A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő

2019. április 08. 00:04 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Timothy Snyder: A szabadság felszámolása

Ha nem ez lenne az elnyomó autoriter társadalmakat jellemző közismert idézet az 1984-ből, akkor akár a mai önkényuralmi és populista államok jelmondata is lehetne. Timothy Snyder figyelmeztet: 1983-at írjuk. Ne akarjunk 1984-et.featured_art_istock_barbed_wire.jpg

Timothy Snyder a közelmúlt eseményeit helyezi mérlegre, és igen hathatósan érvel a véleménye mellett, melyeket bevallott és tényszerű adatok támasztanak alá. A 21. század második évtizedében egy olyan dolgot szabadítottunk magunkra, amelynek számtalan valóban hasznos előnye van, de rengeteg veszélyt is rejt magában. Olyan veszélyt, amellyel nem számoltunk. A közösségi média haszna kétségtelen, én magam is ennek köszönhetek egy szuper kis baráti társaságot, meg nagyon sok mindent. De a veszélyei valósak, és a gyenge pontjait könnyen kihasználhatják azok, akiknek hatalma és vagyona nem legitim. És meg is teszik.

A mai Oroszországban megszűntek a tények. Mindent megkérdőjeleznek, miközben egy absztrakt és elnyomó államot építve az oligarchák vagyona elképzelhetetlen méreteket ölt. 2010-ben ez még nem látszott. Oroszország léphetett volna egy olyan útra, ami a demokrácia felé tart - nem tette ezt. Putyin, akinek dolga az volt, hogy Jelcin oligarcháinak virágzását az új rendszerben is elősegítse, maximálisan teljesítette ezt az elvárást. Magáévá tette egy 20. század elején élt fasiszta gondolkodó, Ivan Iljin világnézetét, aki szerint Oroszország egy ártatlan, bűntelen szűz test, mindig és mindenkor, tegyen bármit is, amit a romlott, fekete-homoszexuális Nyugat meg akar rontani. Iljin politikai rehabilitációja az elmúlt években tökéletesen végbement, újra elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy börtönbüntetés terhe mellett tilos arról beszélni, hogy 1939-ben a szovjet-oroszok is vastagon benne voltak a második világháború kirobbantásában, és elítélhető az is, aki a balti államok és Lengyelország orosz megszállásáról beszél. Elvégre ilyen nem történt. A nagy honvédő háború, és ezzel együtt az oroszok második világháborús szereplése a mai hivatalos orosz narratíva szerint 1941-ben kezdődött, amikor is Hitler megtámadta az ártatlan Szovjetuniót.

Az új orosz retorika szerint azon a bűnök, amelyeket a szovjetek követtek el, nem léteznek, és a 20. század legnagyobb tragédiája az, hogy felbomlott a Szovjetunió. Ennek erősebb és természetesen orosz vezetésű utóda az Eurázsiai Unió, mely Lisszabontól Vlagyivosztokig tart majd. Az orosz belügy külüggyé vált, és az elmúlt években számtalan sikeres vagy kevésbé sikeres akciójuk volt bizonyíthatóan és bizonyítottan Európában. Ők kezdeményezték a skót függetlenedési népszavazást (amelyet végül nem szavaztak meg, és ezt az orosz médiában máris csalásként értékelték, egy valós választási csalásról készült videóval alátámasztva - csakhogy ezt a videót Oroszországban vették fel), ők segítették elő a Brexitet (több száz, a brexitről lamentáló és ilyen témákat megosztó twitter-fiók egy szentpétervári székhelyű twitterbotokat készítő cégé volt, az akkoriban e témában született és indított beszélgetések egyharmadát ilyen oroszországi twitterbotok kezdeményezték - később ugyanezek a botok segítették Trump kampányát is), de a francia és osztrák szélsőjobboldaliak vártnál nagyobb sikere is egy részben nekik köszönhető. Legnagyobb sikerük természetesen Trump, aki ezer szállal kötődik hozzájuk.

Az orosz gondolkodók és tanácsadók kialakítottak egy olyan politikailag kikezdhetetlen alapot, amelyre illegitim uralmukat építhetik: egy fasiszta nemzeti gondolkodónak tettetheti magát, fasisztának nevezve azokat, akik ezt rajta számon kérik, a tények többé nem léteznek, beléptünk az alternatív igazságok korába. Ebben az absztrakt, alternatív világban Ukrajna nem más, mint "Kisoroszország", elválaszthatatlan része, holott egyébként az ukránoknak és az oroszoknak 800 éven át nem volt közös történelmük, se háborús, se diplomáciai kapcsolat nem volt köztük, és amikor kényszerűségből mégis kapcsolatba léptek egymással, még csak közös nyelvet sem beszéltek. De ezeket a történelmi tényeket elegánsan áthidalták az ezeréves kijevi rusz, Vlagyimir nagyfejedelem és a mai orosz vezető, Vlagyimir Putyin közötti párhuzammal. A 2014-es orosz erőszak Ukrajnában így nem más lett, mint az ez ezeréves kijevi rusz újraalkotása, sőt mi több, jogos önvédelem a gaz nyugattal szemben.

Putyin, akit választási csalással választottak meg ismét (volt olyan orosz körzet, ahol 148%-os volt a választási arány a lakosságban, milliószámra öntötték a fiktív szavazatokat az urnákba, és ezt mind Medvegyev, mind Putyin el is ismerte), egy olyan történelmi hurkot hozott létre, amiben örökké csak a jelen van, nincs se múlt, se jövő. A múlt bűnei nem léteznek, vagy azoknak a bűnei, akik ellen irányultak, a jövő pedig csakis gyönyörű lehet, persze csak addig, amíg a homoszexuális és fekete Nyugat el nem nyomja. 

"A közvetlen jövőtől való rettegéssel a fenyegetettség körvonalat kap, ami külpolitika gyanánt másokra vetíthető. A totalitarizmus saját maga legnagyobb ellensége, és ezt a titkot leplezi maga előtt, amikor másokra támad."

Választhatunk, mi melyiket szeretnénk. Azt hiszem, már választottunk is. És azt hiszem, nem jól. Kijózanító és fontos könyv, valódi történészi munka, ami kontextusba képes helyezni a jelent a múlttal, egy olyan gondolkodó gondolatai, akinek szavaira megéri figyelni. Számomra két ütős üzenete is volt: egyrészt az elmúlt években Magyarországon kormányzati szinten szóról szóra ugyanazok az intézkedések és ugyanaz a retorika köszönt vissza, ami 2010-től kezdve Putyinnak és csapatának olyan jól bevált - minden nekik nem tetsző civil szervezet külföldi ügynökként való megbélyegzése, a média feletti hatalomátvétel, szándékos hazugságok, hazug képek és videók a nyugati városokból, amelyeket egészen máshol és máskor készítettek -, csupán nálunk nem annyira végletesen és erőszakosan zajlott. Elvégre Oroszországban ma sem ritka, hogy politikai ellenfelet bebörtönöznek vagy megöletnek - ez a része jórészt elkerül minket. 

A másik dolog pedig az a tény, hogy kis hazánk épp csak pár sorban van megemlítve e könyvben. Bármennyire is szeretnék ezt ma a (félre)vezetőink, Magyarország sem európai, sem világszinten nem politikai tétel. Nem befolyásolja a jövőt, pedig nem mondhatnánk, hogy a szerző nem ismeri. Timothy Snyder sokszor megfordul Bécsben és Lengyelországban is, a 20. századi közép- és kelet-európai történelem a szakterülete, és tisztában van ezzel együtt a magyar történelemmel is.

Döntenünk kell, merre tovább. A könyv hat fejezetben ölel fel 2011-től számítva egy-egy évet - közben be-beszúrva egy-egy elmélet vagy nézet történelmi alapját és valóságát is, minden fejezet címében egy-egy egyszerű választást kínálva: egyéniség vagy totalitarizmus, hatalomváltás vagy csőd, integráció vagy birodalom, megújulás vagy örökkévalóság tények vagy hazugságok, egyenlőség vagy oligarchia. A mai helyzet a keleti totalitárius vezetőknek és a nyugati szükségszerűség politikáját folytató vezetőknek egyaránt köszönhető. Nem rejti véka alá az EU és Amerika hibáit és bűneit sem, akik sok eszközzel, pl. a "bölcs nemzet meséjével" és a tényszerűség elsikkasztásával réseket biztosítottak az örökkévalóság politikusainak. És mindezt a közösségi média nagyban elősegítette. Mi lenne a megoldás? Nekem lennének ötleteim, de ezek mind ellenkeznek bizonyos elveimmel. Szóval tanácstalan vagyok. 

"Sem Oroszország, sem az internet nem fog eltűnni. A demokrácia ügyét az segíteni, ha a polgárok többet tudnának az orosz politikáról, és a "hír", az "újságírás" és a "tudósítás" eredeti koncepcióit sikerülne megőrizni a világhálón is. Végső soron a szabadság azon múlik, képesek-e a polgárok megkülönböztetni az igazságot attól, amit hallani szeretnének. A tekintélyelvűség nem abból keletkezik, hogy az emberek ezt kívánják, hanem abból, hogy elveszítik képességüket a valóság és a vágyaik megkülönböztetésére."

Egyetlen dolog vigasztal: valószínűleg nem lesz már sok időnk ezen lamentálni, és amikor a hatalmas erejű pusztító viharok, a hetekig tartó forróság, az aszály, az áradások megérkeznek, amikor az ivóvíz fogyóban, az élelem szintén: akkor tökmindegy lesz, milyen uralom alatt fogunk élni. Nem fogjuk végigélni mindezeket a folyamatokat, mert a természet (miattunk) olyan mértékű pusztítást fog végezni, hogy mindenféle uralom nagy eséllyel egyszerűen megszűnik. Talán már a mi életünkben. De a gyerekeinkében biztosan. 

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A borítóra kattintva elérhető a könyv kedvezményes áron a kiadótól. Érdemes szétnézni a kiadó oldalán, mert jó csomagajánlatok is vannak, köztük olyan is, melyben ez a kötet is szerepel két másik könyvvel együtt a szerzőtől, A zsarnokságról és a Fekete föld c. szintén nagy hatású írásokkal, féláron.

Mit tegyünk a zsarnokság ellen?

Kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4214740201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiskutyauto 2019.04.08. 19:36:57

Mindezt már leírták ezer és ezer féleképp, a lényeg változatlan és igaz... de már unalmas újként bedobni folyton. Inkább már a radikális megoldásokról kéne irkálni... a problémát rég jól tudja, akinek értelme van...