A csábítás szimfóniája

2018. november 13. 00:01 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Christopher Lawrence: A csábítás szimfóniája - nagy zeneszerzők, nagyszerű szerelmek

A zeneszerzők magánéletéről keveset tudunk, pedig a műveikben sokszor megjelennek egyéni érzelmeik is, csak ezek kevésbé jól dekódolhatóak, mint egy író esetében, aki leírja, egy festő esetében, aki megfesti. Egy zeneszerző sem működik az érzelmei nélkül, de a zene elég ambivalens dolog. Más-más személyekből egészen más érzelmeket, emlékeket elevenít fel és vált ki. Persze ez igaz mindenféle képzőművészeti ágra, de a legjobban talán a zenére.music-1719477_1920.jpg

"A ​zeneszerző az írónál és a festőnél is rejtőzködőbben védi magánéletét – legalábbis művein keresztül ő árul el magáról a legkevesebbet. Hiába keressük a „halhatatlan kedves”, Brunszvik Jozefin nyomait Beethoven ifjúkori műveiben: ha nem maradt volna fenn néhány levél és napló, a partitúrák sosem mesélték volna el nekünk, hogy egy magyar kisasszony mosolya ihlette őket. Ha nem kerültek volna elő Bartók Béla Geyer Stefi hegedűművésznőhöz írt szerelmes levelei, ma nem tudnánk, hogy első hegedűversenye egyben rendhagyó szerelmi vallomás is. Éppen ezért hiánypótló Christopher Lawrence kötete, aki arra vállalkozott, hogy a nagy zeneszerzők helyett elmesélje nekünk szerelmeik történetét. Természetesen az ő hőseiről, Mozartról, Wagnerről, Chopinről és a többiekről hosszú monográfiákban is bőséggel tájékozódhatunk, ám érzelmeik rekonstruálására e munkákban nem számíthatunk. Pedig a zenetörténeti tankönyvekben szereplő, olykor fekete-fehér zeneszerző-figurák a való életben gyarló emberek voltak, akik párkapcsolataikban is éppúgy szerettek, hibáztak és szakítottak, ugyanúgy voltak hűségesek és csalfák, mint bárki más. Tegyünk föl egy lemezt és nyissuk ki a könyvet: így szerettek a világ legnagyobb muzsikusai!"

Részlet Nyáry Krisztián előszavából

Azt tudtad pl., hogy a sokak szerint a nyugati világ legnagyobb hatású zeneműve, Richard Wagner Trisztán és Izoldája, annak is a szerelmi része tiszta vágyból és szerelemből született? Amit Wagner természetesen nem a felesége iránt érzett. És azt tudtad, hogy Robert Schumann nem csak a romantikus zeneszerzők egyik nagy neve volt, hanem egy valóságos hősszerelmes, aki nem tántorodott el egy nyilvános, rágalmazásokkal, jogi hercehurcával telített háborútól sem a szeretett nő apjával? És azt, hogy a Chopin és George Sand közötti kapcsolat mennyi lemondással és fájdalommal járt mindkét részről, de egyikük sem adta fel? Alessandro Stradella pedig sosem volt képes türtőztetni magát, bomlottak utána a nők, és ő sem vetette meg a társaságukat. Több városból úgy kellett menekülnie, mert sokszor nem a megfelelő férfi kedvesét szemelte ki magának, életútja botrányok sorozata volt. Berlioz pedig több szerelmi csalódás után elhatározta, hogy női ruhában keresztülutazza Európát, és vérfürdőt rendez Párizsban. Brahms pedig még nőtlen, huszonéves fiatalként már világhírű volt, aztán egy utazás során megtalálta a szerelmet, rögtön két nő személyében. Életének egyik legnagyobb kihívása volt legyőzni saját magát, és eldönteni, melyik hölgy mellett állapodik meg. 

Christopher Lawrence könyvéből sok érdekesség kiderül a híres és kevésbé híres zeneszerzők szerelmi életéről, a fentiek mellett megismerhetjük Erik Satie, Giacomo Puccini, Mozart és Debussy szerelmeivel, és megismerkedünk a már idősödő Berlioz érzelmeivel is. A könyv személyes levelezések, naplók útján, novellaszerűen írta meg a nagy művészek életének állomásait, sokszor ugyanazokkal a szófordulatokkal, amelyeket ők maguk vagy feleségeik, szerelmeik, múzsáik használtak. Emiatt számomra nagyon furcsa volt eleinte a könyv, mintegy belecsöppentünk életüknek egy-egy részletébe, mintha a kulcslyukon át leselkednénk. De maguk a történetek annyira érdekesek voltak, hogy hamar túltettem magam ezen. Leginkább Berlioz és Debussy érdekelt, mert kedvelem a zenéjüket, és bevallom, a kötetben szereplők közül kettőről korábban még nem hallottam. A legtöbb történetben természetesen a szerelmek mellett a zene volt a főszereplő, és sokszor nem bírtam ki, bele kellett hallgatnom az adott részletekbe. Sokszor egészen más megvilágításba helyeződtek nálam ezután a művek egyes részletei. Tényleg érdemes közben (vagy utána) meghallgatni a zenéket is.

Köszönöm a lehetőséget a Líra Könyvek csoportba tartozó Rózsavölgyi és Társa kiadónak! A könyv borítórája kattintva elérhető kedvezményes áron.

Így szerettek a festők

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5914366031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása