Magunk elől elfutni: nem opció

2019. június 26. 06:33 - Carbonari

Könyvajánló - Tapodi Brigitta: A hajtű

hajtu.jpg"Akire rávetül a fény, az bírja el az árnyékot is, ha úgy hozza az élet."

A Historycum Kiadó új könyvet helyezett az olvasók elé romantikus történelmi regény kategóriában, Tapodi Brigitta A hajtű című regényét. A művet paralel olvastam egy másik romatikus történelmi regénnyel együtt. Annak ismert, nagy név a szerzője, ennek számomra eddig ismeretlen volt az írója. Meg kell hogy mondjam, egyik mű sem engedte letenni magát, és semmi különbséget nem láttam minőségben, írástechnikában a munkák között.

Akkor lássuk a történetet!

Christoph von Vogel, német kortárs festőművész. A 90 éves öregúr televíziót nézve felfedez a képernyőn egy zöld szemet és dús, enyhén hullámos, búzakalász színű hajat, akinek mélyzöld színű szempárját, benne a különös formájú írisszel azonnal felismerte, de még inkább a vaskos kontyba illeszkedő spirálos hajtűt a hattyúkkal. Igen, ez összetéveszthetetlenül az a hajtű volt. Azután a fiatal nő mesélt a festményről. Nem tudhat a létezéséről, néz nagyot az idős férfi, hacsak nem tőle. Tőle, akinek elfelejtéséhez hatvan év is kevésnek bizonyult. Feláll, keresni kezd valamit, ami összeköti őt ezzel a különleges lánnyal.

De az öregúr nem találja helyén azt, amit keresett. Már soha többé nem találhatja meg.

Ugyanekkor, 2005 nyarán, Keszthelyen, a Balatoni Múzeumnál Stark Emma, grafikus- és festőművész, révedezik a táj szépségein, és azon, hogy vajon mivel érdemelte ki azt, hogy őt rendre elhagyják, és egyre nagyobb az a félelme, hogy nem is  fog sosem tartozni senkihez. Hogy már soha nem lesz senki, aki igazán őt akarja. A tornacsukájával együtt. Oké, Converse az a tornacipő, de akkor is. Emma jelenleg Weimarban él, de egy átdolgozott nyár busás anyagi haszna és egy keszthelyi bérleti jog átvételének lehetősége felveti a kérdést: mi lenne, ha hazajönne?

brigi_fotoskep.pngAz író így vall magáról: 

Tapodi Brigitta vagyok, 1977-ben születtem Budapesten. Dunaharasztiban élek a családommal. Romantikus és történelmi regényeket és novellákat írok.

Első regényem 2013-ban jelent meg Szárhegy öröksége címmel. A történet Erdélyben és Budapesten játszódik, fő irányvonala a családfakutatás, de természetesen van benne minden, ami az életünket összetartja: szerelem, barátság, kaland, emberi érzések és értékek. A regény személyes ihletésű, de sok ponton a fantáziám dolgozott velem.

2015-ben a Történelmiregény-írók Társaságának (TRT) rendes tagja lettem.

Még ebben az évben jelent meg első történelmi novellám Lezárt vagonok címmel a TRT Oltár, kard, legenda antológiagyűjteményében. A történet a svábok második világháború utáni kitelepítéséről szól, valós életsorsokat bemutatva.

2018-ban a TRT Évszázadok ösvényein novelláskötetében helyet kapott a Kalászszemnyi erő című novellám. Ez az írás Semmelweis Ignác életének egy fordulópontját dolgozza fel.

2019 májusában megjelent második történelmi, romantikus regényem, melynek címe A hajtű. Ez a regény két történeti és időbeli síkon játszódik, két asszony sorsát ábrázolva, akiknek életét egy régi, míves ékszer és egy festmény fonja össze.

Csermely Nóra (Nóni) az egyik központi szereplő a műben. Emma Nóni unokája, aki 13 éve Németországba, Weimar-ba költözött. Csermely Nóra bábaasszony volt, Kövesi Levente (neki is fontos szerep jut a történetben) messziről szerette őt, reménytelenül. Emma nagyapja, a Stark család leszármazottja,  híres asztalos volt, ő, meg Kövesi együtt katonáskodtak a második világégés során, sorsuk sok ponton kapcsolódott. Kövesi most pedig a múzeum számára szeretné megszerezni Emma családi céhládáját, amire a nagyapa világéletében mágikus tárgyként tekintett.

Emma szülei 6 évesen meghaltak, őt nagyszülők nevelték fel. A nagyszülői házban van egy festmény, anya gyermekkel. Illetve hozzáértő szemnek gyerekekkel. Ki a másik gyerek? Ki festette a képet?

A könyvben Emma nagyszüleinek élete, megismerkedése a II. világháború során képviseli az idősíkok közötti ugrálásban a múltat, amely mai napig is hat az élőkre: gondolatokat, érzelmeket közvetítenek, tartást tanítanak, látásmódra oktatnak. Hogy nem minden fekete és fehér. Sosem volt az, sosem lesz az.

"Aki nemcsak magának alkot, annak igenis fontos, hogy befogadják a művét. Különben nincs kapcsolódás, csak az örök magány. Színész-közönség, író-olvasó, festő-művészetkedvelő. Adó-vevő. Vogel festményeinél ugyanez tükröződik az anya-gyermek szimbiózisban: ha jól csinálod, meglátnak belőled egy darabot, közben rácsodálkoznak önmagukra. Jé, ez az ember olyan, mint én: esendő, botorkáló, útját kereső. Bár talán én vagyok olyan, mint ő, gondolja. Az ember eredendően társas lény."

Vogel rokona és örököse, Felix, megkeresi Emmát, visszaköveteli a festményt, amelyről kiderül, hogy ... MÁSOLAT: de hogy lehet ez, amikor Emma nagyanyjának naplója szerint Vogelnek kellett volna festenie ezt a képet? És ha másolat: ki festette? Hol van az eredeti?

Erik - Emma hajdani szerelme - gyereke van, Anett, egy kotynyeles, különleges csitri; meg komoly barátnője is, mégis, Emma egyre több érzelmet érez és fojt el egyszerre vele kapcsolatban. Mi történt az évtizede saját lábán megálló, függetlenségét váltig hangoztató, szingliségében óriási erőt erző lánnyal? Miért most jött el annak az ideje, hogy egy másik váll támaszára vágyjon? Mi történt közöttük annak  idején, ami elől Weimarig szaladt?

Mi történt 1944-45-ben? Mi volt Emma nagyszülei túlélésének az ára?

Tapodi Brigitta számomra az ismeretlenségből merült fel a Histrorycum Kiadónál. Nem hallottam róla, nem tudtam, hogy író, és hogy nem is első könyves. Muszáj megismernem egyéb műveit is! Kiválóan, gördülékenyen ír, leírásaiban az olvasó előtt megelevenedik a táj, párbeszédeiben pedig maga az élet beszél, hol szürkén, mert úgy kell, hol reményvesztetten, mert úgy kell, hol élénk örömmel, mert úgy kell. A cselekményben fenntartja az érdeklődést, nem hagyja becsukni a könyvet, nem engedi elkalandozni az illetőt, ott kell lenni a mű lapjain, tudni kell, hogy mi is történt azután, hogy.. és utána is. A titkokat óvatosan adagolja, nem szégyenli elbuktatni hőseit, hogy megmutassa, bizony, az életben nem minden olyan egyszerű, magától értetődő, és ami ballépést el lehetne ítélni, azt is az esendő ember mindennapjainak részletes lefestésével, biztos kézzel eléd tárja: szerinted? Szerinted biztos, hogy te jobban csináltad volna? A körülmények szorításából képes lettél volna kilépni és erkölcsösen, felelősen választani jó és rossz között? Nem hagy úgy dönteni, hogy ülsz az étkező asztalodnál, és bólogatsz vagy a fejedet csóválod, hanem belemegy a problémába és látva láttatt, hogy igen? még most az is a véleményed, hogy te sokkal jobban tudtad volna a helyében? 

Így aztán nincs más választás, mint el-elgondolkodva lapozni egyet tovább a történetben és drukkolni a nem túlírt, nem kihegyezett szereplőknek, hogy menjenek csak útjukon, hagyják csak magukat sodortatni is néha, mert az is kell a megtapasztaláshoz, hogy aztán feltápászkodva megrázhassák magukat: nem úgy van az, ha úgy van is.  Az olvasó pedig örül annak, hogy 1944-ben ő még nem élt. A fiatalságban is van néha valami jó, nem?

hajtuu.jpg

 

 

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Most kedvezménnyel rendelheted meg, kattints a képre!

 Tetszik, amit olvastál?

Akkor kövess minket a Facebookon is!

 

Ha Párizs megér egy misét, akkor Cegléd egy regényt feltétlenül. Érdekel? Kattints!

Maradj meg magyarnak - Balassagyarmat és a csehkiverés regénye

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr4114876598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.