Mi az, amit nem teszünk meg?

2020. március 27. 07:03 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Jostein Gaarder: Anna világa

Nem gondolkodunk. 

3_9.png

Különös íze van ennek a könyvnek napjainkban. Napjainkban, amikor a klímavédelem(ről való elmélkedés legalábbis) háttérbe szorult, mert e láthatatlan, sokak szerint nem is létező "ellenséget", a klímaváltozást felváltotta egy másik láthatatlan (sokak szerint nem is létező...) ellenség, becsületes nevén a SARS-CoV-2, vagyis a most tomboló világjárványt okozó vírus.

De a globális felmelegedés miatti nyugtalanságot nem szoktuk kezelni. Sőt, lehet, hogy inkább arra kellene valamiféle orvosi receptet felírnunk, ha valaki nem aggódik a globális felmelegedés miatt. Elvégre lassacskán meg kell barátkoznunk ezzel a kézzelfogható fenyegetéssel. És mégsem! Inkább minden erőnkkel próbáljuk a szőnyeg alá söpörni.

Jostein Gaarder, a neves norvég szerző a klímakatasztrófára próbálja felhívni a figyelmet ezzel a(z egyébként nem túl vastag) könyvvel. A történet főszereplője Anna, egy napjainkban élő norvég kislány, aki éjszakánként, álmában egy másik világban jár: évtizedekkel később, egy már teljesen katasztrófa sújtotta bolygón, a saját dédunokája képében. A kislány napjainkban ezért szorongó lesz, és fél a jövőtől, és a maga szintjén megpróbál tenni valamit azért az egyetlen bolygóért, amin képesek vagyunk élni (jelen ismereteink és lehetőségeink szerint). 

Az emberek nagy családja ugyanis nem egy időben él a Földön. Előttünk is éltek itt, mások most élnek, megint mások majd csak azután fognak. Ám a jövőben születendők sem kevésbé embertársaink. Úgy kell velük cselekednünk, ahogy megkívántuk volna tőlük, hogy fordított esetben velünk tegyenek, ha ők lakják előbb a mi közös bolygónkat.
A törvény nemesen egyszerű. Nincs tehát jogunk olyan Földet magunk után hagyni, mely csekélyebb értékű, mint az a bolygó, amelyen nekünk élni adatott. Ahol kevesebb a hal a tengerben. Kevesebb az ivóvíz. Kevesebb az étel. Ahol kevesebb az esőerdő. A dús hegyi növényzet. A korallzátony.

A kötet telis tele van szimbólumokkal, minden egyes apróság, minden egyes szál valami mai társadalmi problémának a szimbóluma, és miközben ezeket bogozzuk ki, elkerülhetetlenül haladunk a vég felé. Teljesen hiteles módon ábrázolja a jövőbeli életet, azokat a katasztrófákat, amiket saját magunknak köszönhetünk. Mert nem gondolkodunk. Mert mindig fontosabbak az épp aktuális igényeink. Persze mondhatjuk, hogy ez természetes változás. De ha egy picit utánanézünk a hiteles, tényszerű adatoknak, rájövünk, hogy nem. Elég megnézni, hogy most, hogy a fél világ leállt a pandémia miatt, már egy pár nap után szemmel láthatóan tisztult a levegő Kína nagyvárosai felett. Az űrből is látható, hogy mennyivel kisebb a szennyezés és a károsanyag-kibocsátás. Velencében kitisztult a víz. Visszatértek az állatok világszerte. Azt is lehet mondani, hogy de hát nem mi döntünk, hanem a nagy kibocsátók, a nagy államok, a nagy cégek. És ki veszi meg a nagy cégek termékeit? Ki nem tud ma már egy lépést sem tenni autó nélkül? És kiből él annyi a bolygón, hogy az normál körülmények között, fenntartható módon egyszerűen fenntarthatatlan?... 

Saját leszármazottaink azonban egy nap bizonyosan megítélnek majd bennünket. Ha most nem gondolunk rájuk, akkor ők sem egykönnyen fognak elfeledkezni mirólunk.

