Tudsz szívből szeretni?

2020. február 19. 07:10 - GReni

Könyvajánló - Istók Anna: Semmiért egészen

"Valaki hibázik. Valaki titkot rejteget. Valakit megcsalnak.
Valaki pedig nekiáll, hogy igazságot szolgáltasson."

love-triangle-494178_960_720.jpg

A Könyvmolyképző Kiadó elhozta az olvasóknak Istók Anna második regényét is. Az első könyve nem volt ugyan hibátlan, ennek ellenére tetszett, így kíváncsian vártam ezúttal milyen témát hozott a szerző. Ha lemaradtál az első könyvéről, íme egy kis ízelítő:

Éhes ​felhő a napot

Új regényében, mely a Semmiért egészen címet kapta megismerjük Nándit, Emőt és Flórit. Emő a vidéki lány, aki kilátástalan jövője elől az ország szívébe menekül. Zárkózott és nem igazán találja a helyét a zajos, pörgő egyetemi életben, ahol kiszúrja a harsány, jóképű, dögös Nándit és rögtön fülig beleszeret. Az első két évben végignézi, ahogy Nándi folyamatosan csajozik, de őt észre sem veszi. Csak arra kell neki a lány, hogy lemásolja időnként a jegyzeteit, a beadandókat vagy puskázzon róla a zh-kon. Két év után a lány úgy dönt, itt az ideje változtatni, ezért hazatér vidékre a nyárra, új frizurát csináltat, sportos ruháit dögös, kihívó cuccokra cseréli, varrat magának pár szexi tetoválást és irány az egyetem harmadik éve.

Nándi az a fajta, akit az okos lányok messziről elkerülnek. Hét haverjával minden tanévet úgy kezdenek, hogy fogadásokat kötnek az év begyűjtött skalpjainak mennyiségére. A srác önhitt és gátlástalan. Emőnek az új kihívó és kacér stílusával sikerül magára vonni a srác figyelmét és titkon reménykedik benne, hogy sikerül megpuhítania a srácot és jó útra terelni, ám Nándi ráun és repül is a következő virágra.

Sajnos a sors nem így akarta, mert bár a fiú szerelmes lett és megváltozott, csak épp nem Emőért, hanem Flóráért tette. Szenvedélyes románcukból szerelem, házasság, majd egy gyermek lett. Látszólag minden tökéletes. De vajon tényleg képes egy ilyen nárcisztikus ember ekkora változásra? Mi történik, ha egy rossz pillanatban kísérti meg a múlt szelleme? Képes ellenállni vagy eldob mindent egy kis szórakozásért?

Van ebben a történetben minden. Szerelmi háromszög, mindent elsöprő szenvedély, titkok, megcsalás, bosszú. Nándi az elejétől az a fajta karakter, akit szívlapáttal ütne agyon az ember, bár a végére azért kicsit megsajnáltam, titkon azért örültem a koppanásának. Aztán ott van Flóra, akit az ember elkezdhetne sajnálni (én mondjuk nem), hiszen rengeteg dologról lemondott Nándiért, de aztán kiderülnek nagyon durva dolgok, amivel nálam teljesen elvágta magát a csaj. Szinte megszállott majomszeretet a gyerek felé, abortusz, a gyerek felhasználása az ex ellen, hát ezek egyike sem teszi szerethető karakterré. Azt hiszem ilyenkor mondják, hogy folt a zsákját. Bár ő az egyetlen szereplő, aki képes változni.

Aztán ott van Emő, aki talán a legfurább szereplője volt a kötetnek. A szégyenlős szende kislány egy nyár alatt átvedlik vadóc, szexis dögbe, aztán felszívódik, amikor az áhított pasiról kiderül, hogy mást választott. Mikor érzi, hogy rezeg a léc a csávónál, akkor visszatér, hogy jól megkavarja a dolgokat? Hát az ő történetének a végére nem számítottam és nem is igazán értettem miért volt szükség rá.

Istók Anna nagyon jól ír, könnyed stílusa beszippantja az olvasót. Kapunk egy életszagú szerelmi drámát, rengeteg érzelmet. A kötet nagyon felkavaró, bár a végével nem voltam maximálisan kibékülve, ez a regény jobban tetszett, mint a szerző első könyve. A szereplők mind önzőek, ami tökéletesen tükrözi az átlagembert és talán ettől olyan sötét, borús az egész kötet hangulat. De ettől még hasznos tanulságokat is kaptunk a történet végére: ne hagyd, hogy az életed céltalanná váljon, az ember igenis képes megváltozni, a bosszú sehová sem vezet, nézz tükörbe, mielőtt másokat kritizálnál és hibáival együtt szeresd a választott párodat.

8534_b1.jpgKöszönöm szépen a szerzőnek, Panninak és a Könyvmolyképző Kiadónak a lehetőséget!

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál mindig kedvezménnyel vásárolhatod meg!

Ha érdekelnek a könyvújdonságok, kövess minket Facebookon!

Érdekelne a kiadó más érdekes könyve is? Kattints! 

 

Szólj hozzá!

Pánikbetegség - tünetmentes életet élni

2020. február 18. 06:34 - Carbonari

Könyvajánló - Tamás Rita: Ne pánikolj, sportolj!

rita.jpgMi történik, amikor pánikbetegséggel küzd az ember? Lehetséges-e valamiképpen felülkerekedni rajta? Főleg tartósan? Íme egy lehetséges - sikeres - megküzdési stratégia a sok közül. Tamás Rita: Ne pánikolj, sportolj! című könyve megérintett, személyes hitvallása még jobban: "Hiszem, hogy nem a történések határoznak meg minket. Hanem az, hogy mit kezdünk a történésekkel."

A képek Tamás Rita Ne pánikolj, sportolj elnevezésű Facebook faláról származnak, és őt ábrázolják.

Tovább
1 komment

10 perc 38 másodperc

2020. február 18. 00:03 - GReni

Könyvajánló - Elif Shafak: 10 perc 38 másodperc

A társadalom peremére szorult emberek, az éjszakai pillangók, a bántalmazottak vajon megérdemlik az örömöt, egy méltóságteljesebb életet és a végtisztességet?

fokep_71.jpg

Elif Shafak legújabb magyar nyelven megjelent regényében egy sötét, szomorú világba kalauzolja el az olvasókat. Isztambul sötét oldalán élnek a prostiuáltak, menekültek, transzvesztiták és olyan nők, akik az otthon ért erőszak elől menekültek inkább az utcára. Az emberek lenézik őket, kitaszítottként élnek, de sosem vesztették el a reményt. Olyan emberek ők, akik nem törődnek bele a sorsukra, szembeszállnak életükkel, mert sosem adják fel, hisznek egy jobb életben és a legrosszabb körülmények között is képesek emberként viselkedni.

A történt főszereplője Leila, aki egy bordélyházban dolgozott szexmunkásként, ám egy nap megölik és egy kukába hajítják a holttestét. Klinikai halála után azonban még van 10 perc 38 másodperc, amíg agya működik és van ideje felidézni életének fontos eseményeit és szereplőit. Lepereg előtte élete filmje, ha úgy tetszik. Emlékek törnek a felszínre, melyeket ízek és illatok idéznek elő.

Végighaladunk a nő életén egészen a születése pillanatától kezdve, hogy aztán megismerkedjünk borzasztó családi helyzetével, a gyerekkori abúzussal, amelyet nagybátyja követett el ellene már kicsi gyermekkorától. Az utolsó csepp végül, amikor rá akarnak erőltetni egy házasságot. Összeszedi minden bátorságát és megszökik. Az akkor tizenhat éves lány egy jobb élet reményében érkezik Isztambulba, de a szerencse itt sem áll mellé, ugyanis egy bűnbanda kezébe kerül, akik elhitették vele, hogy segíteni akarnak, aztán telenyomták piával és eladták a testét.

59c8a38c45d2a027e83c8520.jpg

És később sem lett sokkal jobb a helyzet. Főleg, amikor összeszedte minden bátorságát és hazatelefonált, közölték vele, hogy ne keresse őket többé, nekik már nincs lányuk. Majd bekerült egy bordélyházba, ahol végre az égiek kegyesek voltak hozzá. Megismerkedett pár lánnyal, akikben igaz barátokra talált.

