Mr. Kockafej és Bohém kisasszony házassága

2019. december 29. 06:00 - Carbonari

Könyvajánló - David Nicholls: Mi

atrist.jpgMr. Kockafej és Bohém kisasszony házassága már kezdetektől magában hordja különbözőségük előidézte válságait. Mi történik, ha ezek a különbözőségek elviselhetetlenné válnak, képesek-e idejében megoldani közös életüket?

Az Európa Kiadó újabb, izgalmakkal és megoldásra váró élethelyzetekkel teli művet tett le a könyvespolcokra, különösen a magánéleti válságok iránt érdeklődők számára. David Nicholls, az Egy nap kötet szerzője, a Mi című könyvében arról ír, mi történik egy házasságban a holtodiglan, holtomiglan után. Mert, hogy előtte milyen nagyszerű álmaink és elképzeléseink vannak, arról folyókilóméterek szólnak, fanfárokkal és tüzijátékkal kísérve. De utána..? Amikor jönnek a hétköznapok? A véres verejtékkel megdolgozott harmónia, az alázattal megértett gyengeségek, a humorral oldott feszültségek... azokkal csak szakemberek foglalkoznak, a laikus fel sem fogja, miről lehet szó, amíg saját bőrén nem érzi, hogy valami nem stimmel.

Nos, egy álmos hajnalon, két perccel elalvás előtt szólítottam magamhoz a művet, hogy lássuk, mit ígér. Már az elején nagyra nyitottam a szemem (nem, az álom nem röppent el belőle, muszáj volt kitámasztani a szemhéjakat valahogy), és még húsz percig bírtam az olvasást, mielőtt letaglózott a fáradtság. Ezalatt pár tucat oldallal lettem gazdagabb, hogy szent elhatározás szülessen: a lehető leghamarabb folytatnom kell a mű abszolválását.manfest.jpg

Erőteljes képpel indít a szerző: egy házaspárról szól a történet, akik túl vannak ezernyi megpróbáltatáson, munkahelyi, magánéleti kríziseken, gyermekhalálon, másik gyerekük éppen kiröppeni készül a házból, ők pedig ott állnak kiüresedett érzelmekkel egymás iránt. Legalábbis a feleség, Connie feltétlenül így érez, míg Douglas Peterson csak hüledezik, amikor az asszony ezt tudomására hozza. Ehhez a jelenethez  tartozik a fent említett erős kezdés: Connie, mióta családi házba költöztek, minden ismeretlen, be nem azonosított zajtól riadozik, a férj pedig, ahogy egy hímtől elvárható ilyen helyzetben, kötelességtudóan végigjárja a házat, majd megnyugtatja nejét, hogy semmi különös, nincs betörő. Ezen a hajnalon is - hót álmosan - így tesz, majd visszafekszik az ágyba, jelenteni Connie-nak, hogy nincs betörő. Az asszony azonban ingerülten rászól, hogy milyen betörő?! Azt mondtam, elhagylak.

Uh!

Douglas Peterson innentől egyrészt igyekszik magához térni a sokkból, másrészt feltérképezni, hogy  mi történhetett, ami ezt váltotta ki feleségéből, arról nem beszélve, hogy ő eddig elégedettnek érezte magát a kapcsolatban és még inkább: miért nem vette észre a közeledő krízist? Miért volt biztos abban, hogy közöttük a világon minden a legnagyobb rendben van?

Csak azt felejti el a képletből, hogy ő Mr. Kockafej, felesége pedig igazi Bohém kisasszony - volt, mielőtt hozzáment feleségül. Gyakorlatilag senki sem értette annak idején, hogy ez a lány, akinek addig ellenállhatatlan sármmal bírt bárki, aki kicsit is szabálytalanul élt, például művészlélekként hiú volt, netán stiklijeivel felháborította környezetét, esetleg foglalkozására nézve pusztán csak pelyhes állú önimádó esztétáról beszéltünk, valamennyiért képes volt lelkesedni, és akkor most ez tudóska... mit lát benne? A házasságban Connie a művész és az érzelem, aki találkozott Peterson személyében a tudománnyal és az értelemmel. Az egyik a földön jár, a másik az égben, az egyik maga a gyakorlati racionalizmus, a másik könnyed elképzelések milliárdjaiban tobzódva éli életét. Nem is lett volna (talán) semmi baj sem, ha nem születik gyerekük, aki - a férfi pechjére - a bohém édesanya művészi hajlamait örökölte.

Az apa megőrül a fia "semmirevalósága" miatt, recesszióban művészetből nem lehet megélni, hajtogatja mániásan a tudós énje, az anya pedig egyre inkább mélypontra süllyed és megkérdőjelezi saját házasságuk létjogosultságát. Az apa-felnőtt fiú elképesztően rossz kapcsolata csak még feszültebbé teszi a történetet: a fiú ellenséges daccal viselkedik attól, hogy apja nem fogadja el őt úgy, ahogy van, az apa elégedetlen a fia művészi törekvéseivel, mert félti a jövőjét.david_1.jpgA szerző, David Nicholls

Ilyen hangulatban hangzik el Connie szájából, hogy válni akarok, és ebben a megkeseredett miliőben indulnak el európai körútra, megegyezve abban, hogy a végső döntést az út után fogják meghozni közös életükkel kapcsolatban.

Peterson fogadalmakat tesz a közös program során követendő magatartásával kapcsolatban, szent elhatározása, hogy "jó" lesz, nem szól be lépten-nyomon fiának, feleségének, ha elégedetlen valamivel vagy ha nem tetszik neki valami. Bármire hajlandó, csak az asszonyt megőrizhesse magának. Persze, hamar felborul minden, és lesz, ami lesz. És hogy mi lesz? Na, ez az, amit nem fogok elárulni. Sok humoros, keserédes részen kell átlendülnie annak, aki szeretné tudni, hová vezet Mr. Kockafej és Bohém kisasszony házassága, valamint képes-e eredményt elérni fiával való kapcsolatban.

Őszintén? Ha engem kérdeztek, én Mr. Kockafejjel vagyok. A művészek valóban éhen halnak recessziókor és én utálok éhen halni. Sokkal szimpatikusabb a kocka, mint a szabálytalan, de (nekem) hiába szimpatikus művész. Ó, istenem, igen, értem az anyát is, csak a földhöz ragadt, sokat tapasztalt énem mindig kockát választana, aki két lábbal áll a földön, és a művész, akivel istenien érezném magam, soha nem lehetne több, mint egy érzéki kaland. Ez van. Igazán a gyereket sajnálom, kicsit több engedékenység és belátás is lehetett volna az apában. Nincs mese, ha utódaink elhatároznak valamit, lehet, hogy nehéz út vár rájuk, de az ő útjuk, ahhoz nekem, a szülőnek ebbe már nincs beleszólásom. Hiába tudom én jobban a 18 évesnél, miből mi lehet, ha ő nem hiszi el nekem. Akkor hadd menjen! Akár sikerülhet is neki. Ha meg nem, az is az ő dolga, nekem ahhoz már sok közöm nem lehet. Mindenkinek joga van abba a falba beleverni a fejét, amelyikbe akarja. A könyv pedig szenzációsan festi le ezt is, azt is, amazt is. Szerettem érte. Az apa-fiú kapcsolat itt az alfája, omegája mindennek, igen, a kocka érzéketlensége a racionalizmussal néha kéz a kézben együtt jár. Nincs mit tenni: valamit valamiért. Vaskos kötet csak nyitott olvasóknak, akik képesek mind a két (három) felet megérteni és elhinni, hogy mind a kettőnek van létjogosultsága, az értelemnek és az érzelemnek is. Mikor melyikre van szükség, mert egymás nélkül mind a két fogalom csak üres héj, semmi más. Akkor is, ha én az értelemre teszem le először a voksom, és csak után fűszereztetem érzelemmel mindennapjaimat.

nicholls_mi_borito_honlapra.jpg

 

Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak! A kötet elérhető a borítójára kattintva, kedvezményes áron, közvetlenül a kiadótól.

Audrey Hepburn, a holland lány

Számokban létezünk

És te érted a matekot?

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr615353104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.