Nem kell minden sebet gyógyítani és nem minden heg csúf

2018. november 25. 06:21 - Carbonari

Könyvajánló - Olivia Laing: A magányos város

magyany.jpgA fülszöveg szerint "míves könyv: riport, memoár és életrajz, a brit író, kritikus a nagyvárosi magány témáját dolgozza fel olyan neves művészek életének bemutatásán át, mint Edward Hopper, Andy Warhol, David Wojnarowicz és Henry Darger. Mit jelent a magány? Hogyan éljük meg, ha nem kötődünk szorosan egy másik emberi lényhez? Hogyan lépünk kapcsolatba másokkal? A technika közelebb hoz minket egymáshoz, vagy végképp a képernyő csapdájába esünk?"

A Corvina Kiadó az élet különleges aspektusából vett könyvet adott ki Olivia Laing tollából, A magányos város címmel. Alcíme Kalandozások a magány művészetében.

A magány különleges hely, állapítja meg a szerző egy Dennis Wilson-dal alapján. Kifejezetten izgatja a magány témaköre, kihegyezve a város magányára, sőt, maga a magány is sűrűn lakott hely, önmagában is város. Minden városban az a közös, hogy eleinte térkép nélkül hamar el lehet tévedni benne. Olivia Laing is alkotott magának Manhattanben egy ilyen térképet, szükségből és érdeklődésből, saját maga és mások tapasztalatából. Mindenképpen meg akarta érteni, mit jelent magányosnak lenni, mi a szerepe a magánynak az ember életében, és milyen kapcsolat áll fenn a magány és művészet között.

laing.jpg"Hogy milyen érzés a magány? Olyan, mint az éhség, a mardosó éhség, olyankor, amikor körülötted mindenki lakomázni készül. Szégyenletes és riasztó, lassan már kifelé is sugárzik, és még elidegenültebbé, még elszigeteltebbé teszi a magányos embert. Fáj, ahogyan érezni fáj, a test elzárt rekeszeiben észrevétlenül bekövetkező fizikai következményei vannak. Hideg, mit a jég, tiszta, mint az üveg, elnyel, magába zár."

(A képen a szerző, Olivia Laing)

És hogy miért éppen ez lett kutatási területe? A szerző egy reménybeli, de valahol útközben hamvába holt szerelem miatt utazik el Londonból New Yorkba és marad egyedül a Nagy Almában. Riadtan, fásultan és tanácstalanul. És amíg újradefiniálja elhagyatott önmagát, körbenéz a városban, amely - naná - a művészetek tárháza. Miután magányos, ezért azt a célt határozza meg, hogy ebből fog építkezni: magány a képzőművészetben. Ezen keresztül ragadja meg és dolgozza fel az ő saját, külön bejáratú magányfogalmát. Amolyan, ha nem győzhetlek le, akkor szövetségesemmé teszlek.nighthawks_by_edward_hopper_1942.jpgEdward Hopper: Nighthawks (Éjjeli baglyok) 
 „Az Éjjeli baglyok a bizonyság rá, miként gondolkodom az éjszakai utcáról, mely szerintem nem feltétlenül kihalt. (...) Alighanem – tudat alatt – a nagyvárosi magányt festettem meg.” – mondta Hopper a festményről.

És a szerző elindul.
Elemez Edward Hoppert (Reggeli napfény, Szállodaablak), Andy Warholt (szitanyomásos tehenek, Mao-sorozat), David Wojnarowicz-ot (Rimbaud-sorozat), Henry Dargert (ragyogó színű akvarellek), hosszan, ráérősen, alaposan, vezérfonalként a magányt szem előtt tartva, miközben saját élményeit is megosztja a témában.
Az a meggyőződése alakul ki, hogy a magány értékes tapasztalat, amely az egyén részére szükséges és értékes dolgok leglényegéig hatol és sok csodálatos dolog születhetik belőle. 

"...a magány és a vágyakozás nem annak a jele, hogy kudarcot vallottunk, hanem egyszerűen azé, hogy élünk."

Amikor kézbe vettem Olivia Laing A magányos város című munkáját, a második oldal közepén rázni kezdtem a fejem, hogy most vagy még nem ébredtem fel rendesen, és azért nem értem, amit olvasok vagy érteni vélem, de nem értek egyet a szerző minden megállapításával. Valóban nehéz úgy a  magányt középpontba állító kötet tartalmát értelmezni, hogy köszönettel, de kiválóan megvagyok magamban (is). Nem volt ez mindig így, és persze, hogy tapasztaltan, összeszedetten baromi egyszerű egyedül sem magányosnak lenni.

Igaz, ez utóbbi elég unalmasan hangzik... vágyódni, gyötrődni, szenvedni, az igen. Abból nagyobb művek születhetnek. A nyugalom senkit sem érdekel. Földhözragadt ember vagyok, nem tudok mit kezdeni művészlelkek rianásaival, finom utalásaikkal, repkedő lelkükkel. Ami nekik ihlet, az számomra esetleg csak hiszti vagy defekt, netán a kiforratlan személyiség dilije (bocsánat, bocsánat, bocsáááánat!). Ami nem baj. A könyvben kaptam kis ízelítőt belőlük. Megállapítottam, hogy bármikor képes vagyok csodálni egyes alkotásaikat, de hogy némelyikkel, ha élne, többet töltenék el öt percnél egy légtérben: kizárt. Nem méltók hozzám magánemberként. Művészként meg én nem érek fel hozzájuk. Nincs közös halmazunk. Akkor meg...?

És mégis örömmel ajánlom Olivia Laing munkáját, A magányos város című művet mindazoknak, akik magányosak és szeretik a képzőművészetet.
Komolyan.
Páratlan élményben lesz részük.
Az én földhözragadtságommal meg nem kell foglalkozni.

varos_1.jpg

 

 

Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron!

Érdekelnek a könyvújdonságok? Hogy mi olvass és miért? Kövess minket Facebookon!


Élet a halál után - érdekel? Kattints!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7214371775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.