Kezdetben mindent hittem én, azt hiszem, amit mondtak nekem. Hittem, mert mondták. De hát nem akartam úgy leélni az életet, hogy mindent elhiszek, amit mondanak, csak azért, mert mondják.
Ronald David Laing, vagyis R. D. Laing egész életét a hivatásának szentelte, és neki a munkája tényleg a hivatása volt. A neves skót pszichiáter számtalan kötet szerzője, és ami még fontosabb, a pszichiátria modernizálója, úttörője és ellenzője is egyben. Egy valódi reformer, aki nem légből kapott dolgokkal dobálózik, munkája nagyban hozzájárul az orvosi etika fejlődéséhez.
A pszichiátria megpróbál a legtudományosabban, a legszemélytelenebbül és a legobjektívebben kezelni valami olyan dolgot, ami a legszemélyesebb és a legszubjektívebb.
Laing ugyanis szakított a 20. század elején-közepén még rendszeresen használt módszerrel, és azt mondta, hogy a legfontosabb, hogy megismerje egymást a páciens és a pszichiáter, mert csak egy igazi, mély és kölcsönös ismeretség az, ami segíthet. És hogy felejtsük el a diagnosztika kényszerét, mert ezzel akaratlanul is beskatulyázzuk őt és magunkat is, holott lehet, hogy egészen más van a háttérben, vagy más is, és így egészen más terápia lenne hatásos. Az anti-pszichiátriai mozgalom tagjaként is hivatkoznak rá, de ez nem igaz. Laing sosem tagadta a pszichiátriai betegségek létét, sőt, ahogyan a kezelések fontosságát sem, csupán az nem tetszett neki, hogy a hagyományos pszichiátria csak biológiai tünetként tekint a pszichiátriai deformitásokra, betegségekre és állapotokra, és nem vizsgálja a szintén erős befolyással bíró családi, kulturális, társadalmi, szociális és intellektuális körülményeket.
Nem értettem a szorzást, az osztást, még az összeadást sem. Nem bírtam felfogni, hogyan van az, hogy a távolság két végtelenül osztható pont közt ugyanaz, mint bármely két pont közt a távolság. Még ennél is rosszabb, hogy egyáltalán nem tudtam megérteni, mi is egy szám. Mi az, hogy szám? Próbáltam elképzelni mindegyre, mi is az, hogy szám, de ott vannak, ugye, az imaginárius számok. És így tovább. Rettentő rémálom volt az egész, és micsoda megkönnyebbülés, amikor az utolsó matematikabizonyítványomat láthattam, s azt tudtam, hogy többé nem kell ilyen elmekínokat átélnem, zűrzavart és riadalmat.
Ronald David Laing 1927. október 7-én született Skóciában, Govanhillben (Glasgow egyik része), egyetlen gyermekként. Apja a királyi légierőnél szolgált, de Laing fiatalkorában volt egy pár hónapos "összeomlása", anyját pedig maga Laing "pszichológiailag furcsának" nevezte. Laing életében jellemző volt az epizodikus alkoholizmus, egyes beszámolók szerint 18 éves kora körül kezdett sokkal keményebben inni. Depressziótól is szenvedett, saját, illetve szülei által átélt tapasztalatai vezethették őt a pszichiáteri útra. Klasszika-filológiát, filozófiát és zenét is tanult, aztán érdeklődése a mentális betegségek felé fordult.
Laingnek tíz gyermeke született négy nőtől, családi kapcsolatai meglehetősen kiegyensúlyozatlanok voltak, szakmai megítélése pedig vegyes volt, hosszú ideig inkább negatív, mint pozitív. 1989-ben szívroham végzett vele.
Miért éreztem úgy, hogy hitvány vagyok? Nem voltam én hitványabb másoknál. Csak ugyanolyan hitvány voltam, mint az általam ismert többi ember.
Ebben a könyvében Laing mesél az életéről, a hitvallásáról, arról, hogyan fordult el a hagyományos pszichiátriától, mesél a családjáról és pácienseiről, eseteiről, barátairól is. Kiegyensúlyozott kötet, ami egy különleges elme különleges életútjának pár fejezetét és mindenekelőtt a gondolatait mutatja be. A nyelvezete viszont túlságosan kifinomult, kifejezetten idegesített az elején. Emlékeztetett egy tévés szakácsra valamelyik gasztrocsatornán, aki sosem tudta azt mondani, hogy "ennyi elég is lesz", mindig olyasmit, hogy "úgy vélem, ennyi már elegendő lesz". Ez a könyv alig tartalmazza azt a szót, hogy "én", de helyette megszámlálhatatlan "jómagam" van benne. Őszinte leszek, bizonyára bennem van a hiba, de engem ez zavar. Mesterkéltnek, távolságtartónak érzem, és az ilyennél előbb jut eszembe, hogy mi az, amit a mézes-mázos szavak között elhallgat inkább. Ettől függetlenül egy érdekes olvasmány volt, ami értékes és jó alapot nyújtott a nemrég beszerzett másik Laing kötetnek, A meghasadt én címűnek.
Az emberi elmének meg kell kérdeznie: „Ki, mi, honnét, mi okból és mi célból vagyok én?” És roppantul kérdéses, hogy az emberi elme tud-e végül e kérdésre választ.
Magyar "követője" és jó barátja volt Feldmár András.
Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának, a kötet magyarországi kiadójának! A könyv elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.
Feldmár András és az őszinteség
Kövess minket Facebookon!
2019. szeptember 27-én ünnepli harmadik születésnapját a KultúrPara, ennek örömére egy napokon át tartó nyereményjátékkal várjuk olvasóinkat a Facebook oldalunkon, ahol több tucat könyv talál majd boldog gazdára. Kövess minket, hogy ne maradj le! :)
