35 kiló remény

2018. december 10. 07:59 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Anna Gavalda: 35 kiló remény

Történet egy vézna kisfiúról, aki hadilábon áll az iskolával, de a fantáziája szárnyal, a kézügyessége pedig már-már lekörözi imádott nagyapjáét, Léonét is. 35 kiló remény.light-2156209_1920.jpg

Grégorie életének első három évében végtelenül boldog volt. Egész napokat töltött a szobájában, mindig elmolyolt magában, ám ekkor bekerül a francia közoktatási rendszerbe, és onnan nincs kiút. 13 éves korában hadilábon áll a matekkal, a történelemmel, az olvasással, a nyelvtannal, a tesivel - mindennel, amivel egy gyereknek meg kell küzdenie. Egy dologban kiemelkedő: a kézügyessége lekörözi a legjobb technika tanárokét is, de hiába, ha minden más mumus a számára. 

Grégorie nem boldog. Nem boldog, a szülei sem azok, egymást és a fiút egyaránt hibáztatják, már nem szeretik úgy egymást, ahogy talán kellene, egész álló nap veszekednek - hol egymással, hol a fiúval. A helyzet egyre csak rosszabb lesz, amikor Grégorie-t magatartása miatt kicsapják az iskolából. Ő lett a iskola bohóca, valaki, aki szinte semmihez nem ért, de ahhoz igen, hogy kell hülyét csinálnia általában magából.

A történet középpontjában ez a fiú áll, és az, hogy mennyire gyűlöli az iskolát, mennyire rosszul érzi otthon magát, kivéve a szobájában, és mennyire imádja a nagyapját, aki álló nap barkácsol. De a nagyapja más volt, mint ő. Ő tudta, hogy ki kell törnie, ő tudta, hogy tanulnia kell, és penge volt mindenből, amire szüksége volt. Grégorie viszont épphogy csak bukdácsol. A csúfos kicsapása után nagy nehezen, egy igazgatónak írt levél és egy teszt hatására felveszik abba az iskolába, amit kinézett magának, ám időközben a nagyapja állapota rosszabbodik, kórházba kerül, és kómába is esik. A fiút befogadja az iskola, az új diákok, végre mutat is magából valamit, és az őt érdeklő dolgokból jobb, mint a tanár. 

Ez a könyv bemutat egy gyereket, aki nem érzi jól magát a családjában, az iskoláiban, egy gyereket, akit kifacsar és tönkretesz az oktatás, az elvárások. Ez sajnos valós probléma, és itt sokkal inkább, mint pl. Franciaországban. Fontos témát dolgoz fel, és egy ponton még meg is könnyeztem, de mégis az volt az első gondolatom, hogy súlytalan. Súlytalan történet. Épphogy 35 kiló. Ahogy ez kevés egy egészséges 13 éves fiúnak, épp annyira kevés egy jó és fontos regényhez. Pedig ez a regény fontos akart lenni. És lehetne is az. De nincs megfelelően kidolgozva, a szereplők egysíkúak, és sajnos Léon nagyapó és Grégorie kapcsolata éppúgy nem hiteles, mint a szülők és Grégorie kapcsolata. Gyorsan olvasható, rövid könyv, de nem ártott volna neki, ha hosszabb. Ettől függetlenül nem bántam meg, és ha érdekel egy közoktatás által kifacsart és magát kevésre tartó fiú története, akkor a legjobb választás!

Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A könyv borítójára kattintva elérhető kedvezményes áron!

Tényleg ADHD-s a gyereked?

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9814462180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.