2_69.jpg

Nagyon összetett kérdések ezek, amiben benne vannak az emberi és társadalmi jogok is, de közben vegyük már észre: tönkretesszük az egyetlen helyet, ahol élni tudunk! Vannak világszerte jó példák, és vissza kell állni arra, hogy többet gyalogoljunk, kerékpározzunk, kevesebb húst és állati eredetű ételt együnk, és főként helyi termelőktől vásároljunk. Mindezek már csak a saját egészségünk és a gazdaság miatt is előre visznek. Biztos, hogy annyi repülőgépnek kell repülnie, amennyi (a pandémia előtt legalábbis) tette? Biztos, hogy ennyire olcsón kell adni a repjegyeket, hogy gyakorlatilag olcsóbb elrepülni egy közeli külföldi nagyvárosba, mint 300 km-t vonatozni? Biztos, hogy kellenek a nagyon egzotikus gyümölcsök, zöldségek? Sokaknak van kertjük, termeljünk többen! Erkélyen is megoldható kis mennyiségben, és a nagyvárosokban egyre inkább elterjednek a közösségi kertek. Nagyon egyszerű zöldségeket termeszteni, finomabb is, és jó érzés, amikor a saját növénykéid által termelt ételt teszed az asztalra. Biztos, hogy kell annyi palackozott ásványvizet venni? A csapvíz itthon a legtöbb helyen iható. (Van, ahol nem, sajnos...) A cukrozott üdítők pedig nem túl egészségesek... Az apró dolgok is számítanak. Ahogy most is, azzal teszed a legtöbbet, hogy ha teheted, otthon maradsz. Ennyire egyszerű. 

Mi az emberi lény? És ki vagyok én? Ha csak magam volnék – az a test, amely itt ül és ír –, reménytelen teremtmény volnék. Hosszú távon értve. De mélyebb identitásom van, mint a testem s az általam a Földön töltött röpke idő. Része vagyok – és egyúttal résztvevője – valaminek, ami nagyobb és hatalmasabb, mint én magam.

Ahogy egy ismeretlen mondta: A Föld még nem akar kipusztítani minket, csak hazaküldött, hogy gondolkodjunk el a tetteinken. Tegyük ezt. (Meg ahogy egy másik ismeretlen szólt: A sci-fiírók azt hitték, 2020-ra a meghódítjuk a Marsot! Ehhez képest most tanítunk meg egy egész kontinenst kezet mosni... no comment...) Ha lefutott ez a világjárvány, nem folytathatjuk úgy az életünket, ahogy azelőtt volt. Magunkért sem, meg a több milliárd másik élőlényért sem, akiknek szintén ez az otthonuk, és akik fenntartják, amit mi, vírusokként viselkedve tönkreteszünk. A vírusnak van mentsége. Még az is vita tárgya, hogy önmagában élőlénynek számít-e, nemhogy idegpályái vannak-e... nekünk mi a mentségünk, nekünk, civilizált, (elvileg) gondolkodó, (elvileg) intelligens lényeknek? Remélem, hogy bölcsebben, belátóbban, és a jövővel jobban törődve mászunk ki ebből a helyzetből. Bár már volt jópár világjárvány, és eddig sosem tettük. Talán itt az ideje.

A kötet mondanivalója nagyon odavág, hiteles, regényként azonban volt már jobb is, pl. az Éppen jó lekörözi, nálam legalábbis. Valódi Gaarder-kötet ettől függetlenül, és fontos, tele értékes gondolatokkal, azon kötetek egyike, amit szinte mindenkinek a kezébe adnék. Függetlenül attól, hogy élvezetes-e. Nem az. És nem is szabad annak lennie.

1_129.jpgKöszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadói csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadónak! A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron.

Nem csak mi nem élünk örökké

Mindannyian kártyalapok vagyunk egy pakliban?

Kövess minket Facebookon!

 

Noran Libro, Budapest, 2016
204 oldal
keménytáblás
ISBN: 9786155513701
Fordította: Fejérvári Boldizsár

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr215557386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.