Melyik a nagyobb sértés: ha lebuziznak vagy lezsidóznak?
Ki haragszik jobban: a vádló vagy a vádlott, netán a közömbös?
Tudnál-e szeretetből ölni?
Eltemetnél-e - jobb híján - szappant, hogy megnyugvást találj?
Elmennél-e a végsőkig, hogy igazságot szolgáltass?
Érted-e, hogy van, amikor nem segít se harc, se megalkuvás,
és az ez van simul ránk második bőrként?

Miről szól a mű?
A II. világháború utáni zavaros helyzetről ír javarészt a kötet elején az író, amikor tegnapi áldozatok szembesülnek emberi gyarlósággal volt vádlóik, vagy csak sorsukat közömbösen szemlélőkkel, hogy nagyobb az ellenérzés a közömbösökben is, ha arra gondolnak, hogy a deportáltakéból nekik juttatott földet, házat, de akár csak ételkészletet, fejőrocskát, amely ingatlanokhoz, tárgyakhoz már hozzászoktak, hogy az övék: esetleg vissza kell adniuk jogos tulajdonosaiknak. Minek jöttek ezek vissza, hörren fel az indulattal teli féltés és bírvágy a közömbösökben is.

Vagy, hogy milyen két kitelepített családnak találkozni: helyet cserélnek, országot és életet. Az egyik megkövesül a félelemtől, a másik nyála helyett is keserűségét nyeli, a hatóság pedig szenvtelen, mert ő sem akar meg és belebolondulni abba, amit tesz. Nincs különbség egyenruha és egyenruha között. Parancsteljesítés közben embernek maradni nem mindig opció, regnáljon bármilyen rendszer is. (igen: bármilyen rendszer is, fenntartom)

Lehet jót akarni, csak rossz helyen és időben, szól a következő történet két szerencsétlenről, akiket bedarált a történelem. És tudnál-e egyetlen éjszaka botlásáért egy életen át fizetni, majd habozás nélkül kioltani életeket, hogy végre nyugalmat leljen mindenki? Van-e karácsonyi ünnep holokausztot átélt személy számára? Ünnep-e a kifordult személyiség számára bármi is?

Lehetséges-e összeegyeztetni a vallást nemi identitáskereséssel, szenvedi végig a következő novella hőse útkeresés közben. Az út fájdalmas, tekervényes, nehéz és .. megúszhatatlan. A végső igazság a legfontosabb, vonja le egy másik novella hőse a következtetést, amíg az utolsó történetben egy fiatal fiú keresi útját a sorsát meghatározó történetben.

Igen, erről szól a novelláskötet.
De ez nem teljesen igaz.
Rólam, rólad, rólunk is szól minden sora.
Akkor is, ha én, te, ő, mi nem vagyunk zsidók (mert főleg az ő valóságmegélésük szerepel a történetekben).
A mi döntéseinkről, saját elhatározásainkról, válaszutakról, elfojtásokról, nehéz helyezetekben való cselekedeteinkről, vagy leblokkolásainkról. Tetteink vezérlő elveiről és gyarlóságból, gyengeségből, környezetünk korlátai miatt történő megalkuvásainkról.
Légy erős.
Rólunk is szól, kortól, nemi identitástól, vallási meggyőződéstől és történelemtől függetlenül.

Hogy a felnőtté válás útja rögös.
Hogy az igazságtalanságokkal szemben nem mindig van lehetőség a helyzetből való kimaradásra.
Hogy van, amikor nem segít se harc, se megalkuvás, és az ez van élethelyzete simul ránk második bőrként. Ez van, ezt kell túlélni. Ha lehet. Ahogy lehet. Aztán utána majd ráérünk moralizálni a történtek és a rájuk adott válaszaink miatt.
Hogy bárkinek lehet hazudni, önmagunknak fölösleges: visszaüt és áll bosszút rajtunk betegséggel, depresszióval.
Hogy kimondani a valót csak látszólag nehezebb, mint maradni a számunkra nem elég jó helyzetben.
Hogy senki sem bújhat ki a bőréből: viselni kell azt mindhalálig.
Hogy ha örülhetünk is valaminek, miért kellene helyette sémákban maradni és búval béleltnek lenni.

Nem tudom, érted-e, amit írok.
Hinni akarom: érted.

Tudtad? Szántó T. Gábor kötetének címadó elbeszéléséből Török Ferenc rendezett nagyjátékfilmet, amely a Berlini Nemzetközi Fesztiválról és az amerikai Miamiból is is közönségdíjjal tért haza.
(főkép a filmből származik)

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints!

Köszönjük, Noran Libro Kiadó!

Tetszik, amit olvastál?