Miért olvasunk?

2017. június 08. 07:45 - Arthur Arthurus

Hát, azt hiszem, hogy erre a legjobb válasz az, hogy mindenki másért. Ezért inkább csak azt a részét válaszolom meg, hogy én miért és mit és hogyan olvasok. 

Nem tudom, ki hogy van vele, de én fizikailag is vigyázok a könyveimre. Nem nyitom ki gerinctörésig, az, hogy hátrahajtsam, az még csak eszembe sem jut. Még könyvjelzőt sem használok (pedig van legalább 200 szebbnél szebb könyvjelzőm, igazából gyűjtöm őket :)), mert csak útban lenne. Ha van ilyen "beépített" könyvjelző, az a hozzávarrt szövetdarab, aminek megnemmondom mi a hivatalos neve, akkor azt szoktam használni, egyébként oldalszámmegjegyző vagyok. Vagy nem vagyok, mert ez a képességem nem mindig működik ám tökéletesen. Főleg, amikor nincs időm megnézni az oldalszámot, mert épp csak felpattanni és leszáguldani van időm a megfelelő megállóban az adott közösségi közlekedési eszközről. Aztán olyan is van, hogy rossz oldalszámra emlékszem. Meg olyan is, hogy ezt csak 3-4 oldallal később veszem észre, hogy de hát én ezt már olvastam! Igen, ez akkor szokott előfordulni, amikor az adott rész épp nagyon untat, vagy fáradt vagyok. 

De most nézzünk pár idézetet az olvasásról!

Egy olvasó ezernyi életet megél, mielőtt meghal. Az az ember, aki nem olvas, csak egyet.

- George R. R. Martin

Nem szeretem az úriember könyveit, bár a belőle készült sorozatot nagyon is. (Spoiler: A legutóbbi évadot már nem voltam hajlandó nézni, aztán most, hogy kijött az előzetese a következőnek, és megláttam a szép nagyra nőtt Drogont, kb. két nap alatt lezavartam.) De ezzel a mondásával egyetértek. Egyik kedvenc könyves témám a hegymászás. Most is épp egy olyat (is) olvasok, mégpedig az 1996-os híres Everest-baleset túlélőjének, Beck Weathersnek a könyvét. Fogok is majd róla írni még a héten. Igazából nem jártam még a Kékesnél magasabban azt hiszem, de engem elvarázsol az egész, főleg a nehéz mászások. A technikák, a hideg, a könyörtelen időjárás, az emberi szervezet működése ezeken a szélsőséges körülményeken. És így kicsit olyan, mintha ott lennék én is, pedig a biztonságos fotelomban ülök. Számtalan helyzettel megismerkedem olvasás közben, amiket az életben nem éltem át. 

Észak-Amerika egyik leggyönyörűbbnek tartott kincse: a Denali Nemzeti Park és a fölé magasodó Mount McKinley, avagy Denali

Egy igazi könyvszerető ember nemcsak olvassa a könyvet. Hanem szereti is.

- Leiner Laura

Soha nem olvastam Leiner Laura könyvet, de valószínűleg könnyed kikapcsolódásként nem lenne rossz. De ezzel is egyetértek. Én, ahogy mondtam is, fizikailag is vigyázok a könyveimre. Nem magáért a tárgyért. Azok csak lapok. De azok a lapok adnak át élményeket, érzelmeket, tudást, gondolatokat. Időről időre felmerül bennem egyfajta igény, hogy ne csak szórakoztató vagy szépirodalmi könyveket olvassak. Nem is csak azokat szoktam, sőt, a magánkönyvtáram egyik legjobban szeretett szekciója a tudományos könyveké. Csillagászat, fizika, biológia, mindenféle természettudományos könyv, néhány társadalomtudománnyal foglalkozó, nagy rakat történelmi és háborús leírás, szakkönyv. 

Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot. De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne, mint engem írás közben.

- Meg Cabot

És igen, olvasok könnyed romantikus könyveket is, főleg a drámaiakat szeretem, ahol az egyik szereplő beteg, vagy baleset éri, vagy bántalmazták, és ebből kell felépülnie, stb. Ezek a könyvek azok, amelyek fenntartanak éjszakánként, mert nem tudok elszakadni tőlük, hihetetlen mennyiségű érzelmet közvetítenek számomra. Ezek azok a történetek, amelyek sok újat nem adnak, mégis jó, amit adnak, jó olvasni, jó megélni, és egyébként nagyon jó - és gyors is - írni róluk. Bár nem mindegyikről. Bevallom, a legnagyobb ilyesmi kedvenceimről még nem írtam posztot, és lehet, nem is fogok. Egyszerűen túl személyesek számomra. Túlságosan szeretem, minthogy egy sima egyszerű ajánlót írjak belőlük. Át szeretném adni azt, amit nekem adtak, ezeknél igenis érdekel, hogy milyen a fogadtatás. Nem hittem volna, de sokkal egyszerűbb egy kevésbé tetsző, vagy átlagos könyvről írni, mint egy kedvencről. Próbálkoztam már vele, de valahogy olyan színtelennek és száraznak érzem ahhoz képest, amit nekem adott. Aztán ki tudja, lehet, csak én érzem így, mert lepett már meg pár emberke, amikor kereste égre-földre valamelyik könyvet az ajánlóm alapján, amit én olyan teljesen átlagosnak éreztem :)

A klasszikusok jellemzője, hogy ezerszer olvassa őket az ember, és mindig talál bennük valami újat.

 - Woody Allen

Érdekes. Régen szerettem újraolvasni könyveket. Ma is szeretnék, elég sokat, de már sajnálom rá az időt. Az egyetlen klasszikus, amit ötször is elolvastam, a Vörös és fekete volt. Imádtam, de tényleg, és tényleg minden alkalommal valami újat adott. Valami újat vettem észre benne. Már 6-7 éve nem olvastam. Lassan ideje. Az a baj, hogy nekem is megvan az a klasszikus könyvmolyos problémám. Sokszor végignézek a polcomon, és keresem, mi lesz az új áldozat. Régen volt egy polcom, amire a "közeljövőben olvasandó" könyveket tettem. Ma már három ilyen polc van. Van egy polcom, ahol a recenzióra váró könyveket gyűjtöm. Ezek nyilván prioritást élveznek. Van egy másik, ahol a kölcsönkönyvek vannak. Ezek is elsődlegesek. De sokszor fél órába is beletelik, hogy eldöntsem, másnap reggel mit vigyek magammal, mibe kezdjek bele. Amit leginkább szeretnék olyankor, az vagy még, vagy már nincs meg (mert pl. elajándékoztam, holott még nem olvastam. Van olyan könyv, amit háromszor vettem meg, és mindháromszor magamnak, de egyelőre mindháromszor elajándékoztam, még mielőtt elolvastam volna. Ilyen pl. a Vadon). Máskor meg, amikor végignézek a polcaimon, a több száz könyvemen, amiből legalább olyan 200 van, amit még nem olvastam, az jut eszembe, hogy te jó ég, mikor fogom én ezt mind elolvasni?

Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.

 - Babits Mihály

Igen.

Az előszó bosszant, mert művi úton akarja rám erőltetni azt a hangulatot, persze sikertelenül, amit az író - lustaságból vagy tehetség híján - nem volt képes megteremteni az első oldalakon, az utószó pedig egyszerűen hülyének tart, feltételezi, hogy nem értettem meg, mit olvastam - és megmagyarázza.

 - Zsoldos Péter

Bár nem minden esetben, de igen :)

Felnőtt ember se azért olvas mindig, mert irodalmat akar olvasni. Hanem azért olvas, mert fáj a feje, unatkozik, el akarja ütni az időt. Detektívregényt, krimit, ponyvát kap elő. Ne legyünk fennköltek, joga van hozzá. (Ezt egy ideig kétségbe vonták.) Az irodalomnak különben is nem a ponyva az ellentéte, ellensége, hanem a rossz irodalom. Az, ami megjátssza, hogy jó, de nem az.

 - Lengyel Balázs

Ez egy érdekes kérdés. Vannak könyvek, amiket semmi pénzért nem vennék a kezembe. Vannak szerzők, akiktől akkor sem olvasnék (többet), ha fizetnének érte. Sokféle műfajt szeretek, sokféle könyvet szeretek. Ma már ciki, de vállalom, hogy szeretem pl. a Twilight könyveket is, minden hibájuk ellenére. Mr. Grey is bejön, minden hibája ellenére. Ahogy Nádas Péter legújabb könyve is nagyon jó olvasmány. Krsznahorkai legújabbját kevésbé szerettem. Olvasok romantikus könyvet, fantasyt, non-fiction könyveket, szakkönyveket egyaránt, szépirodalom, életrajz, szinte bármi terítékre kerülhet. Néha még a tényleg nagyon harmadrangú erotikus ponyvákat is előveszem. Sőt, időről időre előjön a mazochista énem, és különféle bűn rossz, hibás helyesírású, korrektúra nélküli, logikai bukfencekkel teli könyveket veszek a kezembe, ezekhez jó forrás a Publio Kiadó egyébként. Olvastam már erőltetett szépirodalmat is, meg szépirodalmiságra való erőltetett törekvést. Ilyen pl. az Éles Potozky Lászlótól. Kérdezem: mi a szépirodalom? Mitől lesz valami szépirodalom? Szerintem minden (rendesen szerkesztett, korrektúrázott, próbaolvasásokon átesett) könyvnek van valami értéke. Valamiért megíródott, és valakinek sokat jelenthet, segíthet, vagy csak simán tetszhet. Ha valaki ítélkezik az alapján, hogy épp milyen könyvet lát más ember kezében, lelke rajta, ezzel nem a másik emberről mond ítéletet szerintem. Az alapján már teljesebb képet lehet kapni egy emberről, ha végignézzük a teljes könyvespolcát, gyűjteményét, de ez is csak a személyiségének egy szeletét mutatja meg nekünk.

Ha egyszer elolvastál egy könyvet, egy életre összetartoztok.

 - Kimberly Freeman

Először erre azt mondtam, hogy igen. Aztán eszembe jutott a számtalan rémséges könyv, amit olvastam. És felsikoltottam, hogy NEM! Nem akarok összetartozni sem... oké, nem írok címeket. De valahol mégis így van. Ám mi válogatjuk meg, hogy mely történetekkel mennyire és hogyan tartozunk össze.

A világ egyik leggyönyörűbb könyvtára, a Klementinum Prágában

Az olvasó embert elsősorban az jellemzi, hogy mindig éppen benne tart egy könyvben.

 - Hegedüs Géza

Igen. Általában több könyvet olvasok egyszerre, néha ez, néha az kerül előtérbe. Sosem volt, hogy két könyv között jártam: mindig épp valamelyiknek valamelyik részén. 

De elég is ennyi az idézetekből, mert estig folytathatnám. Olvasok, mert szeretek olvasni. Utazás közben mindig. Sokszor este, lefekvés előtt (ez veszélyes). Várakozás közben mindig. Mindig mást. Tényleg szinte mindenevő vagyok, bizonyos stílusok nem jönnek be. A sci-fi az egyetlen műfaj, amitől inkább távol tartom magam. Nem az én világom. Meg ha tekinthető műfajnak, akkor az ilyen "hogyan legyél gazdag két nap alatt" és "hogyan legyél boldog két nap alatt" típusú könyvek sem tartoznak hozzám. 

Egy biztos, mindenki másért olvas, mindenki más miatt lesz könyvmoly. Nálam középiskolás koromban alakult ki, hogy mindig vittem magammal könyvet. Nem okozott gondot a kötelező olvasmány, mármint a hossza, 1-3 nap alatt megvoltam vele általában. Inkább maga a könyv, ami kötelező volt, na az ritkán tetszett. De ez már egy messzire vezető dolog, egy másik poszt témája lesz. Előtte is sokat olvastam, de akkor csak az otthon fellelhető (egyébként elég szép számú) könyvek közül válogathattam. Szülinapomra, karácsonyra nekem két ajándék volt megfelelő: könyv vagy társasjáték. Ez a mai napig is így van. Ruha? Baba? Fúj. Emlékszem, egy darab Barbie babám volt. Utáltam, mindig ruha nélkül, kifacsart testhelyzeten hevert valamelyik sarokban. A babákat eleve nem szerettem, plüssállataim voltak, maci, bálna, zsiráf, meg mindenféle, ezekkel aludtam. A meglévő, örökölt meg kapott babák nem kerülhettek a játékaim közé, onnan mindig száműztem őket a sarokba, de valahogy mindig visszakerültek. Negyedik szülinapom előtt varázslatos és csodálatos módon eltűnt a Barbie-m. Nagyon örültem neki, bár nem tudtam mire vélni. Aztán a szülinapomon apukám hazaállított egy tortával, a közepén a Barbie állt, maga a torta pedig a ruhája volt, szép habos-babos rózsaszín. Szerintem olyan szomorú kisgyereket még nem láttatok, mint akkor én éreztem magam. Következő szülinapomra könyv alakú tortát kaptam :) Ahogy tudtam olvasni, faltam a gyerekeknek szóló tudományos könyveket, a szomszédoknak előadást tartottam hat évesen a hangyák életéről és az atmoszféra összetettségéről és szerepéről :) Szerencsére ez azóta is megmaradt. Mármint nem, előadást nem szeretek és nem szoktam tartani, hanem a könyvek szeretete maradt meg. 

Tehát miért olvasok? Mert többet szeretnék tudni, mert érdeklődöm, mert szórakozni szeretnék, mert érdekel a világ, az emberek. Ti miért olvastok?

Kövess minket Facebookon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpara.blog.hu/api/trackback/id/tr7912565435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.