Fizettél már hipermarketben teli
torokkal Adele slágerét énekelve? 
Nem? Ki kell próbálnod! 
Mondjuk, a főhős nem jókedvéből fújja a slágereket, és hozza magát kínos
helyzetbe úton-útfélen. 
Ez az ő története. 

Az Alexandra Kiadó egy kacagtatóan szellemes, ugyanakkor szívszorító romantikus történetet tett le az olvasók elé Emma Cooper tollából, Dalban mondom el... címmel. Akik kedvelik Jojo Moyes és Marian Keyes műveit, ebben sem fognak csalódni.

A főhős Melody, aki egy esés után traumatizálódik, és valahányszor stresszhelyzetbe kerül, ellenállhatatlan kényszert érez arra, hogy dallal fejezze ki frusztráltságát. Így fordulhat elő, hogy teli torokból énekel a hipermarket kasszája előtt, mert rádöbben arra, hogy a vásárolt áruk kifizetéséhez nincs elég pénz a számláján. De énekel a buszon is, szülői értekezleten, fogadó órákon (ebből kifolyólag a tantestület neki külön időpontban biztosít lehetőséget gyerekei tanulmányi előmeneteléről való érdeklődéshez), és dalra fakad akkor is, ha ruhavásárláskor nem ért egyet lányával a kiválasztott darab hosszával kapcsolatban. Szóval, rettenet ciki, na. 

Gyerekei, Rose és Flynn megadóan tűrik anyjuk érthetetlen és furcsa megnyilvánulásait, mit is tehetnének mást. Melody sajnos éjszakánként is énekel, ha rosszat álmodik, két gyereke váltott ügyeletben ébreszti fel őt, hogy valamicskét ők is tudjanak pihenni. Ami még rettenetesebb: az orvosok sem tudnak mit kezdeni az asszony állapotával.

Valamikor nem így volt, jó pár évvel ezelőtt sokkal nyugodtabban és vidámabban éltek, sőt, a gyerekeknek apjuk, Melodynak férje volt. Aztán történt egy baleset, ami Flynnt érintette, és az apa, Dev hibásnak érezte magát a trauma bekövetkeztéért. Innentől minden elromlott, és Dev is eltűnt. A gyerekeknek rettenetesen hiányzik, éppen vadul kamaszodnak, és Melody nem meri elárulni nekik meggyőződését, miszerint az apjuk már évekkel ezelőtt meghalt - nincs szíve leállítani keresési reményeiket. Ráadásul Rose egy hajléktalanról látott adatlapon felismerni véli apját.

Nem sokkal ezután, egy végtelenül stresszes napon, amikor gyerekei iskolájában, Rose és Flynn viselkedése miatt összehívott tantestületi ülésen, Melody csípőjét kéjesen riszálva, dalban érdeklődi meg a tanerőtől, hogy van-e olyan szexi, mint a felesége, döntésre jut: ez így nem mehet tovább. Ideje megkeresni férjét, gyerekei apját, akár élve, akár halva, és jöjjön, aminek jönnie kell. Rose ugyanis azért került bajba, mert képes lett volna az iskolában, amúgy egyéb jótékonysági célra összegyűjtött összeget az apja felkutatására elsikkasztani.

Elutaznak hát Cornwallba, hogy a legvalószínűtlenebb helyen döbbenjenek rá az összetartozás kíméletlen, fájó és elsöprő érzésére. Mit találnak Cornwallban, és amit meglelnek, mit tudnak kezdeni vele? Több szemszögből is válaszol a szerző az olvasó kérésére, nézőpontokat ütköztet, szíveket tör össze és ragaszt újra egésszé.

A szerző, Emma Cooper

A regény kiválóan leköti az embert. Egy különösen nehéz nap estéjén fogtam bele a műbe, mondván, hogy az idő akkor is halad, ha a bajomon rágódom, meg akkor is, ha elfoglalom magam valamivel. Nos, a mű lekötötte szabad vegyértékeimet, és mondanivalójával simán kitöltötte agyam azon részeit is, amelyek azelőtt még a gondomon tipródtak. Elvarázsol, belefelejtkeztet a sodró cselekménybe, az események több szemszögből való megcsócsálása kivételes aprólékossággal képes láttatni a család egységét, gondolataik mozgatórugóit, szeretetük, egymás iránt érzett felelősségük hajtóerejét.

A regényt az Alexandra Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre, amelyet itt is köszönünk!

Érdekel a könyv? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadótól!

Tetszik, amit olvastál?