Szívszorító volt olvasni, amikor a bordélyházi szobájában álmodozott arról, hogy egyszer majd beutazza a világot, miközben az olvasó pontosan tudja, hogy egy szeméttárolóban köt majd ki a holtteste. De az "ötök" végre pozitív élményekkel is megajándékozta. Mind a társadalom peremén éltek és ez összekovácsolta őket. Amikor a lány holttestét megtalálták, a barátai harcba szálltak, hogy megkaphassa a végtisztességet, ami a társadalom többsége szerint egy kurvának nem jár.

Ebben a könyvben minden van, amitől megszakad az ember szíve: családon belüli erőszak, abúzus, elnyomás, alárendeltség, prostitúció. És még egy ilyen sötét világban is akad szépség, barátság, összetartás, szerelem. A lányok barátsága őszinte és tiszta volt. Megmutatja, hogy bár sokan bántották Leilát, ő képes volt ember maradni és megtalálni az apró örömöket az életben.

Elif Shafak gyönyörű, lírai stílusban egy olyan regényt írt, amelyben hangot ad azoknak, akik nem képesek szólni, mert láthatatlanok, bántalmazottak, sérültek, de bennük is van szépség, amiért megérdemlik, hogy emberségesen bánjanak velük.

85020172_2680993118679520_5305520848176676864_n.jpgKöszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak!

A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron. 

Kövess minket Facebookon!

Audrey Hepburn és a második világháború

A vallás kísérlet arra, hogy a hívők értelmet találjanak a világban

Mr. Kockafej és Bohém kisasszony házassága

Európa Kiadó, Budapest, 2019
416 oldal
ISBN: 9789635041282
Fordította: Nagy Marietta, Csáki-Sipos Kata

Szólj hozzá!

Így neveld az ördögödet!

2020. február 17. 07:48 - Arthur Arthurus

Könyvajánló - Christopher Moore: Ördögöd van

 Christopher Moore legelső regénye már siker lett: ez az Ördögöd van - avagy útmutató a praktikus démontartáshoz és neveléshez! Ha már megidézted, neveld is meg!

2_55.jpg

Részlet az egyik első borítóról

Tovább
Szólj hozzá!

Ismert magyar szerzők titkai színpadon

2020. február 16. 07:11 - GReni

Könyvajánló - Réczei Tamás: Nagyon ​kell szeretniök! 1-2.

Szeretnél bepillantani ismert magyar íróink, mint például Ady Endre, Karinthy Frigyes vagy Molnár Ferenc házasságába, kapcsolataiba? Megismerni a titkaikat és életük néhány fontos szereplőjét? Réczei Tamás Nagyon ​kell szeretniök! című előadássorozatából készült művek segítenek kicsit jobban megismerni a művészeket, hogy közelebb hozzák az olvasókhoz a legismertebb magyar szerzőket.

fo.jpgRéczei Tamás, fotó: Rusznyák Csaba

Réczei Tamás, a Kecskeméti Nemzeti Színház művészeti vezetője, rendező és drámaíró izgalmas kalandra vállalkozott. Ismeritek Nyáry Krisztián Így szerettek ők című művét? A kötetben ismert írók és művészek magánéletébe nyerünk betekintést. Megismerjük az emberi oldalukat, magánéletüket, múzsáikat, szeretőiket, szerelmeiket. Réczei Tamás pedig ezeket a történeteket vitte színpadra irodalmi minidrámákban, melyek több nagyváros színpadain is megfordultak (például Szeged, Budapest, Miskolc).

Mind emlékszünk még rá, amikor az iskolapadban a fejünkbe kényszerítették szerzők életrajzait, csupa száraz adat, legtöbbször erősen cenzúrázva. Ráadásul legtöbb esetben a feleségek, szeretők, múzsák épp csak említésre kerültek. A Corvina Kiadó jóvoltából jelent meg két kötetben Nagyon kell szeretniök! címmel tíz minidráma, melyekben megismerjük olyan nők történetét, akik híres költők, írók életében játszottak meghatározó szerepet, mégis keveset beszélnek róluk.

1818220.jpgAz első kötetben olvashatunk többek között Ady Endre, Brüll Adél és Diósy Ödön szerelmi háromszögéről, a két "idegbeteg", Kosztolányi és Harmos Ilona kapcsolatáról egészségben és betegségben, és azt is megtudhatjuk, hogy fenyegetett öngyilkossággal József Attila Kozmutza Flórát.

A második kötetben megismerjük a lelkes, ifjú költőnőt, Tanner Ilonát, aki egy pillanat alatt dobogtatta meg az alig húszéves Szabó Lőrinc szívét, de Ady Endre másik fontos múzsája, a tizenhat éves Csinszka is helyet kapott az előadássorozatban, akire nagy hatással volt Ady Szeretném, ha szeretnének című verseskötete és még egy apró verset is küldött Ady Endrének "bírálásra".
A minidrámák megírásához a szerző szakemberekkel, egyetemi hallgatókkal karöltve felkutatott leveleket, naplókat, irodalmi önéletrajzokat, hogy teljesebb képet kapjanak egy-egy románcról. Az érdekes drámák végén pedig helyet kaptak kérdések, melyek segíthetnek a történetek iskolai feldolgozásában.

1818221.jpgAkadnak szomorú, sőt szívszorító, de humoros történetek is a kötetekben, melyek egyértelmű célja, hogy az olvasók közelebb kerüljenek ismert művészekhez. Egy-egy érdekes történet felkelti az emberek érdeklődését, kíváncsiságát. Teljesen más úgy olvasni egy verset, novellát, hogy csak a szerző nevét ismerjük, mint abban az esetben, ha volt lehetőségünk megismerni emberi gyarlóságában, mondjuk épp egy szerelem mámorában úszva, megrendülve, netán egy tragédia küszöbén állva.

A kötetből csak az nem derül ki, hogy milyen volt maga a megvalósítás, milyen tapasztalatokat szerzett Réczei Tamás, ennek az egyedi sorozatnak a megálmodója a színrevitel során. Kérdésemre ezt a választ kaptam:

 

"Az idők során jól tudtuk, melyik szöveg az, amely megrázó, melyik tartalmaz humort, öniróniát és megdöbbentő elemet. A József Attila - Kozmutza Flóra történet előadása során rendre láttunk síró arcot. A Karinthy család esetében hallottuk a nevetéseket, természetesen, majd érzékeltük a megdöbbenést, amikor Böhm Aranka az auschwitzi vagonra kerül. De ugyanígy megrökönyödtek Kosztolányi elnémulásán, vagy amikor Babits elkéri Szabó Lőrinctől ifjú szerelmét, illetve Léda elvesztett gyermekén."

Köszönöm a lehetőséget Réczei Tamásnak és a Corvina Kiadónak!

A kötetek elérhetők a borítóképekre kattintva, kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Írjál és szeressél

A Kádár-rendszer egyik nagy tabuja: a zsidók

Ég a házunk!

Szólj hozzá!

Polipkompatibilis űrhajók kontra pókok

2020. február 15. 06:39 - Carbonari

Könyvajánló - Adrian Tchaikovsky: A pusztulás gyermekei

octopus.jpgPolipkompatibilis űrhajók kontra pókok, és ember már nem is kell. 
Na jó, kellenek az emberek, de amit Adrian Tchaikovsky A pusztulás gyermekeiben megálmodott... vagy inkább továbbálmodott... az nem semmi. Az idő gyermekeiből emlékszünk még  Avrana Kernre? Igen? Na, a tudata még mindig él, pókjai dettó, együttműködnek az emberekkel, éppen a kommunikációjuk tökéletesítésével vannak elfoglalva, amikor...

Tovább
1 komment

Jessica Jones, a piás ex-hős kalandjainak kezdete és vége...

2020. február 13. 07:52 - GReni

Könyvajánló - Brian Michael Bendis: Alias - Jessica Jones 3.

Tudni szeretnéd miként lett az átlagos, szégyenlős tinilányból szupererőkkel bíró hős? Aztán miként ért fájdalmas véget a jelmezes-karrier? Érhet boldog véget olyasvalaki élete, aki a mocsokban éli mindennapjait?

fokep_69.jpg

Ez a pillanat is eljött...elérkeztünk Jessica Jones történetének utolsó kötetéhez. Ha lemaradtatok az előző két kötetről, mindenképp érdemes megismerkedni velük:

Alias - Jessica Jones 1. (1-9.)

Alias - Jessica Jones 2. (10-21.)

Ismét belevethetjük magunkat a megkeseredett nyomozó alvilági kalandjaiba. A Fumax Kiadó ezúttal is egy igényes, színvonalas kötetet hozott el az olvasóknak. A sorozat zárókötete az Alias 22-28. számát tartalmazza.

A kötet elején visszautazunk 15 évet az időben, hogy megismerjük Jessica Jones eredettörténetét. Egy csúnya autóbaleset, némi hadsereg tulajdonában álló vegyianyag, majd hat hónap kómában. Ébredéskor pedig szembesült a ténnyel, hogy elvesztette a családját. Egy ilyen tragédiát nem könnyű feldolgozni, de mi van, ha ezt még megspékeljük azzal, hogy különleges képességei is lettek?

A múltidézés után ismét napjainkban járunk, ahol Matt Murdock, a Fenegyerek egyik ügyfele akarja megbízni a magánnyomozót egy melóval. Nem is akármilyennel! Egy kardfogú tigrist kell megtalálnia az északi sarkvidéken. Közben egy váratlan megbízás érkezik: ismét le kell vadásznia Killgrave-et, a Bíborembert.

Ezúttal is felbukkannak ismert Marvel hősök a történetekben, például Peter Parker, aki Jessica iskolatársa volt, vagy Thor, aki megmentette a vízbefulladástól, majd a Bosszú Angyalai is bekerülnek a képbe, ugyanis ők ajánlják a megbízóknak Jessicát.

Killgrave kegyetlen és brutális tömeggyilkos. Az áldozatok családjai keresik fel Jessicát, hogy tegyen igazságot a szeretteik elvesztéséért. Bár Killergrave egy szigorúan őrzött, elszigetelt börtönben van, a hozzátartozók azt akarják, hogy beismerje mit tett. Bár bevallott néhány tömeggyilkosságot, sok bűnét tagadja.

rco021_1468924111.jpg

Megismerjük, hogy miként találkozott a gyilkossal még szuperhős korában és, hogy előbbi miként képes az elméjével irányítása alá venni bárkit, köztük Jessicát is. Miközben a magánéletében is zűrökkel kell megküzdenie, most régi sebek szakadnak fel újra a Bíborember ügy kapcsán. Megtudjuk miként vágta pofán a valóság a fiatal lányt, aki embereknek akart segíteni, aztán hogyan vágta sutba szuperhős-jelmezét és azt is, hogyan ér véget a lecsúszott piás nyomozó kalandja. Happy end vagy még több katasztrófa?

Eddig is tudtuk, hogy milyen mocskos és züllött világban él Jessica Jones, de ezúttal egy még brutálisabb ellenféllel kerül szembe. Az utolsó részeknek köszönhetően végre azt is megtudjuk milyen pofon kell ahhoz egy szuperképességekkel bíró hősnek, hogy életet hátrahagyva alkoholmámorba menekülve küzdjön a mocsokban.

A vége egy kicsit fura volt, teljesen mást vártam, ettől függetlenül tetszett ez a kötet is, de nem ez lesz a kedvencem. Akik olvasták a korábbi részeket, ezúttal sem fognak csalódni, Brian Michael Bendis és Michael Gaydos Mark Bagley-vel és Rick Mays-szel kiegészülve ismét izgalmas, pörgős és látványos történettel örvendeztették meg az Alias rajongóit. Kifejezetten tetszett, hogy egy gyűjteményes kötetben kapott helyet a "vesztes" tini, a fiatal hős és a hatalmas bukás is. Egy folyamatos tragédiákkal járó fájdalmas életút érhet boldog véget?

3153881_big.jpgA kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Szöveg: Brian Michael Bendis
Illusztráció: Michael Gaydos, valamint Mark Bagley és Rick Mays
Fordította: Galamb Zoltán
műfaj: képregény
formátum: keménytáblás
méret: 192 x 284 mm
oldalszám: 176
ISBN 978-963-470-127-9

Kövess minket a Facebookon is!

Szólj hozzá!