Ez az első találkozásom az íróval, és mint sci-fi rajongó, vegyes érzésekkel tettem le a könyvet.
Számomra a sci-fi Asimovnál kezdődik, és Clarke-nál végződik. Filmekben is inkább Star Trek a sci-fi és nem a tucat akciódús látványfilmek. Nekem akkor működik egy tudományos-fantasztikus mű, ha megvan benne minden, ami tudomány és fantasztikum. Az emberi sorsokkal, drámákkal, érzésekkel bíbelődni nem tudományos és nem fantasztikus. Vegyük például a Randevú a Rámávalt. Ismeretlen űrhajó, ismeretlen tárgyak, ismeretlen rendeltetéssel. A tudósok tapogatóznak, tudásukat latba vetve próbálnak rájönni, mi is az, amit látnak. Persze Clarke is hajlamos túlírni a dolgokat, pl. 30 oldal csak arra, hogy lépcsőznek hőseink, kissé sok... De a hangulat, az atmoszféra viszi tovább az olvasót. A rejtély és annak tudományos megfejtése.
Sajnos jelen művünk ezekben nem jeleskedik. Érzelmeinkkel játszik, emberségünkkel, gyarlóságainkkal. Persze ott van a háttérben egy elfuserált jövő, idegenek, marcangoló egzisztencialista kérdések. De ez nem sci-fi, inkább sci-fi köntösbe bújtatott filozófálgatás, tépelődés a mai kor nagy kérdésein, dilemmáin.
Vegyük rögtön az első novellát, a Szellemnapokat. Idegen világ, az új nemzedék genetikailag már átformált, hogy tudjon élni az új világban. De a régi hagyományokat régi emberektől tanulják. Idegen környezet, felfedezni való rejtélyek, ismeretlen vidék, erre mi történik? Visszaugrunk a múltba, hogy bevándorlásról, migrációról tanuljunk. Aztán megint ugrunk, meg megint, hogy társadalomkritikát tanítson az író. Ebben mi is volt a sci-fi? Voltak számomra is tetszetős történetek. Az Újjászületettek például érdekesebb témákat boncolgat. Persze itt is a moralitás, erkölcs, bűnbocsánat, tehát emberi dolgok dominálnak, mégis bele van helyezve egy érdekes alaphelyzetbe. A Maxwell-démon is elég jól sikerült, amolyan fantasy-sci-fi keverék lett.
Általánosságban elmondható, hogy a mű túlírt, moralizáló, néhol túlságosan szépirodalmi. Nyilván ez egy rétegműfaj a sci-fin belül, társadalomkritikusan humanista, egzisztencialistán elgondolkodtató, pesszimistán optimista sci-fi. Ha eddig nem volt ilyen műfaj, most már van. :)
És nincs baj ezzel, kell ilyen is. De úgy érzem, a sci-fi köntös csak azért kell, hogy el lehessen adni szélesebb rétegeknek is. Lehet Kierkegaard vagy Heidegger is fogyaszthatóbb lenne, ha raknánk melléjük egy földönkívülit pár lézerágyúval vagy időutazással. Manapság divatos ez filmeknél is, hogy kiirják hogy sci-fi, aztán csak fullba nyomják a drámát. Tökéletes példa erre az Az éjféli égbolt vagy épp az Ad Astra Brad Pitt-tel.
Az Interstellarnál rezeg a léc, de nálam átbillen a sci-fi be. De például az Érkezés, vagy a legújabb Szárnyas fejvadász egyértelmű sci-fi, pedig hosszúak, van benne drámai is, de mégse érzem, hogy a drámára húztak fel egy sci-fi réteget, inkább fordítva.
Tehát érdekes ez a sci-fi műfaj. Mitől sci-fi a sci-fi, mitől jó sci-fi a jó sci-fi? Aki merengeni akar az emberi léten, az emberi hibákon, akar némi feloldozást, pár elgondolkodtató történetet, de nem vágyik a klasszikus sci-fik rejtélyeire, idegenjeire, világaira, annak remek és szép olvasmány lesz a könyv. Mindenki másnak vontatott és unalmas. Sajnos zömében nekem is, ami az én hibám, nem a könyvé.
Fordítók: Ballai Mária, Benkő Ferenc, Farkas Veronika, Juhász Viktor, Molnár Berta Eleonóra, Orosz Anna, Pék Zoltán, Sárpátki Ádám
Köszönöm a lehetőséget az Agave Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
