Izolde Johannsen, a nő, aki rajong a haditengerészért

2019. augusztus 01. 00:05 - KultúrPara

Könyvajánló - Izolde Johannsen: Megölni a királyt

fregatt.jpg... és nemcsak rajong érte, hanem írni is tud róla. 
A Libri Csoport - Helikon Kiadó - Szenzár könyvek gondozásában
jelent meg a tavalyi évben Izolde Johannsen műve,
a La Fayette sorozat első darabjaként, Megölni a királyt címmel. 


Cselenyák Imre recenziója Izolde Johannsen Megölni a királyt című regényéről 

Túl sosem tehetem magam ama csodálkozáson, hogy egy nő rajong a haditengerészetért, s mint elbeszélő, regényei jelentős részét e témának szenteli. Gondolok itt elsősorban az öt kötetes regényfolyamára, amely átfogó mű a második világháborúban betöltött német Kriegsmarine hitelesnek tekinthető mementója: A Birodalom tengeri bástyái címmel. Ez korántsem jelenti azt, hogy a bírálat lejegyzője udvariasságot óhajtana tanúsítani, mint a hétköznapokban, amikor adott esetekben előzékenyen, tapintatosan viselkedünk a gyöngébb nemmel szemben. Részemről objektív az elbírálás, és szubjektív a véleményalkotás.

Sok olvasó számára rendkívül izgalmasnak, érdekesnek tűnik föl a hajósélet, a maga nehéz, veszélyes voltával. Magam is közéjük tartozom, ifjú koromat átívelte az ez irányú érdeklődésem, és még manapság is szívesen veszek kezembe nagy hajós kalandokról, admirálisok életéről, kalózkodásról szóló történeteket, legyen az tanulmány, avagy szépirodalmi mű. Bárha a Megölni a királyt szélesebb spektrumot nyit az olvasó felé, hiszen az amerikai függetlenségi háború, meg az azt követő nagy francia forradalom képezik a vezérfonalat, ámde teljesíti a „hajóskönyv” kritériumát is. Főképp a regény első felében.

Bármennyiszer olvastam már a régi vitorlásokon zajló fegyelmezett, zord mikroközösségi életről, nem tudom megunni, hiszen mindig ott lappanganak a bűzös fedélközben a meglepő, váratlan események lehetőségei. Gilbert La Fayette márki első óceánt átszelő hajóútja a kétárbocos La Victoire fedélzetén már önmagában szívszorító kaland, nem beszélve arról, hogy észrevétlenül bővül ismeretünk a matrózok tevékenységét, a kialakult szokásokat illetően, továbbá a vitorlásokon használatos tárgyakról, a brigg felszereléséről. Akit ez alapból érdekel, annak nem kell magyaráznom az érzést.

Tanúi leszünk a francia márki és George Washington tábornok legendás barátságának, az angolok elleni kockázatos harcok közepette, amely elvezet egy ország születéséhez. Mi, az utókor gyermekei azt is megértük, hogy az Egyesült Államok világtörténelmi, nagyhatalmi hírnevet szerzett magának. Különleges ebben a megközelítés, hiszen nem angolszász avagy jenki, hanem francia nézőpontból követhetjük az eseményeket.

Ez egy olyan kuriózum, amit egy mondattal nem szabad elintézni. A világtörténelmet az utóbbi időkben a fejlett gazdasági nagyhatalmak írói, filmrendezői közvetítik a nagyközönség számára. És így van ez már legalább kétszáz éve. Hogy jobban megvilágítsam, mire gondolok, vegyük Arthur Wellesleyt, Wellington hercegét, a híres Napóleon-verő példáját. A hadtörténészek egybehangzó véleménye alapján Wellington akár el is bukhatott volna Waterloonál, ha a porosz Blücher tábornok időben segítségére nem siet. De ott termett és a bizonytalan állapotot győzelemre fordította. Blücher a diadalt Belle Alliace-i csatának akarta elnevezni. Az angol herceg azonban az előző napi szálláshelye alapján az ütközetet waterlooi csatára változtatta. Jobb volt Wellington „piárja” vagy nagyobb ambícióval, népszerűséggel bírt, mint kissé megcsontosodott, idős tábornoktársa? Csak találgathatunk.izzie_2018_majus.jpgA szerző, Izolde Johannsen

Nos, ezért tartom fontosnak, hogy a történelmi eseményeket más-más aspektusból, akár francia, akár magyar szemmel is vizsgálat tárgyává tegyük. Bizarr oldalát fordítja így felénk a történelem.

