Élet a halál után?

2018. november 08. 00:01 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Philip C. Almond: Élet a halál után

Az élet vége – ki ne foglalkozott volna már ezzel a kérdéssel, ki ne gondolt volna arra, mikor jön el és mi lehet utána. Egy biztos: a halál gondolata évezredek óta összekapcsolódik egy meghatározó fogalommal – a reménnyel. Talán nem is arról van szó, hogy önnön mulandóságunk riasztó és felfoghatatlan, inkább azoké, akiket szeretünk.

Egy biztos, nem tudjuk, mi van a halál után. Azt sem teljesen, mi van előtte. Mindenki gondolt már arra: vajon mi lesz a halálom után? Mindenki hallott gyerekkorában történeteket, mindenkinek elmondták a szülei, nagyszülei, hogy szerintük mi lesz. Mennyország, angyalka, felhő, örök boldogság, örök élet, és a többi. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy nem lesz semmi. Mármint dehogynem, attól, hogy én meghalok, az élet megy tovább. De velem már nem lesz semmi. Abban a pillanatban, amikor az agyam nem ad többé parancsot a szívemnek arra, hogy áramoltassa a vérem, a tüdőmnek arra, hogy friss oxigénnel töltse fel a sejtjeimet, az emésztőrendszeremnek arra, hogy megeméssze és kiválassza a táplálékot, vagy éppen parancsot ad ugyan, de a szervek már nem képesek ezeket teljesíteni mert betegek, mert idősek, mert megsérültek - abban a pillanatban, amikor az agyam működése leáll, én eltűnök. A testem megmarad, majd elporlad. Ha az történik vele, amit szeretnék, akkor elhamvasszák és a szabadban - vízbe, szélbe - szétszórják, semmiképp nem szeretném, hogy temetőbe kerüljenek a maradványaim, és egy urnába bezárva sem szeretném végezni. De igazából teljesen mindegy lesz. Nekem akkor már teljesen mindegy lesz, mi történik a testemmel. Ez csupán most fontos számomra - most, amikor még élek, amikor még tudatomnál vagyok.

A tudatom azonban, a lelkem egyszerűen megszűnik létezni. Megszűnik létezni, mert az, ami által van, ami alkotja és létrehozza, megszűnik működni. Az agyunk egész életünkben mást sem csinál, csak átver minket. Tudtad pl., hogy naponta átlagosan 40 percre megvakulunk? És hogy a látómezőnk közepén egy vakfolt van, ahol semmit sem látunk? És hogy az a számunkra nagyon is egységes énképünk valójában nem egységes? Hogy az agyunk egyik félteke kvázi elnyomja a másik féltekét, és erről hazudik nekünk? Tudod, hogy milyen hihetetlen energiát fektet abba az agyunk, hogy életben tartson? Fárasztó levegőt venni, vért keringetni, lenyelni egy korty vizet, egy falat ételt? Ugye nem? Mert ezeket mind eltitkolja előlünk, ezek mind tudat alatt történnek, mármint azt, hogy ez mennyi meló. Meggyőződésem, hogy azok az érzetek, amelyekről a "halálból" visszatért emberek számolnak be, csupán ismét egy hasonló, egy utolsó átverése az agyunknak. Az alagút, a fény - egyszerűen így áll le a minket működtető szervünk. A testen kívüli élmény, az az érzet, hogy valaki figyel minket, hogy szellemek vagyunk - mind-mind ma már bármikor, bárkin elektromos stimulációval előhozható érzetek, amelyet számtalan esetben egy pillanatnyi agyi zavar okoz, esetleg betegség. 

De nem csoda, hogy ennyire foglalkoztat minket a túlvilág. Talán túlságosan is. Philip C. Almond ebben a könyvében mindent elmagyaráz, amit csak tudni akarunk a túlvilágról. Vagyis nem, legalábbis nekem nem. Én ugyanis azzal a tudattal, azzal a téveszmével vettem kezembe a könyvet, hogy elmeséli a több ezer éve fejlődő, változó hozzáállásunkat a halálhoz, hogy egyes korok egyes népei miben hittek, hisznek, milyen rituálékat végeztek a halott érdekében, hogy az a hitviláguk szerinti túlvilágra kerüljön. De sajnos nem ezt teszi, nem tudtam meg semmi újat, semmi összefoglalót a zuluk, a maják, a kínaiak, az polinézek, a skandinávok, az inuitok, a mongolok, és sorolhatnám estig hozzáállásáról a túlvilághoz, pedig nagyon érdekelt volna. És mivel ezzel a tévhittel vettem a kezembe a könyvet, erős csalódás ért rögtön a fejezetcímek elolvasása után - olyannyira, hogy félre is tettem a könyvet egy időre. Nem akartam, hogy a prekoncepcióim miatti elvárásaim rányomják a bélyegüket. 

Ha valaki arra kíváncsi, hogy az ókori görög és zsidó hagyományokat és gondolatokat átvevő és összekeverő "keresztényi" hozzáállás mi a túlvilághoz, annak minden aspektusához, ennél jobb könyvet keresve sem talál. Sajnos én elsősorban nem erre voltam kíváncsi, de nem bántam meg, hogy kézbe vettem a könyvet, mert témájában alapos és kimerítő, a szerző, aki a vallástudományok professzora, alaposan merített tudásának tárházából.

Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron.

Személyes élményeim a halálról

Arról, hogy hogyan is ver át minket az agy, ide kattintva olvashatsz bővebben.

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8414358535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.