Hogyan beszéljünk az elmúlásról a gyerekeknek?

2019. június 06. 07:48 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Bartos Erika: Elmúlás

Nehéz a halálról beszélni, tapasztalatunk nincs, a gyerek meg kíváncsi... szerencsére vannak könyvek, amik segítenek.gyertya.jpg

Ilyen könyv Bartos Erika: Elmúlás c. kötete is, amely megismertet egy kedves, szeretnivaló nagyapával, aki imádja az unokáit, beül a hintaszékébe, a Mesefa alatt mesél nekik, amíg a fiúk a fán ülnek, bíráskodik, amikor fociznak, kertészkedik, és folyton félti a növényeit, sünit etet minden este, aki mindig visszatér hozzájuk, és gyufákból készít képeket és kis maketteket. A történetet Lackó, az egyik kisunoka oldaláról ismerjük meg. 

Aztán nagyapa egyik nap kezdi magát rosszul érezni, fáradt, fáj a feje. Ledől, de napokkal később sincs jobban. Nagymama addig felolvas neki, hogy ne unatkozzon, de végül nagyapa kórházba kerül. Lackó nagyon szomorú, nem tudja, mit kezdjen, aztán gondol egyet, kiássa nagyapa kedvenc virágát, beülteti egy cserépbe, és azt küldi be nagyapának a kórházba, aki azonban már nem tér haza. Elment.

Lackó nem érti: hogyhogy elment? Mikor jön vissza? És hová ment? Nagymama türelmesen válaszol, a család szomorú, de az élet megy tovább. Lackó mégis üresnek érzi azt. Mi lesz a sünivel? Mi lesz nagyapa kertjével? És ki lesz a bíró? Mi lesz a Mesefával?

Ilyen kérdések foglalkoztatják Lackót, miközben szomorú és dühös egyszerre. Dühös a világra: mégis mi az, hogy nincs többé nagyapa? Mégis hogy mehet így tovább az élet? Persze az ahogy szokott, megy tovább, és a düh és szomorúság szép lassan emlékezéssé szelídül. Nagyapa fia és a szomszéd elkészítik a Mesefára nagyapa tervét, amit gyufából meg is épített, a kuckót, Lackó eteti tovább a sünit, aki elhozza a családját is, és gondozzák tovább a növényeket is, nagyapa botjából remek virágfuttató lesz. Nagyapa személyesen már nincs velük, de amíg emlékeznek rá, addig ott lesz.

Nehéz téma a halál, főleg, amikor a gyerek még kicsi, és egy szeretett családtag távozik. A legnagyobb hiba hazudni a gyereknek erről. Nagyi csak nyaral, elutazott, stb. Viszont sokszor nincs ötlet, mit mondjuk, mert előttünk is tabu volt, a mi gyerekkorunkban. Ez a könyv segít ebben: érzékenyen és érthetően mesél a témáról, olyan gyereknek is jó ebből olvasni, aki még nem tapasztalta ezt meg. A halál az élet természetes része. Szomorú, de természetes része. Kezeljük is úgy. img_5029.jpg

A kötet nem tér ki a nagyszülők, a többi unoka, vagy a szülők gyászára, de nem is dolga. Egy kisgyerek, aki életében először tapasztalja meg azt, mit is jelent a halál, nem fog ezzel foglalkozni, nem fogja észrevenni. Egy felnőtt sem feltétlenül veszi észre - talán ezért is a tabusítás. A saját szomorúsága a lényeg. Ebben a kötetben Lackó gyásza van a középpontban, és ezt érzékenyen és szépen meséli el, érthetően egy gyerek számára is. 

A könyv igényes kivitelben, kemény kötéssel készült, a témájába is csak akkor lehet belekötni, ha felnőttszemmel nézzük, akkor is csak érintőlegesen, egyetlen hatalmas hibája van: a rajzok. Ugyanazok a kerek fejek, mint Bartos Erika legtöbb könyvében, ugyanazok a semmitmondó rajzok, mint a kisebbeknek szóló Bogyó és Babócákban. A kisebbeknek az még elég. Ez a kötet már nagyobbaknak, óvodás kortól való nagyjából. Ezzel együtt csak ajánlani tudom. Remélem, minél később, de előbb-utóbb minden gyerek megtapasztalja a családban az elmúlást. Még ha már iskolás vagy fiatal felnőtt is ekkor, ha egészséges hozzáállása van a halálhoz, akkor nem taglózza le. És ennek kialakításában is segíthet ez a kötet.

Mert egyszer te is fogsz haldokolni

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8514878704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.