fegyver a kézben

"Cheradenine Zakalwe a Rendkívüli Körülmények egyik legtöbbet foglalkoztatott ügynöke. A Kultúra homályosnak tűnő céljai érdekében bolygók, naprendszernek sorsát változtatja meg, háborúkat indít és dönt el örökre, az eszközökben pedig soha nem válogat. Aztán eljön az idő, amikor úgy érzi, túl sokszor kellett már a vesztes oldalon harcolnia, és inkább a visszavonulást választja."

1_51.jpg

Tizenkét év után az Agave Könyvek gyönyörű új köntösben, ráadásul új szerkesztéssel, felújított kiadásban hozta el nekünk Iain M. Banks lenyűgöző, már klasszikusnak számító regényét. Masszív, keményfedeles kötet, amely tökéletesen mutat majd bármely gyűjtő polcán. De miről is szól ez a kötet?

A cím elég egyértelművé teszi a dolgot: ha fegyver van a kézben, nem jelenthet mást, csak háborút. Nem is akármilyet! Brutálisat, agresszívat, kegyetlent, amely odavág az olvasó lelkivilágának. Banks jól tud hatni az érzelmekre, ezt ebben a regényben is bizonyította. Nagyon kell figyelni minden oldalon, hogy el ne vesszünk ebben a darabkákból felépített történetben, melynek a végén szépen helyreállnak a kirakós darabjai.

use-of-weapons_595.jpg

Aki már olvasott a Kultúra világában játszódó regényt annak nem kell bemutatni ezt a világot, amelyből most még többet kapunk. Ehhez pedig segítségül hívta a szerző Cheradenine Zakalwe-t, aki tökéletes eszköze a manipulatív Kultúra céljainak eléréséhez.

Mi az ő feladata? Igazán egyszerűen megfogalmazható egy mondatban: a Kultúra profi katonája, egy ügynök, akinek meg kell változtatnia az emberiség, a naprendszer sorsát. Teszi ezt úgy, hogy jól összekuszálja a szálakat, amivel háborúkat képes elindítani vagy éppen lezárni a saját céljaiknak megfelelően. "Álommelónak" hangzik, mi?

"Csak azt szeretném… szeretnék hinni abban, szeretném tudni, szeretném, ha a végén bebizonyosodna, hogy… – Megvonta a vállát, és elvigyorodott. – …jót cselekedtem. 
Sma felsóhajtott, és mivel vízben lebegtek, kicsit felemelkedett, aztán lesüllyedt. – Ki tudja ezt megmondani, Zakalwe? Még mi magunk sem tudjuk. Azt hisszük, igazunk van. Sőt, hogy ezt be is tudjuk bizonyítani, de hát sosem lehetünk biztosak semmiben. Mindig lesznek érvek, amelyek ellenünk szólnak. A bizonyosság nem létezik."

A regény során váltásban kapunk egy-egy szeletet a jelenből és Zakalwe múltjából. Előkerülnek fontos emberek a múltjából és szörnyű, sötét titkok is. Valamint megtudjuk, hogyan is keveredett ebbe az egészbe, miként vált ő a Kultúra egyik legfontosabb ügynökévé. Aztán miként jut oda, hogy elkezd kiábrándulni ebből az egészből. Ha pedig ismered Banks munkásságát, nem fog meglepetésként érni, hogy egy szép kis csavart vágott a történet végére. Imádtam! A sci-fi irodalom kedvelőinek kötelező olvasmány.

139470594.jpgSzeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel szerezheted be!

Köszönjük, Agave Könyvek!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és mit ne? Kövess bennünket  Facebook-on is!

Virtuális játékból valós halál? Érdekel? Kattints!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3314281353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása