Mese az elengedés fontosságáról

2019. március 11. 07:41 - Arthur Arthurus

Filmajánló - Így neveld a sárkányodat! 3

Hablaty és Fogatlan kalandjai - legalábbis várhatóan - véget értek, az Így neveld a sárkányodat! harmadik részével lezárult az elmúlt évek legjobb, legeredetibb animációs rajzfilmtrilógiája.1_61.jpg

Anno, amikor az első rész mozikba került, én jóval később néztem meg. Rögtön elvarázsolt a kis humoros, aranyos világa, és persze Fogatlan, akiben azonnal felismertem a macskáimat is. Az a rész a barátságról, emberségről szól, arról, hogy nem kell feltétlenül harcolni, főleg, ha az a harc ok nélküli, arról, hogy fogadjunk el másokat. És arról, hogy az emberek képesek változni. Nem, sajnos nem olyan könnyen, sajnos a világ nem olyan idilli és szép, mint a mesében, de hát ez mégis csak egy mese. Arról, hogy nem baj, ha különbözöl másoktól. Sokszor pont az, ami előre vihet. Sokan gondolják, hogy az emberek, a felnőttek nem tudnak változni. Ilyen vagyok, fogadj el így, vagy hagyj békén! Pedig tudnak. És szoktak is. És nem is feltétlen kell, hogy ez hatalmas erőfeszítésbe kerüljön, hogy "meghazudtolja önmagát", vagy hogy valami tragédia történjen. 

A második rész sem esett bele a második részek típushibájába, sőt, nem csak a látványvilága lett nagyon jó, ez is igazi tanmese volt a felelősségről és arról, hogy többet ér, ha szeretnek téged és úgy követnek, mint ha félnek tőled. Hablaty elveszítette az édesapját, ezzel a Hibbant-szigetiek a főnöküket. Akkoriban sokan támadták a rajzfilmet ezért a húzásért, hogy egy szerethető és szeretett, meghatározó szereplőt a készítők megöltek. Véleményem szerint nagyon jó és fontos lépés volt ez, az egyik legrosszabb, amit tehetünk, ha burokban neveljük a gyerekeket, nem találkoznak a halál és gyász szomorúságával, hazudunk nekik az idős, beteg rokonok elvesztéséről.  Egyébként már sokadik 4DX mozi volt az Így neveld a sárkányodat! 2 számomra, és több olyan élőszereplős akciófilmet is láttam, amit kifejezetten 4DX-re készítettek, mégis ez volt az első - és azóta is az egyetlen -, ahol értelmét is láttam annak, hogy mozog alatta a szék. Elképesztően sokat adott hozzá az örömrepülések érzetéhez és a gyönyörű látványvilághoz a 4DX, legalábbis számomra.

És most végre elérkezett a várva várt harmadik rész. Rögtön a premier napján megnéztem, és azóta még egyszer - rábeszéltem páromat is -, és gyakorlatilag a film második részét jórészt végigbőgtem. Hablaty immár főnökké vált, az ő felelőssége a Hibbant-szigetiek jóléte, és azt hiszi, hogy ezt a terhet egyedül kell cipelnie. Azt hiszi, hogy ő Fogatlan nélkül semmit sem ér, és folyton attól retteg, hogy hibázik. És ezek között a kétségek között őrlődve két új problémával is meg kell birkóznia: Mogorral, az éjfúriagyilkossal, és a többi sárkányvadásszal, akik egyre közelebb kerülnek a szigethez, és azzal, hogy kiderül, hogy nem Fogatlan az utolsó éjfúria. Feltűnik a színen egy nőstény fényfúria, és Fogatlan szerelmes lesz... Hablatynak pedig el kell őt engednie ahhoz, hogy boldog legyen. Fogatlan végigkísérte Hablaty útját a felnőtté válás rögös útján, és most, hogy ő is megtalálta a párját, az útjaik különválnak.

A látvány és humor jó volt, de Hablaty barátai kicsit már erősek voltak nekem. Az ikrek, akiket eddig sem az eszükért szerettünk, immár veszedelmes sötétté váltak, Takonypóc állandó vicceskedő főnökösködése unalmas volt, és időről időre felmerült bennem, hogy szerencsétlen Hablaty, ha ilyen barátaid vannak, minek neked ellenség? Szerencsére Fogatlan aranyos szerencsétlenkedése sokkal többet nyom a latba, mint ezek a humorosan fárasztó, vagy fárasztóan humoros epizódok.

