Tippek őrült és mókás hóemberekhez

2018. december 26. 07:04 - GReni

Amikor leesik a hó a legtöbben szeretünk újra gyerekként viselkedni, rohangálni a szűz hóban, hóangyalkát készíteni, szánkózni vagy építeni egy klassz hóembert. Szeretnél pár tippet? Mutatok pár őrült figurát, remélem lesz rá alkalom a télen, hogy mindenki kicsit gyerek lehessen. :)1_58.jpg

Hogyan definiálhatnánk a hóembert? Egy hóból készített szobor, mely általában emberi fejet és testet formázó figura, amit szórakozásból építenünk friss hóból. Bár manapság már téli rendezvények és versenyek keretein belül találkozhatunk igazán érdekes, egyedi és művészi darabokkal is. Nézzünk néhány mókás darabot, amely feldobhatja a kertünket és nézzünk meg pár mesterművet, melyet profi alkottak meg. 

Arra vonatkozóan nincsenek pontos történelmi utalások, hogy mikor építhették az első hóembert, de a legelső illusztrációt, amit eddig találtak az egy 1380-ban íródott hóráskönyvben bukkant fel egy hágai könyvtárban. Ám mégsem lett igazán híres, nem úgy, mint a világ egyik leghíresebb hóembere, amit Piero de' Medici építtetett a kertjében magával a nagy Michelangelóval.   

És persze ebből is van világrekord. Miért is ne lenne? A világ legnagyobb hóemberét 2008-ban Bethelben, az Egyesült Államokban építették. Egy bájos női hóember, aki 37,21 méter magas volt és a Maine Államot képviselő szenátorasszony után Olympiának kereszteltek. El tudtok képzelni egy 10 emeletes panelház méretű hóembert, amit daruval építettek?? Kicsit ijesztő, nézzétek:

ogromnij_snegovik_01.jpg

Most nézzünk pár nem éppen hagyományos hóembert, amelyek tuti mosolyt csalnak az emberek arcára. Elsőnek jöjjön egy barátom személyes kedvence, a veszélyes hóember, aki embereket eszik:

people-that-know-how-to-winter-27.jpg

És sajnos a legjobbakkal is megesnek szörnyű dolgok. Ilyen, amikor a kannibál hóember ráveti magát az utódokra:

1482208341_1017.jpg

Valaki túl sokszor látta a Gyerekjáték című filmet és megalkotta Chucky baba hóember változatát :D

viccess-hoember-otletek-38.jpg

Barátságosabb vizekre evezve, íme a békés mindennapok egy Hócsaládnál. Hát nem szép, amikor egy csendes délutánt tölt együtt a család? :)

setwalls_ru-2692.jpg

782a649d20300d321ace8fdc1dd94ba2.jpg
viccess-hoember-otletek-40.jpg

Mennyire egyszerű és mégis milyen ötletes...egy bohókás artista a hátsó kertbe. Ki ne mosolyodna el ezt látva?

bfe459e4baba4a2265b06aea3ca22caf.jpg

Ha már a feje tetejére állt a világ: nézzünk meg három igazi, veszélyesen élő partiarcot. Egyikük még csak épp kezdi a bulit, a másik kettő azonban már szó szerint fejre állt a bódító nedűtől.

viccess-hoember-otletek-27.jpg

28156852_1696886877023686_8625668913176248320_n.jpg

drunk_snowmen_640_01.jpg

Legtöbb esetben elég néhány kiegészítő és máris jópofa dekorációt varázsolhatunk. Íme néhány tipp:

000_1.jpg

003.jpg

001_1.jpg

A hószobrászkodást egyesek mesteri szintre emelték. Például Japánban minden év februárjában megrendezik a Sapporo Snow Festivalt, ahol hihetetlen tehetséges művészek hóalkotásait mutatják be. Jöjjön most egy videó az idei fesztiválról. Készüljetek fel: le fog esni az állatok!

A másik világhírű fesztivál Kínában, Harbin városában kerül megrendezésre minden év januárjában, ez a Nemzetközi Hó- és Jégfesztivál, ahol egy 500.000 négyzetméteres park ad otthont a hóból és jégből készült parádés alkotásoknak. Nézzétek:

Kövessetek minket a Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3514429364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.