Medvefelhő a város felett

2019. április 24. 00:04 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Medvefelhő a város felett - Észak-amerikai indián költők antológiája

Olvastál már verseket indián költőktől? Eddig én sem. Különleges, a formai határokat teljesen megbontó versek ezek, melyek közül nehéz volt kedvencet választani.

Gyukics Gábor 2004-ben megismerkedett egy észak-amerikai indián költővel, Carter Revarddal, aki osage származású. Hamar megtetszettek neki a versei, és a következő évben Revard már Magyarországon is járt, felolvasóestet tartott itt, és jelezte Gyukicsnak, hogy vannak ám más indián költők is. A magyar költő és műfordító csakhamar meg is ismerkedett velük és költészetükkel, műveiket pedig lefordította és magyar nyelven is megjelentette.

Carter Revard: Aszklépiosz határtalanul 
(Ovidius és Darwin Oklahomában)

Gyönyörű konstrukciójának köszönhetően 
a kígyó állkapcsa kiakasztódik, 
így lenyelhet olyasmit is, 
ami nála szélesebb. 
Amikor az öreg 
lelőtt egy mokaszinkígyót a baromfiólban 
és farkánál fogva feltartotta 
azon merengtem, 
hogy a pokolba nyelte le 
azokat a hatalmas tojásokat ez a hat láb hosszú, 
lassan tekergőző és vonagló hüllő… 
Később hallottam, hogy a kígyók 
süketek, ez a három kiakasztható csont 
nem lett a középfül kalapácsa, 
üllője és kengyele, 
a kígyó testében nincs dobhártya, 
nincs fülcsiga, 
hallóideg, agyuk csupán 
a föld rezgését dolgozza fel, a villámét nem, 
ezért nem énekelnek a kígyók, 
de táncolnak talán párzás közben – 
csak rokonaik, az apró madarak 
éneklik meg a fény változását. 
És amikor meghallottam 
a sárgarigó szívből jövő dalát alkonyatkor, 
szilfák zöld édenében, valami 
kiakasztódott bennem, 
és beengedte a zenét, 
de ha felemelnek és figyelnek, 
lehet, hogy addigra már részemmé válik – 
azzá, ahogy élek és lélegzem, 
vagy legalább azzá, 
ahogy fütyülni próbálok, amikor 
megmozdul a szellem.

24 kortárs indián költő, akik ma már teljesen máshogyan élnek, mint elődeik. Városokban élnek és tanítanak, vagy épp muzeológusok, könyvtárosok, de mindenképpen: értelmiségiek. Természetesen kevert vérűek, mint mindenki. Felmenőik között többféle indián és európai vér keveredik. Mégis úgy gondolják, hogy ők viszik tovább őseik hagyományát. Legalábbis őseik egy részének hagyományát, mert természetesen csak az indián vér számít. Éreztem némi erőlködést, erőltetést és képmutatást ebben a szálban. Általában ezt érzem, amikor valaki nagy mellénnyel, csupa nagybetűvel hagyományőriz. Hogy fogalma sincs, ki ő. Fogalma sincs, valójában milyenek voltak a felmenői, és fogalma sincs, milyen életet is éltek, ismer egy részletet, egyetlen képet, néha azt is hibásan, vagy utólag átszínezve, de a nagy egészet nem látja, nem is láthatja. Istenít egy korszakot, amit nem ismer, és amiről valójában nagyon keveset tud.

Ugyanakkor pont az időbeli és életmódbeli távolság miatt könnyedebben is képes felfogni az egészet: éreztem némi játékot is, némi humort, hogy ők, a félig-meddig, vagy nagyrészt, de nem teljesen indiánok már látják a történelmük visszáját is, azt, hogy évtizedeken át csak és kizárólag az ő szenvedésükre és elnyomásukra volt kihegyezve minden, elfeledve, hogy ők sem voltak szentek, hogy nekik sem kellett a szomszédba menni egy kis erőszakért, hogy ők sem éltek annyira tudatos és természetközeli életet. Túl tudtak lépni a sérelmeiken, az idealizált indián világon, amelyhez képesek humorral hozzáállni. Nem veszik magukat túl komolyan.

De verseikben mégis megvan az, aminek minden ember sajátjának kéne lennie: a természet tisztelete és szeretete. Mesélnek a családról érzelmekről és vágyakról, emberekről és életről.

Egyik kedvenc versem a feljebb látható Aszklépiosz határtalanul c. vers lett, illetve két másik, mindkettőt Anita Endrezze írta, akinek jelentek már meg verseskötetei és meséi több európai országban.

A farkasok visszatérése

 

A völgyben végig azt suttogják az emberek:
visszatérnek, visszatérnek a farkasok
földjeink, álmaink keskeny peremére.
Visszahozzák nekünk a hideget.
A rajtaütés koronáját viselik,
ajándékuk halott bárányok orrfacsaró,
gyönyörű hó-alakja, pityókás vénember,
prémvadász megmart keze, vadész nyelve.
Visszahozzák szeretőink suttogását
akiknek ígéretei kevésbé maradandóak, mint a farkasok.

Fogaik törékeny agancsokká faragják az eget,
jávorszerves-álommal teli sötét totemet faragnak:
mezőket, ahol a fény együtt nő a mocsári-fűvel és a víz
sötét farkas a pata alatt.
Fogaik faragják gyermekeink nevét
minden ösvényen, idegen csontba faragnak éjszakát -
mely mintha testem elnyúló emlékének része lenne.

Bundájuk árnyakat gyűjt, összegyűjti
a falka vastagfogú, fehércsontú üvöltését,
összegyűjti a szél sebzettszarvas-szagát
fenyőből és kivájt földből való hosszúházukba,
összegyűjt engem is tanyámról
házam arany fényeivel és üres szobáival, a cédrushoz
(mely fa-nevét szintúgy csillagok barlangjába üvölti),
ahol olyan csendben vagyok, mint egy meglazult íj,
és hegeim nem a szerető farkasoktól erednek.

buying-authentic-native-american-indian-artwork.jpgAhogy az indiánok is későn jöttek rá, hogy együtt kéne szembenézniük az új ellenséggel a sok kis egymással is ellenségeskedő csoport helyett, úgy hiszem, hogy mi, mindannyian is későn jövünk rá, hogy mindannyian emberek vagyunk, és együtt kéne tennünk azért, hogy legyen jövő.

Nehéz volt kedvencet választanom, és nem azért, mert mindegyik nagyon elvarázsolt, épp ellenkezőleg. Kevésbé tudtam átérezni őket, a költői képek sokszor inkább nevetségesnek hatottak számomra, erőltetettnek, és nehezítette a dolgot, hogy a legtöbb vers teljes mértékben ledobta magáról az itt megszokott verses formákat. Ez előny és hátrány is egyaránt. Azt, hogy e versek nem tudtak megérinteni, valamennyire a fordítás számlájára is írom, sokszor elgondolkodtam, hogy ez vagy az a kép vajon néhány kedvenc versfordítóm szavaival átültetve hogy hangozna, és arra jutottam, hogy Gyukics Gábor nem nekem ír és nem nekem fordít. Némelyik vers mégis közelebb került hozzám, és összességében örülök, hogy megismertem e távoli világ verseit is Gyukics Gábornak és a Scolar Kiadónak köszönhetően.

A kötet elérhető a kiadó oldaláról a borítóra kattintva, de érdemes most szétnézni a Libri könyvesboltokban is, ugyanis 499 Ft-os akciós áron beszerezhető jelenleg, nekem is onnan van. :)

"Tanulj meg engem"

Kövess minket Facebookon!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6614779656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árva Gabriella · http://travelbug.blog.hu/ 2019.04.24. 23:35:17

Megkérdezhetem, milyen nyelven íródtak ezek a versek? Angolról fordította Gyukics Gábor?

ételizésítő 2019.04.24. 23:35:20

Lehet, hogy eredetiben teljesen normális versek, csak a fordítás szar.

Mert amit most itt látunk, azok nem versek, hanem rövid sorokba tördelt próza.

Az osage meg magyarul valószínűleg oszázs (mivel francia név), rosszabb esetben oszédzs (mivel a hülye amerikai semmit nem tud rendesen kiejteni), és mivel az indiánoknak nincs saját írásuk, latin betűs meg pláne nincs, emiatt a magyar nyelvben magyar kiejtés szerint írjuk a nevüket, mint apacs, navahó, komancs, kajova, sziú, cseroki stb. Ezek nem kivételek, hanem ismertebbek. De a szabály a többire is érvényes.

Arthur Arthurus 2019.04.24. 23:36:21

@Árva Gabriella: Gondolom igen, angolul, de igazából nem tudom, csak egy erős gyanú :)

Arthur Arthurus 2019.04.24. 23:40:47

@ételizésítő: A könyvben oszazsként szerepelt :) Igen, tudom, hogy a hivatalos írásmód szerint magyarul kéne írni őket, vagyis magyarítva, de nekem a hátam borsódzik a csejenntől pl. :) Nem vitt rá a lélek az oszazsra (főleg hogy nincs is konszenzus sok nép nevénél, mivel kb. sosem "fordították" magyarra).

Egyébként egyetértek, én is a fordítást éreztem rossznak. Bár ezek a versek formailag tényleg nem az európai módi szerint íródtak, de a fordítás akkor is darabosra sikerült. Azért tanulságos kis kötet volt, és néhány versből tényleg sütött egyrészt az identitáskeresésük, mint egyén és mint egy nép leszármazottja, ugyanakkor a feldolgozás is. Mi még sok szempontból nem jutottunk el erre a szintre.

ételizésítő 2019.04.25. 11:38:26

@Arthur Arthurus:
A csejenntől nekem is, mivel csejen.
Esetleg franciául, akik az eredeti névadók, sájen, de a sioux is franciául sziú, angolul szú.
A közös bennük, hogy egyik sem az adott törzs saját törzsi neve. Kb. mint a magyaroknak a Hungarian/hongrois stb.
És az osage max. sznobságból néz ki jobban, mint az oszázs. Mindkettő egy az adott nép számára idegen nép általi írásmód, nem tudom, magyarul miért kellene a nekünk is idegent erőltetni. Az olyan menő?

Fordítani olyanokat fordítottak magyarra, mint a blackfoot, ami feketelábú, a crow, ami varjú, esetleg a nez percée, ami átszúrt orrú, vagy a sans arc, ami íjatlan. De utóbbi kettőnél is inkább a francia nevet használja az angol is, angolul kiejtve. Az oszázst viszont szerintem használják a magyarban, legalább annyira, mint a fentebb felsoroltakat. De az irokézt sem írod iroquoise-nak. Ami semmilyen nyelven kiejtve nem irokéz egyébként.
Ahogy persze az apache sem apacs angolul, hanem apacsí (vagy inkáb öpecsí), a comanche komancsí stb. A közös, hogy magukat ők sem így nevezik. Egyik sem.