Ez a rajzfilm egyszerre szól a szülőknek és a gyerekeknek, egyszerre szól a vezetők felelősségéről, arról, hogy soha nem a hely számít, nem a föld, az ország, hanem a közösség. Nem az a ház/lakás tesz titeket családdá, ahol együtt éltek. Család lennétek bárhol. Szól arról, hogy mi, emberek, bár sok jó is él köztünk, nem érdemeljük meg azt a hűséget, azt a szeretet, amit egy állat képes adni nekünk. Nem érdemeljük meg, nem értékeljük, csak kihasználjuk, sőt, bántjuk őket. Ahogy kihasználjuk a Földet is. Ez fajunk sajátja. 

Ezen a három történeten át végignézhettük egy fiatal, a többiektől különböző viking srác botladozásait a barátság, a szeretet, a szerelem, az elfogadás, a hűség, a türelem, a tolerancia, és végül az elengedés állomásain, hogy a végére egy magával és a világgal békében élő felnőtt álljon előttünk. El kell engednünk a gyerekek kezét. De ez nem azt jelenti, hogy meg kell szakítanunk minden kapcsolatot.

Ez a mesetrilógia inkább szól felnőtteknek, mint gyerekeknek. Úgy érzem, úgy látom, hogy nem foglalkozunk eleget a gyerekeinkkel. Nincs rá időnk, nincs hozzá erőnk, kedvünk. Párom egy általános iskolában dolgozik, a minap mesélte, hogy egy másodikos kislány ment oda hozzá, amíg az anyukáját várta, hogy szabad-e beszélgetni vele? És csak mesélt és mesélt, elmesélte, hogy érdekli a sütés-főzés, és már sok mindent tud egyedül csinálni, de az anyukája azért még nem enged meg mindent. És hogy elvágta múlt héten véletlenül az ujját, ezért az anyukája egyelőre nem hagyja, hogy vagdosson dolgokat. Annyi közlési vágy volt benne, annyit mesélt, ami igazán szívet facsaró egy 8 évestől. A saját kis dolgairól, a problémáiról, arról, ami őt érdekli. Nyilván ezek apró-cseprő dolgok, és sokkal fontosabb, hogy miből élünk meg, hogy fáradtak vagyunk a napi munka után, hogy a főnök már megint beszólt, hogy már megint nincs elmosogatva a tegnap vacsora utáni edénymaradék... De egy nyolcévesnek ezek a nagy és fontos dolgok, és ha nincs esélye ezt kibeszélni senkivel, sehol, akkor jobb híján idegen, felnőtt férfinak fogja elmondani, akit szimpatikusnak tart. 

Ma nagyon kevés a gyerekek szabadsága, egész nap suli, utána vagy különórák, vagy házi és tanulás, és már ott is az este. Anya-apa - ha van -, fáradt és frusztrált. Egyfajta majomszeretettel szeretjük a gyerekeket. Etetjük és ruházzuk, elvisszük néha ide-oda, de vajmi keveset foglalkozunk igazán velük. És ez sokkal fontosabb lenne, mint egy újabb állatkert vagy cirkusz. És úgy éreztem, hogy ez a mese, az Így neveld a sárkányodat! 3 egy kicsit erről is mesél nekünk. Nekünk, felnőtteknek. Hogy ne rontsuk el. Hogy figyeljünk oda a gyerekre, és amikor itt az ideje, akkor tudjuk elengedni. A kérdés az, hogy észrevesszük-e ezt, vagy csináljuk tovább a hétköznapokat, ahogy eddig is. Csináljuk tovább úgy, ahogy eddig is. Addig, amíg már nem lesznek mesék, nem lesznek sárkányok, akik a világ végén egy zárt, bűvös világban várják, hogy végre megérjünk arra, hogy előjöjjenek. Hogy végre elfogadjuk egymást, és ne a gyűlöletes különbségeket keressük. Hogy megmentsük magunktól a bolygót.

Kisiskolás gyereked van? Imádni fogja ezeket a királyokat!

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr3314663629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.