Ilyen az, amikor felnövünk?! Ez lesz?

2018. november 05. 05:26 - Carbonari

Könyvajánló - John Updike: Nyúlcipő

 nyul_2.jpg

"Tudja, csak úgy lehet eljutni valahová, ha elhatározzuk, hogy hová akarunk menni, és odamegyünk."

Hát nem tudom... állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! - írhatnám a népszerű kiáltásra hajazva Updike művéről, a Nyúlcipő című műben történtekre reagálva. Most tényleg, sok fiatal így és ezt éli meg? Ahogy elnézem a környezetemet, bizony, előfordul.

A 21. Század kiadó az Európa Kiadó után most Gy. Horváth László fordításában idén megjelentette John Updike Nyúl sorozatának első részét, a Nyúlcipőt. Szépen, sorra érkezni fog a többi rész is, sőt, a kiadó páratlan módon, eggyel meg is fejeli az eddig ismert részeket, amelyért gondolom, egymás sarkát fogják taposni az irodalomszeretők. Az új fordításról elmondható, kis túlzással új Nyúlcipőt tár a hazai közönség elé.

Hanem térjünk csak vissza a bevezetőben írt soraimra: szóval tényleg? Ennyire reménytelen a helyzet? Ilyen borzasztó? Ahogy olvastam a Nyúlcipőt, egyre kényelmetlenebb érzéseim lettek. Hiszen ez rólam ír. Mit tud ez az amerikai író rólam? Ami még fontosabb: honnan? Hogy merészeli? Meg különben is!

Igen, ilyeneket írtam volna az alkotásról mondjuk 20 éve. Jó, esetleg 25 éve. Miért is? Mert a fiatalember, akinek nem jut bölcs tanító, akinek nem mutatnak példát, akinek nincs szeme a jóra, mert senki sem mondta neki még soha úgy, hogy meg is értse, fel is fogja, az csak a maga kárán fog tanulni. Ha egyáltalán sikerül. Hiszen itt van hősünk, ez a Harry gyerek. Mutatott valaki is neki példát, hogyan válasszon magának feleséget? Hogy ne azt nézze, mennyire karcsú, milyen szép a lányzó, hanem ismerje meg közelebbről is, mik a vágyai, hogyan dolgoz fel problémákat, mennyire erős tartású, képes-e megújulni időről időre, őrizve a vágyat és a házasság tüzét? Á, dehogy volt. Saját szülei sem nőttek fel sem egymáshoz sem önmagukhoz. Mondta valaha is valaki neki, hogy saját magaddal légy először tisztában és csak utána vállalj felelősséget másokért?

A szerző, John Updike

john-updike-in-1986_t658.jpg

A fiú, akár csak én, nevezetes volt egy sportágban, jómagam Oros üdvöskéje voltam talaj-; és gerendatornában, Updike hőse kézilabdában. Nagyon nehéz volt az ismertség és a sportban nyert fittség korral csökkenő hiányát feldolgozni... Mindegyikőnk hamar házasságot kötött és jött a gyerek. Mind a ketten kénytelenek voltunk hamar felnőni a feladathoz, hogy család, számlák, após-anyós, csak ez nem mindig sikerült maradéktalanul. Harry felesége alkoholista lett, nekem meg irgalmatlan féltékeny férjem keserítette az életemet. Mindketten kitörni készültünk, Harry először autóval tűnt el egy éjszakára, később prostituált karjaiba menekült, én pedig 2 napos munkahelyi rendezvényre mentem 120 kilométerrel arrébb, mint a közös lakásunk. Amikor hazatértem, ebéd és a vágódeszkába beleállított nagykés fogadott az üres kégliben. Innen szép nyerni, nem? .. de nyertem-e?

Ugyanezt a kérdést boncolgatja a szerző is. Középszerűség amerikai módra, semmi nagy csim-bumm. Harry lusta és kéjsóvár. Pálya és párválasztását úgy cseszte el, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, biztonsági játékos, aki utálja a kihívásokat, ha kínálkozik egy alkalom, nem vizsgálja meg, hogy tényleg neki találták-e ki, hanem fejest ugrik bele. Könnyelműen bízik abban, hogy hírneve segíti őt felszínen maradni, hogy neki egyszerűen jár mindenben a könnyebb megoldás. Utána meg veri azt a bizonyos fejét a falba, amivel meggondolatlanul beleugrott a lehetőségbe. Szar ügy, mondanám, ha magam is bele nem estem volna ebbe a hibába. Akkor kezdtem észhez térni, amikor harmincöt éves fejjel lediplomáztam és végre kinyílt a világ az értelmem előtt. Harry.. nos, Harrynak ilyen nem jutott osztályrészül. Sodródik az eseményekkel, időről időre lázad egy kicsit, mert mégis, aztán megadóan belesimul a világ felfeslett szövetébe, mert mi mást is tehetne...

.. és tényleg: mi mást is tehetne? Feleség, két gyerek, pocsék meló, mindehhez még harminc éves sincs: körbekerítette magát emberül... lop magának az életből egy kis fűszert itt-ott, úgy, ahogy lehet. Borítékolható, hogy megkeseredett középkorú lesz belőle, miközben menekül a felelősség elől és mestere lesz az önfelmentésnek. Útkereső nyargalása közben azon agyal, hogy most tényleg, ilyen az, amikor felnövünk? Ez lesz a nagy álmokból? Minek is élünk, csak azért, hogy a megelégedettség röpke pillanatokra szegődjön hozzánk, a boldogság pedig csak valami távoli illúzió maradjon, amihez nekünk alig akad közünk? Hol a szabadságunk? És a legszörnyűbb az, amikor rádöbben majd arra, hogy puszi, puszi, babám, ezt mind magadnak köszönheted. Mert még ha lenne kit okolni, bűnbaknak kikiáltani, csak-csak könnyebb lenne. De nincs senki, aki vállalná ezt a szerepet, hacsak úgy nem, hogy az ilyen középszerű Harryk meg is vakulnak a valóság látására.

Na.
Jöhet a sorozat második része. Az elsőből meg tanuljanak a fiatalok, hogyan nem szabad nekiindulni annak a nagy betűs életnek.
Ha akarnak, tanuljanak.
Hiszen okos ember más kárán okul. A buta meg a sajátján sem biztos. 
Ez van, skacok!

fed_2.jpg

 

kötetet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk.A borítóképre kattintva kedvezményesen megrendelheted a kiadó honlapján!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mit olvass és miért? Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

Érdekel két csavaros, klasszikus krimi P. D. James tollából? Kattints!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr2214330419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.