Az angol beteg

2020. január 30. 07:23 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Michael Ondaatje: Az angol beteg

Azt mondják, nehéz helyzetben van az, aki az ismert film után próbálja megítélni ezt a könyvet, ugyanakkor talán mégis szerencsésebb így.

1_108.jpg

Nos, ha ez igaz, akkor én előnyből indultam: sosem láttam a filmet. Mégsem érzem magam szerencsésnek, mert nagyjából fél órája szedegetem össze a gondolataimat így frissiben, ugyanis épp fél órája csuktam be a könyvet. Lehet ez a gond: túl hamar írok, nem hagyom leülepedni és átgondolni a dolgokat. De már rájöttem, hogy nekem ez a legjobb. Reagálni akartam egy magyar közéleti esemény kapcsán egy véleménycikkre a közelmúltban (nem, nem Norbira), de épp úton voltam, amikor olvastam a cikket, gondoltam, majd ha hazaérek, addig összeszedem a gondolataimat. Össze is szedtem, ebben hiba nincs, viszont azóta sem írtam meg, mert feleslegesnek érzem.

Vagy most épp egy másik könyvről akartam írni, amit tegnap fejeztem be, de... ott meg túl sok gondolat kavarog a fejemben, és túlságosan megosztó a téma, szóval most félreraktam egy pár napra. Szóval alapvetően nem szeretek halogatni, mert ha elkezdem, sosem hagyom abba. Már a halogatást. Meg egyébként is, frissiben "igazi" az élmény, amikor még nem mérséklik a mindenféle gondolatok és egyéb tapasztalatok, ugyanakkor persze ennek is megvan az előnye.

Ez volt az az időszak az életében, amikor a könyvekre vetette magát, mint a cellájából nyíló egyetlen ajtóra. Világának fele a könyv lett.

De térjünk is vissza Az angol betegre. Sosem láttam a filmet, és őszintén szólva, nem is érdekel. Nem, a könyv után sem. Vagy azután főleg nem. Az egyetlen dolog, amiért mégis elolvastam ezt a könyvet, a szerző volt, méghozzá egy másik könyve, A háború fényei miatt. Egy ideje a polcom dísze ez a kötet, és időről időre előveszem, bele-beleolvasgatok, és tudom, hogy elképesztő lesz. De várok még, várok, amikor nyugodtabb körülmények között, nem sietve, ráérősen el tudom olvasni. Szerintem gyökeresen más élmény lesz, mint ez a kötet volt. Ennyire darabos, töredéktörténetekből álló művet utoljára akkor olvastam, amikor Sally Rooney Normális embereivel ismerkedtem, és be kell valljam, az a könyv a tavalyi év egyik kedvence nálam. Talán azért, mert mindvégig két emberre, és a köztük lévő kapcsolatra koncentrál minden egyes töredék. Az angol beteg esetén azonban ez nem igaz. Van itt fiatal kanadai nővér, olasz gyökerekkel rendelkező tolvaj, szikh katona, aki a terület gránátmentesítését végzi, az "angol betegünk", Almásy László, és az ő szerelme, aki inkább csak egy kép, egy idea, semmint valódi szereplő. Ez a regény hívatott egyesíteni Keletet és Nyugatot, Északot és Délt, miközben egy szerelem ideális és fájdalmas képét festi elénk. 

2_50.jpg

Viszont a szerkezete, ami a lineáris egységet teljesen nélkülözi, ugrál időben és térben, olyan érzést kelt, mintha tucatnyi apró darabokra tört tükör szilánkjaiból nekünk, olvasóknak kéne felépíteni azt az egyet, ami a valóságot mutatja. Tényleg úgy érzem magam, mintha ezt a tükröt próbálnám illesztgetni, de olvasás közben számtalan olyan szilánkba botlottam, amely bár szép volt, mégsem tudtam sehogyan sem a történet ívébe, az egész tükörbe helyezni. Végtelen koncentrációt igényel az olvasása, ráadásul a fordítás... szép a fordítás, lírai, fennkölt, olyan mondatok vannak benne, olyan gondolatok, metaforák, amelyeket még nem hallottam (nem csak azért, mert tükörfordításai egy-egy létező angol kifejezésnek), de olyan érzésem volt sokszor, mintha egy mai kortárs szépirodalmi (mi is az?) regény fülszövegét olvasnám. Néha olyan mondatokat tudnak leírni a fülszövegírók, hogy biztosra veszem, hogy nagyon büszkék magukra, és valóban nagy szép mondat, de hogy semmi értelme, az 100%. Na, voltak helyek, ahol itt is ezt éreztem. Sajnos nekem nem elég a szépség, ha annak nincs értelme (legalábbis általában. Egy szövegben semmiképpen.)

Kihúzta Az utolsó mohikánt, amely reccsenve vált le, mintha egyetlen tömbből szakították volna ki, és még ebben a félhomályban is felvidította a borítójára rajzolt égbolt és tó akvamarinja, az indiánnal az előtérben.

Mindazonáltal nem bántam meg az olvasást, kedvenc nem lett, de nem tartom elfecsérelt időnek. És csak nagyobb várakozásokkal állok A háború fényei elé. A kötet egyébként a 21. Század Kiadó KULTxx sorozat részként jelent meg, amely a 20. századi klasszikusokat gyűjti egy csokorba gyönyörű borítóval, sorozaton belül - akárcsak a KULT könyvek esetén - egységes kiadási koncepcióval, amit nagyon tud értékelni a polcom is - pontosabban én, a polcomra pillantva :)

angolbeteg_b1_a.jpgKöszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a kötet kedvezményes áron, közvetlenül a kiadó oldaláról.

Hányféleképpen lehet éhezni?

Kövess minket Facebookon!

Pán: a humanista náci legfontosabb műve?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8915431424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.