Mi köze Paganininek a dárfúri népirtáshoz?

2020. január 24. 07:45 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Lars Kepler: A Paganini-szerződés

Az Ahndoril házaspár Joona Linna felügyelő második történetét meséli el, ami a svéd fegyverexportról rántja le a leplet.2_48.jpg

A svéd szigetvilág, a történet egyik helyszíne

Először is Dárfúrról (vagy Darfurról) pár szó. Ez egy viszonylag nagy (kb. akkora, mint Spanyolország) terület Szudán nyugati részén, ahol hosszú évek óta nemzetközi hátterű polgárháborús helyzet van. Szudán elnöksége arab, de a darfuri területen sok afrikai él kisebbségben. Évtizedek óta tart a konfliktus, amely 2003-ban fegyveres konfliktussá vált, amely egy-egy fegyverszünettel megszakítva hivatalosan 2009-ig tartott. 2003-ban felkelés kezdődött, amire Omar Hassan Ahmad al-Bashir, aki 1989-től 2019-ig volt Szudán elnöke, bombázással válaszolt, és rengeteg afrikai embert végeztek ki, fosztottak ki, a nőket megerőszakolták, elveszítették a jogaikat. A konfliktus során becslések szerint több, mint 300 ezer ember vesztette életét, túlnyomó többségük civil (a szudáni hatalom szerint csak 9000), és több, mint 2,8 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát (Szudán szerint csak 450 ezer). A történtek a szomszédos országokra is hatással voltak, és ennek folyományaként 2011-ben Dél-Szudán önállóságot hirdetett, és különálló országgá vált. A mai napig kérdéses, hogy Darfur Szudán része marad-e. 

3_31.jpg

Amit egyszer látott az ember, az nem vész el, csak hagyni kell, hogy feltörjön a mélyből, akár az uszadék.

2010-ben, amikor e vérengzés még csak feltárás alatt állt, Alexandra és Alexander Ahndoril, vagy Lars Kepler úgy döntött, hogy ezt a konfliktus teszi meg a második Joona Linna-kötet egyik középpontjává. A történet során - néhány visszaemlékezésen kívül - végig Svédországban járunk, főszerepben egy megrögzött pacifista lány, a barátja, egy profi bérgyilkos, aki őket üldözi, az SFF, a Stratégiai Felszerelések Felügyeletének igazgatója, aki minden jel szerint öngyilkosságot követett el, és az SFF újonnan kinevezett igazgatója, akinek rágják a fülét, hogy minél gyorsabban írjon alá egy szerződést... meg persze Joona Linna és Saga Bauer.

Penelope hajókázni készül a barátjával, Björnnel, az utolsó pillanatban csatlakozik hozzájuk a lány húga, Viola is. Kikötnek az egyik kis szigeten, és a fiatal pár leszáll a hajóról, de Viola ott marad. Amikor visszatérnek, holtan találják a lányt, és Penelope villámgyorsan összerakja a képet az őket figyelő, fura motorcsónakos fazonnal kapcsolatban. A gyilkos majdnem elkapja őket, de végül Björnnek és Penelope-nak is sikerül elmenekülnie... napokig bujkálnak az erdőben, szigetről szigetre menekülnek, és az egyetlen ok, hogy életben maradtak, hogy nem kiszámíthatóan viselkednek. Elkerülik a házakat, miután rájönnek, hogy az üldözőjük már ott várja őket, nem a lakott terület felé, hanem kifelé, egyre kijjebb a szigetvilág és a nyílt tenger felé haladnak éhesen, fázva, sérülten. De vajon meddig menekülhetnek még?

Egy Paganini-szerződést az ember a saját halálával sem tud érvényteleníteni.

Eközben leég Björn lakása, szörnyű halált hal egy 16 éves fiú, megtalálják a hajót, rajta Viola holttestével, Penelope lakásán rajtakapnak egy férfit, és Joona és Erixon kizárólag annak köszönheti, hogy életben maradtak, hogy a profi bérgyilkos nem látja szükségét, hogy megölje őket. Ekkor jönnek rá, hogy mindez nem baleset, hogy Viola véletlenül halt meg ugyan, de a hajónak el kellett volna süllyednie, Björn lakástüze hivatalosan baleset, Penelope lakásában hivatalosan gázrobbanás történt volna, és a fiatal fiú halála is csupán egy tragikus baleset. Ám ezek a szereplők összefüggésben állnak, és mindennek a középpontjában egy fénykép áll, rajta négy ember egy páholyban...

4_24.jpg

Bár jól indul a történet, az eleje valamiért mégsem kötött le, így félreraktam egy kicsit. Szerintem szimplán csak nem jókor kezdtem bele, mert utána viszont faltam, két egymást követő napon is hajnali 3-kor tettem le végül a kötetet (másodjára már a végére is érve). Nem egy "megszokott" Kepler-kötet, amit furcsa leírni, mivel összesen három Kepler-könyvet olvastam eddig: A Joona Linna sorozat 5. és 6. kötetét, majd ezt, ami a második a sorban, tehát korábbi. Tetszett és megfogott az alapkonfliktus, tetszettek az üldözős részek, egy igazi akciófilmben éreztem magam, és nagyon tetszett az egész felgöngyölítése, ahogyan apránként újabb és újabb nyomra bukkantak. A történet során elgondolkodtam, hogy vajon a hétköznapi balesetek hány százaléka nem baleset valójában? Vajon hány ember rohangálhat köztünk, aki olyan képességekkel és tudással rendelkezik, már ami a nyomok eltüntetését és véletlennek való beállítását illeti, mint a történetben szereplő profi bérgyilkos? Nyilván az érdektelen, átlagember Kovács Józsefet (és ezúton elnézést is kérek minden Kovács Józseftől :)), ha meghal egy balesetben, nem egy ilyen profi tette el láb alól, de mi a helyzet a hatalmi vagy döntéshozói helyzetben lévő emberekről, vagy azokról, akik sötét ügyletbe keveredtek? 

Történik valami az ember gondolataival, ha pánikba esik. A pánik ugyanis nem állandó – olykor-olykor elcsitul, és helyet ad a racionális gondolkodásnak. Mint amikor az elnémuló zaj után beálló csendben az ember hirtelen megvilágosodik.. Aztán visszatér a félelem, a gondolatok egy vágányra állnak, körbe-körbekergetik egymást, az ember pedig legszívesebben csak rohanna, hogy minél messzebb kerüljön az üldözőjétől.

1_106.jpg

Paganini

Joona Linna karakterét bár kedvelem, de nagyon furcsának is találom, a megérzéseivel meg a dolgaival együtt. Azt hiszem, a sorozat első kötete szolgálna néhány válasszal számomra a személyét illetően. Nagyon tetszett egyébként a könyvben, ahogyan a zenéről írt, főleg Axel szemén át. Vajon léteznek olyan zsenik, mint ő?  Hitelesen adta át a darfuri rémes emlékeket is, és az anya gyászát és fájdalmát, hogy az egyik lánya meghalt, a másik pedig eltűnt... tetszettek azok a részek, ahol a Penelope édesanyja és Joona közötti finom, megértő, vigasztaló, de egyben gyásszal, fájdalommal, őrülettel és kétségekkel teli kapcsolatot, Joona mély empátiáját mutatták be. Eszembe jutott ezekről egy sorozat, amelyet a valóság ihletett, ott az egyik nyomozónő és egy nemi erőszak áldozata között ugyanez a finom, az irányítást lassan visszaadó, megnyugtató és empatikus kapocs szövődik. Ezeket a részeket simán odaadnám hatósági személyeknek, hogy továbbképzés keretében olvassák el, nézzék meg, hogy is kéne hozzáállni, hozzászólni egy épp krízishelyzetben lévő, gyászoló, vagy sokkos emberhez.

Egy hozzátartozó holttestét megpillantani legsötétebb félelmünk kérlelhetetlen beteljesülése. Ugyanakkor fontos és szükséges része a gyász feldolgozásának. Joona számos értekezést olvasott arról, hogy az azonosításnak felszabadító hatása is van. Megszűnik a vad képzelgések lehetősége, hogy a szeretett lény valójában él, márpedig ezeket a képzelgéseket csak kiüresedést és frusztrációt hoznak.

Összességében bár egészen más volt, mint a Lesben (5.), ahol egy "sima" sorozatgyilkos nyomában vagyunk, és ott voltam minden egyes áldozat helyében, éreztem a félelmüket, éreztem, ahogyan elszáll belőlük az élet... ebben egyébként nagyon jók, mármint Keplerék, ebben a kötetben is a menekülés közbeni vad, elkeseredett rémületet, a túlélés vágyát, a fájdalmat hihetetlenül szemléletesen tudták átadni. És egészen más volt, mint a Nyúlvadász (6.), ahol a svéd társadalom felső rétegének mocskába pillanthattunk be, és már-már igazat adtunk a Nyúlvadásznak... mégis nagyon tetszett, nem tartom gyengébbnek, mint a többit, amit eddig olvastam, és érdekesnek tartottam a svéd fegyverexport kérdését is, ahogy a darfuri konfliktust is, amiről jóval kevesebbet tudtam a könyv előtt. Ezért is szeretek olvasni, még a szórakoztató könyvek is felkeltik az érdeklődésem egy-egy téma iránt, amiről utána szívesen keresek beszámolókat és olvasok utána, mi is ez pontosan. 

Köszönöm a lehetőséget az Animus Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Tíz buta kisnyúl, mind hófehér...

A mocskos prédikátor

Kövess minket Facebookon!

 

Animus, Budapest, 2019
496 oldal
puhatáblás
ISBN: 9789633246641
Fordította: Papolczy Péter

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1515423270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.