„A halál és az álom” hangzik el valahol a regényben. S ennek sejtelmes atmoszférájában folytatódik a történet. A feldúlt, vonuló nők leírása egészen megrázó! A gyermekszüléstől, amely egy döcögő batárban következik be, elállt a lélegzetem. Bárha a király, XVI. Lajos, tanulmányaink alapján a mindenkori zsarnokság „mintapéldányának” tekinthető, mégis szorítunk neki, családjának és udvartartásának, hogy menekülnének meg.

Amit a középiskolában erről az időszakról igyekeztek a fejünkbe verni, az legtöbbünk számára zavaros, követhetetlen káosz, amelyben akkor valamennyien megegyeztünk: csak ezt ki ne húzzam az érettségi tételek közül! A nagy francia forradalmat ugyan itt sem látjuk teljesen át, ámde az írónő végrehajtotta a bravúrt, érdekessé, lebilincselővé tudta tenni a fékevesztett eseményeket. Becsületes emberek, akik nemes szívvel meghirdetik az egyenlőség, testvériség elvét, lesznek napokkal később a forradalom elfajzott szörnyetegei. Tisztes családapák, pékek, mészárosok, kertészek, halászok, szövőnők, piaci kofák válnak vadállatokká. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy egy végsőkig kiélezett társadalmi helyzetben nem hasonlóképpen viselkedne a csőcselék. Akár manapság is, hiszen vannak országok, ahol e pillanatban is áldozatokat követel a békétlenség.

Izolde Johannsen intuitív mesélő képességeit nem lehet kétségbe vonni. Olyan láttató erővel bír, hogy az emberen bizonyos részeknél végigfut a borzongás. Apróság csupán, hogy kicsit gyakrabban alkalmaz néhány megkérdőjelezhető szót, amelynek magyarabb szinonimái érzésem szerint szebben hangzottak volna. Ilyenek: reagált, totális, koncentrált, produkált, funkcionált. Hanem a szerkesztési felszínességet nem hagyhatom szó nélkül. Tapasztalatból tudom, ha az írót elragadja a lendület, az „agya” gyorsabban forog, mintsem a keze bírná, ezért születnek kusza mondatok, okfejtések is, amit egy jó szerkesztő észrevesz és kijavít. És ez bizony ezen regényben esetenként javítatlan maradt. Pl.: „A marsall nagy tapasztalatokkal rendelkező tapasztalt katona volt…” „Ez az úr, Benedict Arnold, több híres csata híressége.” „Elmondta, hogy több ízben érkeztek figyelmeztető jelek, de nem tulajdonított ezeknek figyelmet.” Hozzáteszem, a szenvedélyes olvasó ezeket észre sem veszi, s ha igen, szemet huny fölötte. Hiszen a „sztori”, az érzelmi hullámzás, a megannyi információ mindennél fontosabb.

Párizsban teljes az anarchia, mindennapos a kegyetlenkedés: gyilkosság, lincselés szívkimetszés. Az ember pánikba esik, elveszettnek érzi magát, és már menekülne ki ebből a vérengzésből. De minden olyan kiúttalan, felfoghatatlan, megoldhatatlan! És egyszerre csak megcsendül valami, Capet Lajos szájából felszakadnak a lélekhangok, amely a megvilágosodás, a jóság és tolerancia jegyében fogantak. „Jól figyelj rám, kisfiam! Ígérd meg, ha balsorsod folytán valaha trónra kerülsz, jó és igazságos királya leszel a népednek! Szeresd őket úgy, ahogy én nem tettem, nem tehettem. Ígérd meg fiam, hogy nem állsz bosszút a halálomért!”

A regény főhősét végig kíséri egy titokzatos személy, Jason Faulkner Paille, vagy ahogy La Fayette márki nevezi, Szalma Jason, a mesterlövész. Később aztán, ahogy bonyolódik a történet, az igazi nevére, rangjára is fény derül. És a legvégén azt is megtudhatjuk, miféle küldetéstudat, fogadalom vezette őt abban, hogy ott legyen a vesztőhelyen, ahol is… Ez azonban maradjon a regény titka.

Gyorsan be kell szereznem a második részt, mert ezt nem lehet ennyiben hagyni!

megolni.jpg

 

 

Tetszik, amit olvastál a műről? Érdeklődésedre tart számot a könyv? A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Cselenyák Imre, köszönjük az értékes tartalmat!

Íme a kínai Gyűrűk Ura

Három szilmaril mind(en) felett.

Kövess minket Facebookon!

       

   

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8114988962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savaz 2019.08.03. 08:28:31

Nem Georg Washington, hanem George Washington.
A csata azért lett Waterloo, mert könnyebb angolul kiejteni, benne van Wellington az emkékirataiban.
...