Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy nekrofil naplója

2019. április 06. 07:36 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Gabrielle Wittkop: A nekrofil

Ha ​létezik könyv, ami megosztja olvasóit, és a legszélsőségesebb véleményeket váltja, provokálja ki, A nekrofil kétségkívül ezek közé tartozik.

1_66.jpg

Lucien, a mindig fekete ruhát viselő párizsi régiségkereskedő egyaránt kedveli a nőket és a férfiakat, feltéve hogy megfelelnek egyetlen követelménynek: ne legyenek immár az élők sorában. Magányos szenvedélye a messzi gyermekkorban gyökerezik. Anyja halálával megrázó körülményeit, a gyász színei és díszletei, az a bizonyos szövőlepke illat, amit halottak párállanak maguktól, egy életre erre a magányos szenvedélyre ítélik. 
Mígnem… Lucien váratlanul szerelmes lesz. Az Ő kedvesei azonban, a természet elrendelése folytán csupán rövid időt tölthetnek nála. És akkor Lucien felveszi a reménytelen küzdelmet a halál ellen, a semmi ellen, amibe mindenki áttűnik egyszer. Ezzel a szép és reménytelen harccal emelkedik ki a példátlan naplóregény a szokványos rémtörténetek sorából, és válik a szerelem, a magány, a sors ellen vívott küzdelem költeményévé.

Részemről vitába szállnék ezzel a fülszöveggel. A rémtörténetek sorából szerintem a legkevésbé sem emelkedik ki, nem is emelkedhet ki, mivel köze sincs a rémtörténetekhez. Oké, persze, egy nekrofil férfi a főszereplője... de ez szerintem még nem elég arra, hogy rémtörténet legyen.

"A kislány szürke szempillája szürke árnyékot vet az arcára. Ravaszul, gúnyosan mosolyog, mint aki mindent tud. Az arcát keretező két kibomlott hajfürt a hónaljig felhajtott ing hímzéséig ér, hasa kékesfehér, mint bizonyos kínai porcelánok. A lapos, sima vénuszdomb tompán ragyog a lámpafényben, akárha verejtékréteg borítaná. 
Széthúzom a lábát, hogy megnézzem a hüvelyét; vékony sebhely, az ajkak sápadt mályvaszínben derengenek. Várnom kell egy pár órát, amíg a szobameleg megpuhítja, mint gyertyát, a test még görcsös és merev. Várok hát. Ez a kislány megéri a fáradságot. Tényleg nagyon szép halott."

Ezt a könyvet valamikor, több, mint 10 éve olvastam először. Vékony, nincs 100 oldal, és naplószerű, amelyben Lucien, a nekrofil szemén át ismerjük meg a világot. Különös, gyomorforgató, de mégis gyönyörű leírásokkal tűzdelt kötet, amelyben megismerünk egy egész életre meghatározó élményt, ami a kisfiúban a szexualitást összekapcsolta a halállal. Ott vagyunk a 8 éves Lucien mellett, az édesanyja halálos ágyánál, ott vagyunk vele, amikor kiássa a temetőből a friss hullákat, és ott vagyunk vele akkor is, amikor... amikor már hazavitte. 

"Magányunkban még csak kapocs sem vagyunk élet és halál közt. Nincsen ilyen kapocs. Élet és halál egy és oszthatatlan, mint borral vegyített víz."

Beteg? Beteg. Gyomorforgató? Gyomorforgató. Megosztó? Megosztó. Ezzel együtt gyönyörű és szomorú, érzékletes és tökéletes. Részemről egyébként a nekrofíliával semmi bajom, az nem árt élő embernek vagy állatnak, nem tesz kárt, maximum a fertőzésveszéllyel saját magában. Részemről a holttestemmel már tökmindegy, mit csinálnak, úgysem érzem. Ne a halottakat tiszteljük ennyire. Tiszteljük az élőket, még életükben. Annak van értelme. Nem utoljára olvastam ezt a könyvet, az biztos. 2_27.jpg

"A szex minden formájáról beszélnek, egyet kivéve. A nekrofiliát nem tűrik meg sem a kormányok, sem a minden ellen lázadó ifjúság. Holott a nekrofilszerelem az egyetlen érdek nélküli szerelem, hiszen még az amor intellectualis nagy fehér rózsája is viszonzásra vár. A szerelmes nekrofil nem kér ellenszolgáltatást, a nekrofiladomány önkéntes, nem buzdít."

Sokszor előkerül a kötetben az a bizonyos "szövőlepke" illat. Számtalanszor elgondolkodtam már, milyen is az. Eddig bárki, akivel beszéltem, és olvasta ezt a könyvet, mindegyikük másképp képzelte el. Számomra ez egy amolyan régi, lepusztult, nem karbantartott ódon, nagy kúria dohos, poros szaga, vegyítve a romlott hús édeskés, émelyítő szagával, de ez utóbbi csak finoman, épphogy leheletnyire, alig észrevehetően van jelen. Ti mit gondoltok?

Sokszor elgondolkodtam azon is, hogy ha egy férfi nekrofil, az még hagyján. Technikailag ugye megoldható... az tény, hogy mindenféle aberrációban a férfiak magasan felülreprezentáltak a nőkhöz képest, legyen az pedofília, zoofília, mindenféle fétisek, akármi. Egyetlen dologban teljesítenek jobban a hölgyek, a mazochizmusban... jellemző. De tényleg, ha tegyük fel egy nő nekrofil, és hát... vannak vágyai is... mégis hogy a fenébe oldja meg? Annak a holttestnek semmiféle merev tagja nincs már. Szegény női nekrofilok, még nekik is nehezebb dolguk van, mint a férfi társaiknak.

"Vannak igazságok, melyeket ez az egyszerű lélek bajosan tudna elfogadni."

A könyv egyébként kereskedelmi forgalomban tudtommal nem kapható, 2003-ban jelent meg nálunk. Használt könyves oldalakon, antikváriumokban kapható, illetve moly.hun négy eladó vagy elcserélhető példány is van. Részemről ajánlom. De gyomor tényleg kell hozzá. Ha az van, és nem akasztanak ki az ilyen szélsőségek, akkor tetszeni fog. :)

Egy szuper minisorozat: Halál és fülemülék

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4514713375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.