Az utolsó pogánylázadás története

2019. december 03. 06:09 - Carbonari

Könyvajánló - Batka Zoltán: Vata fia

vata.jpgRégi magyarokról mai magyaroknak - örök tanulságul: 
az utolsó pogánylázadás története 

Az Athenaeum Kiadó történelmi kalandregények rajongóinak újabb magyar vonatkozású művet tett a könyvesboltok polcaira: Batka Zoltán Vata fia című kötetet. A posztnak adhattam volna azt az alcímet is, hogy mindenképpen vesztésre ítélve, netán az is találó lett volna, hogy mindig az erősebb érdeke a háború. Az alaphelyzet ugyanis nem más, mint az utolsó pogánylázadás mélyben meghúzódó vonulatainak laikus számára is érthető módon történő megvilágítása.

A történet a magyarság zűrzavaros esztendeibe visz vissza: nem elég, hogy I. István 1038-ban bekövetkezett halála a velencei ficsúrt (Orseolo Pétert) segítette trónra, akit alig pár éves uralkodás után elsöpört a népharag (kétszer is), Vata  lázadása volt az utolsó csepp ahhoz, hogy Orseolo Péter kikerüljön a hatalomból. És milyen a sors (vagy inkább politikai érdek), a következő uralkodó (Vazul fia András) megegyezett Vatával, hogy a régi hit gyakorlásának hallgatólagos tudomásul vételéért cserébe segítik Andrást és testvérét, Leventét Orseolo elleni harcban. Így maradhatott meg Tiszatáj 1046 után is pogánynak, természetesen keresztény értelmezés szerint.

Mindenki számára egyértelmű, hogy ez nem maradhat így, amíg világ a világ: a keresztény tengerben nem lehet más hitű sziget, akkor sem, ha András megyegyezése védi őket: az új uralkodót, Bélát, mérhetetlenül irritálja a szár  (pogány) Vata fia János csendes ellenállása. Megbocsáthatatlan, hogy a keresztény hitben, a királyi udvarnál gondosan nevelt fiatalember minden tanítás ellenére is szembefordult oktatóival, de az még jobban elviselhetetlen, hogy az 1050-es évek végére a férfiből az ország egyik nagy ura lett, hatalmas befolyással és mozgósítóerővel.kepvata.jpgA casus bellit (a háború okát) természetesen úgy kell kiókumlálni, gondolja I. Béla és tanácsadói, hogy semmiképpen se essen a támadófélre árnyék, és olyan helyzetet kell teremteni, ahol a helyzetet egyszer s mindenkorra lerendezni igyekvő oldalnak lehetősége támadjon rossz hiszemű ürügyre a harc kiprovokálásához. Magyarul, meg akarlak semmisíteni, de úgy, hogy én csak visszaütöttem: kérem szépen, ezt akárki megmondhatja. (Nincs mese, minden hit megtalálja annak módját, hogyan lehet a szeretet nevében ölni.)

Amikor 1060 nyarára annyira elmérgesedik a helyzet, hogy magánérdekből kölcsönösen be-bevertek egy fejet, miközben elhajtották egymás területéről a jószágot, de igazán véres vagy komoly esemény még nem történt, királyi követség tart Csolt országába (Tiszatáj), Vata fia Jánoshoz, hogy valamiféle egyességre jussanak. Perbált idős szerzetes, ő a királyi követ, mellette fiatal szerzetes, Adelardo teljesít szolgálatot annak okán, hogy bírja a nyelvet, védelmi helyzetüket egy minden hájjal megkent, erőszakos lovag vezetésével biztosítják, valamint egy Kurszán nevű szár van még melléjük adva, hogy a határon átérve irányítsa őket Vata fia Jánoshoz. Mint később kiderül, ez utóbbi férfi Tiszatáj nagytáltosa, ennek még lesz jelentősége.

Adelardo - a történet központi figurája - a regény elején fiatal, tapasztalatlan, mégis kiválasztódik valamire, ami esetleg békét hozhatna a felek közé, de legalábbis valamiféle közvetítőként képes fellépni az egyre jobban zűrzavarossá váló események közepette. Természetesen, semmilyen békét nem tud közös nevezőre hozni a felek között, naivitása hamar elhagyja őt, amikor rejtett erővonalakra bukkan az amúgy (is) nehezen felfejthető magyar-magyar viszályban. Ő amúgy sem érti őket: szerinte akkor a legcsendesebbek, ha beszélnek, a hallgatásuk meg kiabálni képes, és csak külsőre kedvesek, vendégszeretőek, de igazán közel magához egyetlen magyar sem engedi a Valenciaból származó szerzetest. 

batka_zoltan.jpgA szerző, Batka Zoltán

Batka Zoltán Cegléden született, 1976-ban, ELTE jogi karán végzett politológus, újságíró, publicista.

Tíz évig a Népszabadság munkatársa volt, jelenleg a Népszava belpolitikai rovatánál dolgozik. Ez az első regénye.

"A Vata fia a kisszámú történelmi forrás és az Árpád-házi mondakör elemei alapján íródott drámai események izgalmas láncolata: az utolsó pogánylázadás kitörésének, majd leverésének és a magyarság ősi pusztai kultúrájának végleges eltűnésének krónikája. Mintha egy film peregne előttünk: régi magyarokról szól, ám a mai magyaroknak: a 11. századi történet közben felsejlenek a messziről jött, Európában azóta is a helyét kereső magyar nép mai dilemmái, sorskérdései."

A békekövetség tehát elindul, amelynek egyetlen igazi feladata van: elvetni a háború magvát. Külön csavar, hogy Vata fia János országát is széthúzás jellemzi, a férfi pontosan tudja, arra teremtetett, hogy minden széthulljon körülötte. Eközben I. Béla fáradt és unja az egész helyzetet, szeretne már pontot tenni az ügy végére, aminek érdekében szinte bármire hajlandó, nincs válogatás az eszközökben. És amikor egy összeesküvés nyomaira találnak rá az illetékesek, majd kivágnak egy lélekfát, a játszma véres eseményekbe torkoll, megindul a háború, az igazi, nagy háború.

A történet igazán lenyűgözött, a mű polcon marad, jó lesz az még pár év múlva újraolvasásra. A szerző megtalálta (nálam) azt a hangot. amellyel képes volt nemcsak megszólítani, hanem a cselekményhez is ragasztani. Koromnál fogva sok régi írónk történelmi regénye megfordult már a kezemben, Passuth László, Makkai Lőrinc, Hunyady József (stb.), a maiak közül Benkő László, Kapa Mátyás, Csikász Lajos (stb.), akiknek életműve alap számomra jelentős történelmi személyiségeinkkel vagy eseményeivel kapcsolatban. Van azonban egy nagy de számomra. Akiknek életéről 20-40 éve olvastam már történelmi (kaland)regényt, ma már nem biztos, hogy érdekel egy újabb könyv róluk. Ha mégis megteszem, akkor vagy a történelmi korról / személyről nem olvastam még semmiféle feldolgozást, és plusz a szerző stílusa is lenyűgöz, de legalábbis szívesen olvasom a mondatait, vagy az író megfogott az első tucat oldalon, nem ereszt, és innentől a létező korábbi, mázsányi irodalom ellenére is abszolválni akarom a műveit (sőt, kis túlzással, a bevásárlólistája is érdekel).

Batka Zoltán nevét akkor hallottam először, amikor a műve elém került. Nem tudtam, hogy újságíró, csak amikor kutatni kezdtem utána. Nyilvánvalóan olyan ember, aki alaposan ismeri a közéletben előforduló, mélyben meghúzódó, lehetőség szerint titkolt mozgatórugókat, hajlandó azoknak utána is menni. A történet tartalmaz spirituális elemeket, némi romantikát, történelmi tényeket, valamint a szerző természetesen saját fantáziáját is bevetette, mi, mikor és hogyan történhetett annak idején, de könyv legnagyobb ereje mégis a gondolkodásra késztetés. Hogy bizony, a politikai hatalom  mocskos munka. 
Mindig.

Drága Író Úr, tetszik még mostanában valami hasonlóval foglalkozni? 
Vevő vagyok rá.
Látatlanban.

fia.jpg

 

A kötetet az Athenaeum Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Nyuszika az Antilány szerzőjétől

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr6615303772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.