Ókori hősök

2020. november 19. 07:25 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Kertész István: Ókori hősök

14 ókori hős és hadvezér életét ismerjük meg, olyanokét, akiknek taktikai érzéke és a haditechnikai ismerete még századokkal később is tudott újat mutatni.

5_19.jpg

Olyan hadvezérek regényes életrajza ez, akik nem maradhatnak ki egy ilyen gyűjtésből: Julius Caesar, Nagy Sándor, Leónidasz és Hannibal; de kevésbé ismert nevek is megfordulnak itt: Marius, II. Eumenész és Démétriosz Poliorkétész. Számomra a legérdekesebbek az előttem kevésbé ismert hadurak történetei voltak, és Xenophón neve nem ismeretlen ugyan, mégis ő fogott meg leginkább.

4_32.jpg

Xenophón i.e. 434-427 között született valamikor Athénban, és i.e. 355-ben halt meg. Katona, zsoldos és Szókratész tanításainak ismerője, történetíró is egyben, aki által leginkább ismerhetjük ma Szókratész alakját és a korabeli görög életet. Részt vett ifjabb Kürosz, II. Dareiosz perzsa nagykirály fiának hadjáratában, amit a bátyja, II. Artaxerxész perzsa nagykirály ellen vezetett. A hadjáratban rengeteg görög zsoldos vett részt, akik a peloponnészoszi háború után állástalanok maradtak, ők lettek az ún. tízezrek. Küroszt és a görög vezért, Klearkhoszt megölték (utóbbit tőrbe csalták), ezután a tízezrek új vezetőket választottak, melyeknek egyike lett Xenpohón. A sereg ellenséges területen ragadt, távol Görögországtól, de végül Xenophón és a többi vezér segítségével sikeresen hazaértek. Útjukról Xenophón az Anabaszisz (Menetelés) c. írásában számol be. Az ő alakja lett a legszimpatikusabb számomra, és az ő nézeteivel tudok a leginkább egyetérteni. Az Emlékeim Szókratészről c. írásában mestere szájába adja saját hitvallását:

"De hát az a hadtudománynak csak töredéke [a haditaktika] - jegyezte meg Szókratész -, mert a hadvezérnek mindenre fel kell készülnie egy háborúhoz: értenie kell a katonák élelmezéséhez, találékonynak kell lennie, tevékenynek és körültekintőnek, edzettnek, gyors eszűnek, barátságosnak, de keménykezűnek, egyenes szavúnak, de cselre késznek, elővigyázatosnak és ravasznak, bőkezűnek és zsákmányra éhesnek, adakozónak és önzőnek, továbbá biztonságra törekvőnek és harciasnak, és még sok más természet adta és tanulással szerzett képességre is szöksége van annak, aki jó hadvezér akar lenni. Persze az is szép, ha ért a taktikához, hiszen egészen más egy rendezett hadsereg mint egy rendezetlen."

Meggyőződésem, hogy mindezek az erények egy bármilyen vezetőnél ugyanannyira fontosak. Alapvetően békepárti vagyok, a háborúskodást felesleges pazarlásnak érzem, mindazonáltal nagyon szívesen olvasok hadtörténeti könyveket is. És mindig örömmel olvasok olyan vezetőről, aki értett is ahhoz, amit csinált, és nyilván hibákkal, de jó ember volt. Xenophón pedig abszolút ilyennek tűnik.

Nagyon érdekes volt még Hannibal története, aki i.e. 247 és i.e. 183 között élt, Karthágó városában született, és az ókori idők - sőt, egyesek szerint minden idők - egyik legtehetségesebb hadvezére volt, aki a második pun háború alatt tevékenykedett. Apja, Hamilkar Barkasz maga is tehetséges hadvezér volt, aki részt vett az első pun háborúban, és gyűlölte Rómát - fiát is így nevelve. Hispánia elleni hadjáratakor meghalt, a sereg vezetését ezután, Hannibal sógora vette át, aki diplomáciai úton próbálta megszilárdítani Karthágó és Hispánia helyzetét. A rómaiakkal kötött alku szerint kartágói fegyverek nem lépik át az Iberusz folyót. Hasdrubal halála után Hannibal lett a sereg vezetője, és i.e. 219-ben megostromolta Saguntum városát, amit 8 havi harc árán végül el is foglalt - felrúgva ezzel az elődje, Hasdrubal által a rómaiakkal kötött megállapodást. Róma ezután hivatalosan is hadat üzent Karthágónak, és kezdetét vette a második pun háború. 

3_64.jpg

Hannibal egyetlen megkérdőjelezhető döntést hozott: hajók helyett a szárazföldön, az Alpokon átkelve indult Itália felé, meglepve ezzel a rómaiakat is, leginkább Scipio Africanust, aki várta őt - és akiről szintén olvashatunk a kötetben -, de a serege súlyos árat fizetett ezért a taktikai döntésért: 37 harci elefántjából kettő maradt életben, és alaposan megtizedelte a sereget is. Miután betört Észak-Itáliába, egy időre megpihent, hogy rendezze a sereg helyzetét, ám eközben Tiberius - Scipio mellett a másik konzul - csatába indult ellene ugyanannyi emberrel. Hannibal emberei azonban edzettebbek és jobban ellátottak voltak, ennek, valamint a lovasság ügyes használatának köszönhetően szétverték a sereget, több mnit tízezer embert megöltek, a sereg másik fele Scipio serege felé menekült. 

Ekkorra Hannibal mellé álltak az észak-itáliai gallok is, akik már a serege nagyobb részét tették ki, mint az afrikai katonák, jobban bírták a hideg időjárást, és a zsákmányolt fegyverek is rómaiak voltak, ezért meg sem próbálta őket karthágói módra kiképezni - római taktikát választott a gyakorlásukra. I.e. 217-ben úgy döntött, hogy átkel az Appennineken, de nem a kiépített úton, hanem a mocsaras területen át. Az átkelés során megint sok ember halt meg, és az utolsó harci elefántja is elpusztult, ám sikerült csapdába csalnia a római sereget. A 25 ezer főből 15 ezer meghalt, a többi fogságba került. Ez a vereség a Trasimenus-tó mellett mélyen megrázta Rómát, és immár valós fenyegetéssé vált Hannibal, félő volt, hogy megostromolja és esetleg el is foglalja a fővárost. Ekkor a szenátus diktátornak nevezte ki Quintus Fabius Maximust, aki hat légióval Hannibal ellen vonult, ám kitért a nyílt összecsapás elől, és csak zavarta a sereget, folyamatosan akadályozva és elvágva Hannibal utánpótlásainak útját. Ez a taktika merőben újszerű volt akkor, és nem is értették, gyávasággal vádolták a diktátort, amit Hannibal ki is használt: megparancsolta katonáinak, hogy dúlják fel a vezető patríciusok magánbirtokait, de ami Fabiusé, azt hagyják békén. A diktátor bár jó taktikát választott, a nép és a szenátus elfordult tőle, és féléves kinevezésének lejárta után félreállították. 

Ezután két újabb konzul, Lucius Aemilius Paullus és Caius Terentius Varro került a seregek élére, és i.e. 216-ban Hannibal ellen vonultak egy majdnem 90 ezer főt számláló sereggel. Ekkor került sor az ókori történelem egyik legnagyobb, hadtörténeti és történelmi szempontból egyik legjelentősebb csatájára, a cannaei csatára, amely egyben az egyik legnagyobb veresége is a rómaiaknak. 

2_123.jpg

Ezekről, és még 12 másik hadvezér életútjáról, a történetek által kirajzolódott személyiségéről és haditetteiről olvashatunk ebben a kötetben, regényesen, olvasmányosan és érdekesen. Tökéletes ajándék lehet akár érdeklődő fiataloknak, akár felnőtteknek is. Hozzám sosem állt nagyon közel az ókori történelem, a regényeket kerülöm is, amelyek akkor játszódnak, de a hadtörténeti leírások és az életrajzok mindig is érdekeltek - noha kevésbé, mint a kora és késő középkori történelem. Ez a kötet az egyik legélvezetesebb a témában, és nagyon érdekel volt megismerni olyanokat egymás után, akik sokszor egymással szemben álltak a csatamezőn. 

A kötet szerzője Kertész István ókortörténész, a hellenizmus és az olümpiai játékok kutatója, az ELTE docense és adjunktusa.

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Iaszón, a kozmopolita hős

Róma tündöklése és bukása

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr1016286266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása