Az elveszett aranyváros keresése

2019. február 13. 07:36 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Stian Skald: Az elveszett aranyváros keresése

Egy magyar szerző kisregénye, ami visszarepít a régi, klasszikus - Tolkienből töltekező - fantasy történetek világába.

Marc Simonetti alkotása

Emlékeztek még a régi Kaland, Játék, Kockázat könyvekre? Esetleg a M.A.G.U.S. szerepjátékra és hasonló társaira?  Én sosem játszottam a M.A.G.U.S. játékkal, de páromnak anno volt egy kis baráti csapata, akik igen. Emlékszem, az első szülinapjára - mármint miután már együtt voltunk, az elsőre - megvettem neki az Új Törvénykönyvet. Végül ez a kis csapat hamarosan szétszéledt a világban, de mesélte, hogy ők sokszor úgy kezdtek egy játékot, hogy belép a hős a fogadóba, fel kell sorolni, kik vannak ott, majd a sötét sarokban észrevesz egy csuklyás alakot, feje felett egy lefelé mutató nyíllal és egy táblával: Megbízó. Ez már húsz éve is ugyanolyan fantasy-klisé volt, mint most. :)

Ez a kis könyvecske abszolút semmi újdonsággal nem szolgál, teljes mértékben kiszámítható, bizonyos elemeiben a népmesékre is építő történet, klisét klisére halmoz, de ez abszolút nem válik kárára. A kiszámíthatósága nem unalmas, inkább nosztalgikus. A történet kezdetén egy fiatal mágust találunk egy fogadóban, aki egy kis bajba keveredik, majd három kardforgató harcos a segítségére siet - oké, igazából ők keverik a kalamajkába -, cserébe a mágusnak el kell kísérnie őket kalandos és veszélyes útjukon észak, Murmilian felé, vagyis az elveszett aranyváros felé. Az első versről és magáról az elveszett városról nekem rögtön Marc Simonetti csodálatos alkotásai jutottak eszembe, a posztban szereplő képeket ő alkotta. A kép Michael J. Sullivan Riyria Krónikáihoz készült, és többek között a magyar borítókat is ezek a fantáziaképek adták. Nem mellesleg ott is van egy elveszett város, Percepliquis. :)

 A regény kezdete engem A Gyűrűk Ura világába repített vissza - amit már 1-2 éve újra szeretnék olvasni -, annak is a fogadós részébe, amikor megismerkedik a kis csapatunk Aragornnal. Maugis - a mágus - és társai útjuk során megannyi kalandba keverednek, megismerkednek szokványos és kevésbé szokványos lényekkel, de hogy meglelik-e végül az úticéljukat? 

Korábban említettem, hogy a klasszikus népmesékből is töltekezik, ezt most megmagyaráznám. Adott egy legendás város, aminek keresésére nagyon sokan - hatalmas harcosok és még hatalmasabb mágusok - indultak már, de sosem találták meg, mindig kudarcot vallottak így vagy úgy. Egy város, aminek a létezése már-már mitikus homályba veszett, és aminek valóságosságában még a legöregebb és legbölcsebb mágusok sem hisznek. Ám ekkor jön egy kis csapat - három ügyes és eszes, de mégis középszerű harcos és egy ifjú mágus, akinek a feladatai mindezidáig kimerültek abban, hogy üzeneteket hozzon-vigyen, és minden vágya, hogy a Rend végre elfogadja és elismerje őt is. És ők négyen, a teljesen hétköznapi, de hétköznapiságukban különleges fiatalemberek lepipálják minden idők legnagyobb elméit és harcosait - afféle legkisebb fiúként a népmesékből. 

Ez afféle kényelmes fantasy, hiszen ez az elveszett aranyváros olyannyira elveszett, hogy azt sem tudják, egyáltalán merre kéne indulni a keresésére, de hőseink - akiknek egyébként eszükbe sem jutott volna megkeresni - a véletlen szerencse folytán hozzájutnak egy ősi mágikus térképhez. Kényelmes fantasy, mert erről nem sokat tudunk meg, arról sem, hogy az öreg varázsló, akinél volt, hogyhogy nem a Rend tagja volt, egyáltalán mi volt a célja, hogy került hozzá, és arról sem, hogy a bandita vagy banditák, akik megölték az erdőben, miért nem vették el tőle ezt - egyáltalán miért támadtak rá -, de a varázsló utolsó erejével a három harcosra tudta bízni a térképet némi lázas aggodalom közepette Mulmirianért. Kényelmes megoldás, de hát minden történetbe kell valami katalizátor - itt most ez a titokzatos mágus volt az.

Én leginkább a mai, modern, bonyolultabb és eszes fantasy-kat kedvelem - Anthony Ryan és Mark Lawrence könyveit pl., de nagy kedvencem Michael J. Sullivan is -, épp most olvastam el Mark Lawrence Szürke nővérét, az Ős könyve 2. részét - hamarosan írok arról is -, nem sokkal korábban pedig Anthony Ryan Draconis Memoriájának befejező kötetét, de jó volt kiszakadni ezekből a fantasy történetekből, és belemerülni egy teljesen hagyományosba. Nem akart meglepni, nem akart semmi újat elmesélni, nem akart egy egészen újszerű világot alkotni, nem akart mély gondolkodásra késztetni, egyszerűen csak szórakoztatni akart. És ez maradéktalanul sikerült is neki.

Ez a könyv egy sorozat első része, bevallom, magamtól valószínűleg nem lelek rá, ha a szerző nem keres meg és nem küld egy példányt belőle - ezúton is köszönöm neki, hogy nem hagyta, hogy kihagyjam ezt a valódi nosztalgikus fantasy-t. Nagyon szívesen olvasnék a jövőben egy kicsit többet a múltról - akár a vén varázslóról, akár a Rend felépítéséről és törvényeiről, vannak-e törvényen kívüli vagy kegyvesztett varázslók, és jó lenne látni egy térképet is, rajta a bejelölt területekkel, városokkal, falvakkal. Ez nagyon megdobja számomra egy mű élvezeti értékét. A kötet elején akad egyébként egy kis térképvázlat-féleség, de sajnos néhány erdőfoszlányon, hegyen meg úton túl semmi jelölés vagy név nincs rajta.

A könyv az Underground Kiadó támogatásával, magánkiadás útján került a közönség elé. Köszönöm a lehetőséget a szerzőnek! 
A borítóra kattintva elérhető a könyv a kiadótól!

Ha megnéznéd a szerző, Stian Skald Facebook oldalát, kattints ide! 

Olvasnál világvégékről és mesterséges istenekről 2018 legjobb magyar fantasy és science fiction novelláiban?

Kövess miket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5314618824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.