Hogyan vehet részt egy nagyszülő az unokái életében?

2019. november 09. 07:34 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - L. Stipkovits Erika: Nagyszülők a kispadon

A nagyszülők szerepe sok dolog miatt változott az utóbbi évtizedekben, de az tény, hogy fontos szerepük van egy gyerek életében. Milyen tévhitek kapcsolódnak a nagyszülőséghez, és milyen problémákkal kell szembenézniük nekik, a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt? Ezt meséli el L. Stipkovits Erika.grandparents.jpg

A szerző klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. És nemrégiben nagymama lett. Ez a szerep, ahogy bárki másnak, neki is merőben új, de munkájából, tapasztalatából és szaktudásából okulva most megírta nekünk ezt a könyvet, ami nagyszülőknek és szülőknek egyaránt útmutatóul szolgálhat.

A könyv lapjain, amellett, hogy általánosságban beszél a nagyszülői szerepkörről, a nagyszülővé válásról, az elmúlt évtizedek változásairól, a változó munkarendekről és szabadidős tevékenységekről, a változó nevelési elvekről, elsősorban tizenegy nagy fejezetre osztja a könyvet, mindegyikben egy-egy tévhitet elemez ki és jár körül, cáfol meg és magyaráz el. 

1. A hagyományos nevelés eredményesebb, mint a kötődő
2. A nagyszülő dolga a kényeztetés
3. A nagyszülők rivalizálása természetes
4. A nagyszülő sorsához nincs köze az unokának
5. A nagyszülő nem tudja kiszorítani szerepükből a szülőket
6. A nagyszülő pontosan tudja, mit hogyan kell
7. A jó nagyszülő csak a családnak él
8. Az unoka fárasztó, a mai nagyszülők nem kérnek belőle
9. Minden nagyszülő szívesen vonul háttérbe
10. A nagyszülő elvesztése nem viseli meg nagyon az unokát
11. A nagyszülői szerepet nem kell tanulni, megy az magától

Ezen témák, megdönthetetlennek vélt igazságok és általánosító szólamok azok, amelyeket L. Stipkovits Erika részletesen kiveséz, hathatósan megcáfol. Hoz példákat a saját életéből, a munkájából, példákat az életből, majd elemzi ezeket, és rámutat, hogy sokszor már alapjaiban rosszul van felépítve a szülők és nagyszülők kapcsolata egymással, és hogy ebben mindkét fél hibás, aminek az unoka látja a kárát. Az unoka is. Meg a szülők és a nagyszülők is. Természetes, hogy az eltérő generációk kicsit eltérően gondolkoznak, de az nem természetes, vagy inkább nem szabadna, hogy természetes legyen, hogy ez rányomja a bélyegét a kapcsolatukra.maxresdefault_12.jpg

Bevallom őszintén, ezt az egész generációs háborút mindig is túlspilázottnak éreztem. Nem azért nem kedvelek valakit, vagy nem azért tisztelek valakit, mert idős vagy mert fiatal. A kor egy állapot, ami ráadásul évente változik, van közeli ismerősöm, aki tizenéves, meg van, aki 70 feletti, és pont ugyanúgy kijövünk. Szerintem nem a kor a lényeg, hanem egy kis empátia, és az elengedhetetlen józan ész, mindkettő mindkét féltől. Ez az, ami hiányzik sok-sok emberből, és ez okoz rengeteg kapcsolati, szülő-gyerek, szülő-nagyszülő, nagyszülő-unoka, meg hasonló konfliktust. A nagyszülő sokszor azt hiszi, mindent jobban tud, elvégre idősebb, tapasztaltabb, és felnevelt x gyereket, ezért szembemegy a szülő szavával, akaratával, sokszor a szülő ellen hangolja a gyereket. A szülők pedig sokszor szeretik kihasználni a nagyszülők segítségét, hogy mindig jelen legyenek, hogy ugorjanak, ha kell, ne legyen magánéletük. Mindkettő végtelenül hibás szemlélet. 

Arról a szóról, hogy nagyszülő, a legtöbb ember fejében megjelenik egy őszhajú, kontyos, otthonkát vagy kötényt viselő szemüveges nénike, aki egész nap süt-főz, esetleg tyúkot tart, kertészkedik, meg egy ősz hajú, szemüveges, kicsit pocakos bácsika, aki kutyával foglalkozik, kertészkedik, fát hasogat, ül a foteljában a kandalló előtt és olvas, és mindkettő alig várja, hogy felbukkanjanak a gyerekei, unokái, akiket etethetnek, akiknek mesélhetnek, az életüknek immár semmi más célja nincs, mint így fontosnak lenni. Ez - szerencsére - nem igaz, az átlagos nagyszülő nem ilyen. Sok nagyszülő pl. még dolgozik, vagy épp élvezi, hogy a gyerekei kiröppentek, és még van ereje megvalósítani pár régi álmát, megtanulni valamit, táncórára járni, kirándulni, utazni, felfedezni a digitális létet, stb. Az elvárás és a valóság sokszor köszönőviszonyban sincs egymással.

Fontos és hasznos könyv ez, jól megírt, élvezhető és őszinte stílusban, számtalan szakirodalmi hivatkozással, amiknek a böngészése még előttem áll, szeretem ugyanis, érdekesnek és fontosnak tartom a pszichológiai kutatásokat. Többször felbukkant ebben a könyvben is, illetve egy közvetlenül ez előtt olvasott pszichothrillerben is egy korábbi pszichoanalitikus, Donald Winnicott neve - biztos, hogy utána fogok nézni, jelent-e meg tőle szakirodalom hazánkban. Aki pedig azt szeretné, hogy a gyerekeknek és a nagyszülőknek jó kapcsolata legyen, az olvassa el ezt a könyvet, és fogadja meg a tanácsait.73497866_10158771936353532_795480152841650176_o.jpg

Jövő héten szerdán, november 13-án 18 órától a veszprémi Agóra Veszprém Kulturális Központban lesz egy beszélgetés a szerzővel, érdemes elmenni rá, aki teheti! Ide kattintva elérhetitek az esemény Facebookos oldalát.

Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának! A kötet kedvezményes áron elérhető a borítóra kattintva.

Bölcsek, balgák, bolondok - Egy pszichiáter útja

Kövess minket Facebookon!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr9415297662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.