Mindörökké Balaton

2020. augusztus 12. 06:32 - Carbonari

Könyvajánló - Tóth Gábor Ákos: Mindörökké Balaton

balaton_1.jpgBalaton, nyár, jó kis könyv, nagyfröccs... megvan az életérzés?
„Az emberi kapcsolatok, az együttélés buktatói és a problémákon átsegítő, közös gasztronómiai tréningek ihlette történet." 

A 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg Tóth Gábor Ákos Mindörökké Balaton című kötete, amely az Édesvízi mediterrán sorozat ötödik darabja. Ahogy utánaolvastam, az olvasók kérésére szerkesztett hozzá még két részt a trilógiának indult sorozathoz. Nos, az ötödik rész megítélésem szerint már nem hiányzott az egészhez. Akárhogy forgatom a szót, csak erre tudok kilyukadni. 

Pedig kedves, aranyos sztori, minden helyén van, alany, állítmány, jelzők, a lassan hömpölygő próza is, csak már  mintha olvastam volna ezt is, azt is az előző négy részben. A Balaton az Balaton, Oaks család az Oaks család, Bibi Bogyó Bibi Bogyó, satöbbi. A lassú történetmesélés egyfajta békességbe ringatja az olvasót, bor, gasztronómia, Balaton-felvidék, a magyar tenger hangulata, magyar-magyar - szóval nagyon magyar élethelyzetek cincálása, nyaralók és helyi lakosok együttélése, felmerülő problémái, az emberi kapcsolatok zűrjei, érzékeny buktatói mind helyet kérnek a történetben. toth_akos_gabor_1.pngA szerző, Tóth Ákos Gábor (jobbról) és Tarján Tamás irodalomtörténész (Fotó: Lengyel Éva)

S miközben olvasok, bólogatok, kikapcsolódásnak remek, de mégis hiányérzetem támad, továbbá sokallom a bölcsességeket, amelyek egyenként igazak ugyan, de így együtt nem tudok velük mit kezdeni, mintha megcsömörlenék tőlük ebben a könnyednek, szórakoztatónak indult történetben. Pedig valamennyi nagyszerű gondolat, figyelj csak: 

- "az élet jóval több, mint az a batyu, amit a hátunkon cipelünk"
„Majd felveszik az itteni ritmust, s rájönnek, hogy nem kell annyira pörögni. A lassabban, nehezebben megszerezhető dolgoknak nagyobb az értékük.”
- "Vannak találkozások, amiken mindenképpen érdemes elmélkedni."
- "A boldogsághoz nincs bérlet."
- "a világ közepe bizony ott van, ahol te vagy és ahol magad köré varázsolsz egy világot."csomi.png

Látjátok? Mind igaz, mindegyiket a maga valójában át és meg lehet élni. Csak akkor most ez a mű átmegy önsegítő kötetbe, vagy regény a Balatonról, cselekménnyel, vagy? Nagy hibának tartom a műfajok összemosását ebben a szarkasztikus görbe tükör sorozatban, egyértelműen öregurasra, amolyan megmondóemberesre sikerült az utolsó kötet.

A sorozat 5. kötete önállóan vagy kedvezményes csomagajánlatban is megvásárolható a képre kattintva.

Ami nem baj, de nem is olyan jó az előző részek hasítását figyelembe véve. Biztosan bennem van hiba, hónapok óta csak pakolgattam ezt a könyvet innen oda, hogy én kértem a kiadótól, írni kell róla, de mit írjak? Folyamatosan az a gondolat birizgált, hogy ez az a rész, aminek meg sem kellett volna születnie. Hogy lehet ezt szépen megírni?

Az előző négy kötetét faltam, szó szerint, Pár évvel ezelőtt részt vettem a kiadó sajtótájékoztatóján, ahol Tóth Gábor Ákos Édesvizi Mediterrán sorozatának én dobogtam a legjobban a lábammal, amikor híre jött a harmadik rész nyomdába küldésének. Szeretem, kedvelem, akarom ezeket a kiadványokat. Csak az utolsó darab... nem hiányzott. Ne haragudjon, kedves Író Úr! Ez a helyzet. Ugyanakkor hogy nézne ki a polcon a sorozat enélkül a kötet nélkül? 

balaton1.jpg

 

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Érdemes megnézni a 21. Század oldalán a könyvcsomagokat is, ugyanis nagyon szuper irodalmi- és a KULT-könyvcsomagok is vannak kedvezményes áron, olyan kötetekkel, amiket nem érdemes kihagyni. :)

Mi itt mind sehonnaiak vagyunk

Fleishman nagy bajban van

Kövess minket Facebookon!

Cím: Mindörökké Balaton - Édesvízi mediterrán 5.
Oldalak száma: 304
Megjelenés: 2019. november 06.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9786155955785
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr8516021826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása