A ​csendmadár

2020. november 05. 07:09 - GReni

Könyvajánló - Susanna Jones: A ​csendmadár

Hátborzongató regény, mely
egy gyilkosság és
egy szerelem krónikája,
amely az első perctől el volt átkozva.

earthquake-bird-a-csendmada_r-4-1024x562.jpg

Susanna Jones debütáló regénye A csendmadár, melyet először 2004-ben hozott el nekünk az Agave Könyvek, de miután a kötet alapján készült film megjelent a Netflixen, megérkezett az új kiadás immár filmes borítóval. Az elején nehezen alkalmazkodtam a kötethez, a szerző stílusához, a regény logikájához de a végére teljesen megszoktam, természetessé vált és suhantam keresztül az oldalakon.

A történet főszereplője Lucy Fly, harmincnégy éves brit szakfordító, aki évekkel ezelőtt menekült el Japánba a múltja elől. Nyugodtan éli mindennapjait Tokióban, míg egy nap elsőszámú gyanúsítottként viszik be a rendőrségre, miután egy fiatal nő maradványait találják az öbölben. Lucy hallgat, egyetlen szót sem szól a rendőröknek, csupán nekünk olvasóknak. Gondolatain keresztül ismerjük meg azt az eseményfolyamot, amely ebbe a helyzetbe sodorta.

Megismerjük gyermekkori traumáit, melyet sosem tudott feldolgozni és egészen egy másik kontinensig menekült  Nagy-Britanniából a fájdalmas emlékek elől. Megtudjuk, miként szerzett barátokat, hogyan ismerte meg szeretőjét, a hobbifotós, kifőzdében dolgozó Tejdzsit és miként sodorja össze az élet Lily-vel, aki szintén múltja elől menekült Yorkshire-ből.

067e533b0973bbe2cfd84cedd19eb745.pngJelent A csendmadár (Earthquake Bird) című filmből, Lily és Lucy (Riley Keough és Alicia Vikander)

A halott lányt csupán két emberhez tudja kötni a rendőrség: Lucy-hoz és Tejdzsihez, de utóbbinak nyoma veszett. Lucy-ból próbálják kiszedni, hogy mi történt, s miközben megismerjük a nő gondolatain keresztül az elmúlt napok, hetek eseményeit, kapunk egy-egy aprócska szeletet a rendőrök próbálkozásaiból, hogy szóra bírják. Cikázunk Lucy gondolatai között. Egyre jobban megismerjük a kissé különc nőt, akit üldöz a balszerencse, világ életében kívülálló volt, aki mindenki elől titkolja valódi érzéseit, gondolatait.

Végignézzük, hogy miként csúszott ki a lába alól a talaj, hogyan veszítette el az irányítás élete, érzelmei felett, mikor belecsöppen egy végzetes szerelmi háromszögbe. Gondolatain keresztül megismerjük Lily-t, aki bántalmazó kapcsolata elől menekül a szigetországba és egyetlen szót sem beszél japánul, de Lucy segít a magányos nőnek a lakáskeresésben, s végül még össze is barátkoznak.

ob_c5b86c_tdwslw0j2xmu03zf6d0hrg4zroy.jpgJelent A csendmadár (Earthquake Bird) című filmből, Tejdzsi (Naoki Kobayashi)

Lucy életében a másik fontos szereplő Tejdzsi. A kötet során csupán apró morzsákat kapunk róla, miközben Lucy is rádöbben, hogy nem is igazán ismerte a férfit. A nagybátyja kifőzdéjében dolgozik, közben pedig akár éjjelente is lába alá veszi a várost, hogy lencséjén keresztül szemlélje az utcákat, házakat, embereket. Egészen a kötet végéig alig tudunk meg valamit róla, pedig már az elején sejtjük, hogy ez a vonzó, csendes figura sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk.

Megmondom őszintén, hogy nem tudom egyelőre eldönteni, hogy hova tegyem ezt a könyvet. A műfajára azt olvastam krimi, de inkább sorolnám a lélektani drámák/thrillerek közé. A regény nagyon jól megírt, olvastatja magát, tetszettek a képszerű, egyszerű mondatok. Szinte végig Lucy fejében járunk, az emlékein keresztül éljük végig az elmúlt heteket, ahogy szerelembe esett, ahogy megszületett közte és Lily között a barátság, aztán ahogy elárulták és összetörték a szívét. Végig érezhető a feszültség és bár sejthető volt, hogy mi lesz, de még így is jutott egy kis csavar a történet végére. A filmet még nem láttam, de azt hiszem ideje lesz meglesnem a Netflixen.

csendmadar_b1_matrica.pngA kötetet az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Fordította: Varga Bálint

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Megérkezett Az Éhezők Viadala hivatalos előzményregénye

Ki fél a haláltól egy posztapokaliptikus világban?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr5616181972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása