Paul Lendvai könyve, az új honfoglalás áttekintést ad a rendszerváltás hajnalától napjainkig történt politikai eseményekről, de mindenekelőtt Orbán Viktor és a Fidesz történetével foglalkozik. Minden más, mint szocialista kormányok, válságok és győzelmek, csak keretet adnak, és érintőlegesen vannak tárgyalva a kötetben.
Mielőtt bármilyen véleményt megfogalmaznék az áttanulmányozott művel kapcsolatban, le kell szögeznem egy tényt: én saját magam pártján állok. Megtanultam sorok és történetek között azt elolvasni, amit le sem írtak. Mostanában egyre ritkábban vállalok fel konfliktusokat politikai kérdésekben, mert attól függően, hogy adott témában kinek lépek a tyúkszemére, vagyok leorbánozva, vagy leliberálbolsevikozva. Sokszor pedig egyszerűen csak szakmai véleményt nyilvánítottam valamiben, amihez értek, és ami akkor, ott éppen át van politizálva.
És nem, ettől még nem középen állok. A legtisztább politika, amit el tudok fogadni, hogy a magam pártját fogom. Ennek fényében ereszd át szűrődön az Új honfoglalás című könyvről írt véleményemet.
Nem tisztem vitatkozni Paul Lendvaival arról, hogy milyen módozatokon keresztül lehet uralni egy országot. Jelenleg ő azt állítja, hogy Orbán Magyarország uraként viselkedik, aki „hivatalok és javadalmak osztogatása révén a hívek széles, a közigazgatás és a rendőrség, a titkosszolgálatok és a katonaság köreinél jóval szélesebb táborát gyűjti maga mellé.”
Ez így van.
Ugyanakkor ez nem pártállás kérdése, hogy ki hová csatlakozik.
Ez becsület kérdése.
Az emberek pedig szeretik sutba dobni a gerincüket, ha pénzről van szó.
Ha zsíros állásról van szó.
A becstelenség pártállástól független.
A kérdés az, hogy becstelen-e Orbán Viktor is?
Személyes meggyőződésem, hogy nem.
Nem tudom, hogy igazam van-e. Nem őriztünk együtt libát, és együtt sem diplomáztunk.
Lehet, hogy nincs igazam.
De attól én még így gondolom.
Orbán Viktor és Kövér László fiatalon
Fotó: MTI / Földi Imre
Megtalálható a könyvben Orbán Viktornak egy nyilatkozata Antall Józsefről. A szemére hányta, hogy az elhunyt miniszterelnök semmiféle kommunikációs vagy gazdasági bázist nem hagyott hátra egy eljövendő jobboldali-polgári kormányzat számára:
„Abban, hogy most itt vagyunk, neki felelőssége van. … Hogy pőrén, meztelen fenékkel vagyunk ellenzékben. … Nincs egy lap. A lapok egy részét ellopták – hagyta, hogy ellopják az orra elől -, más részét meg benn hagyta állami tulajdonban. Nincs se rádió, se tévécsatorna. Egy sincs. Szóval, erre nincs mentség.”
Hiányolta továbbá a személyes kapcsolatot a nagytőke képviselőivel: „ezt úgy kellett volna megcsinálni, hogy meg kellett volna találni azt a nyolc-tíz nagyvállalkozót, akik majd Magyarország nagytőkései lesznek. A bankok előtt világossá tenni, hogy ez a mi nyolc-tíz emberünk. … Esetleg fejlesztési forrásoknál, pályázatoknál lehetett volna valamit még segíteni. … Antall ezt elmulasztotta. Nem volt hajlandó foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Szerinte ez nem tartozott a politika területére. Holott a politikának ezek adják a lényegét. … És őneki nem volt ehhez jó érzéke.”
Kérem, lehet darabokra szedni a citátumot.
Nekem az a véleményem erről, hogy pénz nélkül mulatni bajos. Aki azt hiszi akár a jobb, akár a baloldalról, hogy a két szép szeméért termet bérelhet kampányidőszakban, üdítőt, ásványvizet szolgáltathat fel, videófilmeket készíttethet, szórólapokat nyomtattathat, útiköltséget fizettethet, tanácsadókat bérelhet, az vagy naiv, vagy nem látja át a folyamatokat. A választási hadjáratot nem csak az átláthatóság, az ígéretek nyerik meg, hanem a pénz is. Hány helyre jutottál el kampányidőszakban, mennyire minőségi a papír, amire az ígéreteidet kiszedték, hány lakásba jut el az üzeneted, stb. Volt egy emlékezetes esetem. Engedélyért folyamodott az egyik ügyfelünk. Volt egy kis gubanc az egyik törvényi feltétel teljesülésével kapcsolatban. Az ügyfél próbálkozott, én sajnálattal széttártam a karjaimat, hogy bocs… mire keserűen kifakadt: tudtam, hogy még tíz "millát" bele kellett volna feccölnöm a választási hadjáratomba, és most nem szarakodnék itt ilyen pitiáner engedélykérésekkel…
Mégis, mit mondhattam volna neki?
Hogy én is tudom, a pártok nemcsak azokból a pénzekből gazdálkodnak, amit a törvénykezés biztosít számukra?
Ha egy pártnak nincs pénze, meghalt.
Ennyi.
És ez nemcsak Orbánra és Fideszre igaz.
Minden pártra.
Megszaporodtak Orbán mellett a pénzemberek.
Igen.
Mint minden éra vezetőpolitikusai mellett.
Ez a politikai elit egy kollégiumi szobában jött létre.
Van ilyen.
Jó időben voltak jó helyen.
Tudtak változni.
Élni a lehetőséggel, amit az akkor éppen változó idő, a változó kor eléjük dobott.
Nem kellett volna?
Akkor élt volna vele más.
Kézfogás a múltból
Orbán szereti a focit.
Én nem.
Vagyonokat költ a költségvetésből stadionokra.
Ugyanakkor elmarad a felsőoktatás, az egészségügy normális finanszírozása.
Tessék megállítani. Tessék alternatívát kínálni, nem pedig tényeket rögzíteni.
Ugyanakkor: én még nem láttam olyan költségvetést, amelyben valaha is elegendő pénzt szavaztak volna meg ezekre a területekre, de akár csak a rendvédelem számára (amit testközelből ismertem évtizedekig). Mindig és mindig forráshiányosak maradnak ezek a területek. Vajon miért kell(ett) füzetben vezetni a Teve utcai rendőrségi objektumban (figyelem! nem vidéki lepukkant őrsön) a fénymásolás, a mezei, nem titkos anyagokról való fénymásolás számait? Azért, mert mindenki saját magának másolt, és ennek kívántak gátat vetni, vagy azért, mert a papírral mindenáron takarékoskodni kellett? Vajon miért voltak időszakok, amikor egy métert sem mehetett a szolgálati gépkocsi, pedig mennie kellett volna? (Még mindig Teve utca!) Vajon miért küzdenek folyamatosan ember- és időhiánnyal a nyomozók? Kinek az érdeke, hogy egy nyomozó el legyen árasztva aktákkal, és csak arra legyen ereje, ami már-már a körmére ég? De szakadjunk el a rendvédelemtől. Miért nincsen mindenütt jó pedagógus? Jó orvos? Jó óvónő? Jó ápoló? És a jó jelzőn kívül a legfontosabb: megfelelő számban? Ki az, aki azt tudja mondani, hogy ez csakis Orbán hibája? Miért emlékszem én úgy, hogy ez rendszerektől és pártállástól független kérdés? Hogy ez rohadtul így van, mióta csak az eszemet tudom, és ehhez nem mai csirke vagyok az őszülő fejemmel.
Nem vagyok társadalomtudós. Nem vagyok politológus. Nem vagyok senki.
Legnagyobb fájdalmam a ketté szakadt ország.
Hogy senki sem mondhat valami jót senkiről, mert azt azonnal politikai szűrőn engedik át.
A rosszat viszont azonnal és kritika nélkül minden ellenérdekelt fél szajkózza.
Paul Lendvai
Fotó: Népszava
Paul Lendvai könyve komplexen foglalkozik a rendszerváltáskori, valamint a mai Magyarországgal, és ad az olvasónak olyan adalékokat az eltelt évtizedek politikájáról, amelyet érdemes elolvasni, párhuzamban képet festve a szerinte legtehetségesebb és egyben legveszélyesebb politikusunkról, Orbán Viktorról.
Van Spenglernek egy kb. 100 évvel ezelőtt írt munkája, A nyugat alkonya címmel. Abban írja le, hogy a becsületes értelmiségit már Nero császár sem tudta rábírni, hogy elmenjen szavazni.
Jelentem: itt tartok.
Undorodom.
Attól tartok, erről nem Orbán Viktor tehet, hanem mi, mindannyian.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre!
Tetszik, amit olvastál?
Akkor kövess minket a Facebookon is!
Kíváncsi vagy, hogyan zajlott a legutóbbi rendszerváltás a kulisszák mögött? Magántörténetek egy rendszerváltás margójára - kattints!
