A Mars klub: börtönön innen és túl...

2019. április 09. 00:05 - GReni

Könyvajánló - Rachel Kushner: A Mars klub

Rachel Kushner A Mars klub című regénye betekintést nyújt az amerikai börtönrendszerbe, sztriptíztáncosnők, drogfüggők életébe és a nyugati part alvilágába. Közelebb hoz egy ismeretlen világot, megismerjük az életet börtönön innen és túl...

5_10_18-the-mars-room.jpg

A történet főszereplője Romy Leslie Hall, azaz W314159-es fogvatartott, akivel úgy ismerkedünk meg, hogy éjjel kettőkor kirángatják a cellájából a Láncos Éjszakára. Romy San Francisco sötét részét ismeri és annak köszönheti, hogy már két éve a sitten van és még sokáig ott is marad. Huszonkilenc éves, egyedülálló anya, aki soha többé nem láthatja öt éves kisfiát, mert kétszeres életfogytiglanra (plusz 6 év) ítélték. Sosem szabadulhat a betonfalak közül valamiért, amivel csak kettejükkel próbálta megvédeni.

A regény során nem csupán a börtönben töltött napokat ismerjük meg, hanem megtudjuk miként élt és hogyan került oltári nagy bajba, amikor a Mars Klub sztriptíztáncosnőjeként dolgozott. A kötet arra próbál rávilágítani, hogy gyakorlatilag az ő sorsa már gyerekként megpecsételődött. Az anyja gyógyszerfüggő volt, aki nem tudott megbirkózni a válással, Romy-t tizenegy évesen megerőszakolták, amit sosem sikerült feldolgoznia, végül jött a drog és a sztriptíz.

És nem csupán Romy járt így. Többen próbálkoztak kitörni, de amikor nem sikerült, letértek a helyes útról, a rendszer pedig lemondott róluk, ahogy a börtön küszöbén átléptek. A regényben is többször elhangzik, hogy minden az ő hibájuk és nekik ennyi jutott. Az ijesztő, hogy eljön a pont, amikor már ők is lemondtak saját magukról.

"- A börtönben legalább tudod, mi fog történni. Mármint, valójában persze nem tudod. Kiszámíthatatlan. De unalmas módon. Nem történhet semmi szörnyű vagy tragikus. Illetve persze történhet. Nyilván! De nem veszíthetsz el mindent a börtönben, mivel azon már túl vagy." 

Megismerjük az életet San Francisco sötét utcáin és miközben ismerkedünk a börtönhierarchiával, megismerjük a sztriptízbárban fennálló hierarchiát is. A stanville-i cellákban például ugyanaz működik, mint anno a klub öltözőjében: csak saját magaddal foglalkozz, magadért harcolj és ne áruld el senkinek a valódi neved.

"Nem adsz ki információt. Nem beszélsz magadról, mert semmi hasznod belőle."

Rengeteg érdekes karaktert kapunk: a múlt árnyait, a rabtársakat, a piszkos zsarut és a börtön tanárt. A szerző elérte, hogy sajnáljam a szereplőit, és hiába nagyon tetszett a regény, itt azért volt egy kicsit problémám. Szinte minden rab csupán azért van ott, mert a körülmények áldozata, ráadásul minden őr szadista rohadék. Ez nekem kicsit hiteltelen. Nyilván nem mindenki született rossz, kerülnek olyanok is börtönbe, akiknek egyetlen rossz döntés borította fel az addig felépített életét, nem lehet minden fekete vagy fehér.

Imádtam a pár oldalas történeteket a rabokról. Van itt rabló, bipoláris gyerekgyilkos, őrül gyilkost, aki bérgyilkossal ölette meg a férjét, és ez ijesztő, de olyan is, aki önmagát kasztrálta, és olyan, aki műpéniszeket gyárt a raboknak odabenn. Miközben megismerjük ezeket az életutakat, eljutunk odáig, hogy Romy miként került a kinti pokolból ebből a zártabb pokolba.

"Az történt, hogy belefáradtam. Függőnek lenni állandó erőlködés; rengeteg energiát igényel. Mikor a Megyeiben voltam, miután elkaptak, egy darabig rúgkapáltam, mert nem jutottam anyaghoz. Aztán egyszer csak, miután eleget rúgkapáltam, mintha kigyulladt volna egy lámpa. Tudtam, hogy tiszta maradok. Innentől más lesz életem."

Ezt a hibát leszámítva nagyon jól olvasható a történet, sodornak az események, ahogy haladunk az előtörténetek és a börtönben töltött évek között. A szerző komolyan vette a regényt, csatlakozott önkéntesként egy szervezethez, melynek köszönhetően többször is ellátogathatott női börtönbe, ahol rengeteget beszélgetett a rabokkal, az őrökkel és barátokat is szerzett. Miközben az ember olvassa a könyvet, azon gondolkodik, hogy az utcán drogok, prostik és mindenféle egyéb bűnözők között élők közül vajon mennyinek van esélye kitörni anélkül, hogy valami bajba kerülne. És mit lehet tenni, amikor az embert újra és újra összetörik...

"Bátor, együttérző, finom munka, semmi cukormáz, megannyi tiszta erőből bevitt gyomros."

Margaret Atwood a Twitteren

tn_205x300_139470050.jpgA kötetet az Athenaeum Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6914640898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.